Illyés Gyula: Pünkösdi ének

Közzétette:

 

Babits Mihálynak

 

Kigombolt nyakadat
lágy leány-szél nyalja –
hagyd, hadd lebbenjen ki
mint selyemnyakkendőd
melledből e sóhaj.

Örülhetsz, örülhetsz –
lent a patak partján
ülő beteg fűzfa
mossa már vén lábát
a langyos kék vízben.

Boldogabban mintha
kedveseddel járnál, –
hidd, hogy ez a patak
tenéked számlálja
csillogó pénzeit.

Egy percre kinyílott
szemednek az égbolt, –
olvasd el e dombsort
s a szétszórt kis házak
gondolat-jeleit…

Hallga, verni kezd a
távoli kakukszó –
ne gondolj semmire,
ne, ne… csak ezt a húrt
figyeld, mely füledben

gyantás szél-vonóval
csiklandozza réted
gyerek-fecsegését,
s e versnek sorait,
mely dalra várt benned.

Ne nézz, ne nézz vissza,
hagyd, hadd ficánkoljon
szíved fent előre,
mint fád csúcsán fénylő
csókok közt a levél.

Hagyd, két kéznél fogva
vezessen e karcsú
illat, – ha másnak nem:
magadnak a földet
tán még megválthatod.

Ne gondolj most arra,
hogy elmúlik mindez
s elég egy gondolat,
hogy csengve széttörjön
szemeden kék álmod.

Ezer égrelengő
sziveddel csak lépdelj
költőm! – ma tört botod
könnyező rügyei
vigyázzák utadat.

Forrás: Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 10. szám

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s