Pünkösdre várva – érseki üzenet

Közzétette:

Mit is jelent a Szentlélek kiáradásának ünnepe valójában? – Dr. Ternyák Csaba egri érsek ünnepi gondolatai.

 

Sok ember ismeri a keresztény ünnepeket. Tudja, hogy Karácsonykor Jézus Krisztus születésére, Húsvétkor szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására emlékezünk, Pünkösd pedig a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Mit is jelent ez valójában? Leginkább az apostolok életéből érthetjük meg.

Amikor az evangéliumok Jézus tanítványairól szólnak, nyoma sincs egy idilli közösség leírásának, sőt olykor az az érzése az olvasónak, mintha antiklerikális szerzők művét olvasná. Azonban nem az evangélisták rosszindulatúak, hanem az apostolok képtelenek még felfogni, hogy a Mesterük mire akarja őket megtanítani. Szinte állandóan a politikán jár az eszük. Leginkább az idegen római uralomra gondolnak, és attól szeretnének szabadulni. Még Jézus mennybemenetele előtt is azt kérdezik: „mostanában állítod helyre Izrael országát?“ Lassú észjárásuk miatt Jézus korábban is gyakran korholta őket, miként azért is, mert rivalizáltak és az eljövendő új ország „miniszteri székeit“ osztogatták egymás között. Amikor pedig Jézus saját szenvedéséről jövendölt nekik, éppen Péter, a főapostol tiltakozott leghevesebben: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.“ Nagypénteken mégis megtörténik a legnagyobb fiaskó, és mesterüket úgy végzik ki, mint egy közönséges gonosztevőt. Ők pedig emberileg és főleg Krisztus-követőként elégtelenre vizsgáznak. Júdás elárulja, Péter pedig félelmében, hogy Jézus sorsára juthat, letagadja, hogy valaha is ismerte. A többiek mind elhagyták, egyedül János apostolban volt annyi bátorság, hogy hűséges tanítványként ott álljon a kereszt alatt.

Ezzel a dicstelen társasággal azonban Húsvét után ötven nappal történt valami, ami helyrerázta az értékrendjüket. A pünkösdi esemény, Isten Lelkének kiáradása okozta ezt a változást. Ez tette a félénk tanítványokat bátor hősökké, akik elvitték Jézus nevét az akkor ismert egész világra, és végül életüket áldozták érte.

Az Istenről nem ritkán megfeledkező mai ember számára vigasztaló a tanítványok példája: ők sem születtek hősnek, később váltak azzá. Pünkösd ünnepe idén is arról szól, hogy Isten Szentlelke elvezethet embereket az újjászületésre, amelynek révén az ember úrrá lehet reménytelen helyzeteken. Ezért olyan fontos a keresztény fiatalok életében a bérmálás szentsége, vagy a konfirmáció, a Szentlélekben való megerősítés: régi külső, megújult tartalommal.

Bárcsak a Szentlélek erejével mi is úrrá tudnánk lenni félelmeinken, emberi gyengeségeinken, eltöltene minket az Úr Szentlelke, és Pünkösdkor megújulna életünk, mint az apostoloké!

Dr. Ternyák Csaba

Forrás: heol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s