Szép tojást – Húsvétra

Közzétette:

Írókázhatod, berzselheted, karcolhatod, patkolhatod, vagy simán hagyma levében áztathatod. Se szeri, se száma azoknak a technikáknak, amelyekkel a húsvéti tojást saját képünkre formázhatjuk.
Hogy milyen nagy a kínálat? Erre csak akkor csodálkozhatunk rá igazán, ha ellátogatunk a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumba, ahol a díszített tojásokból a legtöbbet és a legszebbeket találhatjuk. A múzeumban ráadásul nemcsak megcsodálhatjuk a kétezer, egyenként remekműnek számító díszített tojást, hanem segítő, szakértő kezek irányításával magunk is elkészíthetjük az ünnepi asztalra vagy ajándékozásra szánt hímeseket. Aki a könnyebb utat választja, az értékesítésre szánt, szebbnél szebb darabokból válogathat.
Most a nagyhéten, április 18. és 22. között naponta tojásdíszítő bemutatókkal várnak 10 és 17 óra között, sőt szerdáig a tojáspatkolás művészetével is ismerkedhetsz. Idén is működik a „Hímestojás Szeretteinknek” elnevezésű ajándékkészítő program, melynek során ki-ki maga is munkához láthat.

Még több húsvéti program Olvasd el, hol lehet távol az otthonodtól gyakorolni a húsvéti néphagyományokat!

Tojásfestés otthon

Ha otthon szeretnéd tölteni a húsvétot, bizonyára nemcsak boltban megvásárolható tojásokkal akarod várni a locsolókat. Ilyenkor persze nem érdemes tojáspatkolással töltened az időt, jobban jársz, ha egyszerűbb módszert választasz. Néhány ötlet gyorsan kivitelezhető, de annál látványosabb hímes tojás elkészítéséhez.
Mosni és fújni

A legfontosabb, hogy a tojást alaposan tisztítsd meg mosogatószerrel. Ez nemcsak higiéniai szempontból fontos, hanem így zsírtalanítod is a héjat. Ha ez a lépés kimarad, valószínűleg foltos lesz a festett tojás.
Az igazi hímes tojás könnyű, mint a pihe – ennek titka, hogy kifújják a belsejét. (A tojásfestést éppen ezért összekötheted egy tojásos étel, sütemény elkészítésével is.)
A tojás belsejének eltávolítása nem nagy ördöngösség, egy tű segítségével lyukaszd át a héjat. A tojás fenekén mozgasd addig a tűt, ameddig néhány milliméteres lyuk nem keletkezik. Dugj be egy szívószálat vagy egy hústűt, és keverd el a tojássárgáját és a fehérjét, majd a kisebb résen fújd ki a bensőséget a nagyobb hasadék irányába.

Tipp! Ha úgy érzed, hogy ez neked nem megy, főzd keményre a tojást (legalább 30 percig, sós vízben), vagy vásárolj a hobbiboltban hungarocelltojásokat.
Színezés

Az üzletekben ma már számtalan típusú, színű tojásfesték kapható. Segítségükkel igazán könnyen készíthetsz színes tojást. A tojásfestékek használati utasításában szinte minden információt megtalálsz, csak arra érdemes figyelned, hogy festéskor a tojások ne érjenek egymáshoz, és megfelelő ideig ázzanak. Minél tovább hagyod a festékben őket, annál élénkebb lesz a színük!
Ha azonban utóbb szeretnéd elfogyasztani a hímes tojásokat, használj természetes színezőanyagokat.

Vörös- és lila hagyma: Vörösbarna, illetve lila színt érhetsz el, ha a hagymahéjból készítesz színező oldatot. Fél óráig főzd az összegyűjtött héjakat vízben, majd a forró oldatba helyezd bele a tojásokat.
Csipkebogyó: Rózsaszínű lesz a tojás, ha kihűlt, jó erős csipkebogyóteában áztatod.
Vörös káposzta: Főzz 30 percig néhány felaprított vöröskáposzta-levelet, s amikor kihűlt, helyezd bele a tojásokat! Bár a főzet vörös színű lesz, te kék tojásokra számíthatsz.
Spenót vagy csalán: Paraj vagy csalán segítségével gyönyörű zöld tojásokat készíthetsz. A leveleket főzd legalább fél órán át, majd a boszorkányfőzetre emlékeztető levet hagyd kihűlni, mielőtt a tojásokat beleteszed!
Cékla: Ha céklalében áztatod a tojást, csodálatos bordó szín lesz az eredmény.

Tipp! A különböző alapanyagokból készült főzeteket öntsd egy-egy befőttesüvegbe, és adj hozzájuk ecetet. (Negyedliterenként 2 evőkanállal.) Az oldatokban legalább egy éjszakán keresztül hagyd állni a tojásokat!

De mitől lesz hímes?

A festett tojás önmagában is gyönyörű, de ha igazi hímes tojást szeretnél, a minta sem maradhat el! A hagyományos hímes tojás elkészítésének vidékenként más-más módja és mintakincse van, te azonban bátran eltérhetsz tőlük. Használj olyan anyagokat, amelyeket jól ismersz, és válassz olyan mintákat, amelyek sikerélménnyel kecsegtetnek!

Karcolás: A tojásdíszítés legegyszerűbb módja, ha tű segítségével mintákat karcolsz a már megfestett tojásra.
Üvegfesték: Ha az unokáddal együtt festitek a tojásokat, vegyétek elő az üvegfestéket. A kicsik csodaszép mintákat készítenek a könnyen kezelhető tubusok segítségével.
Gyöngy vagy gabona: Ízlés szerint gyönggyel és terméssel is megspékelheted a festett tojást. Ragasztóval alakítsd ki a mintát, és helyezd rá a csillogó vagy éppen matt anyagokat.
Berzselés: Szinte biztos a siker, ha a díszítéshez is a természetet hívod segítségül. Szakíts le a kertben néhány levélkét, helyezd a tojásra, húzz rá egy kiszuperált nejlonharisnyát, és így áztasd be a színező oldatba.
Szalvétatechnika: Ha mestere vagy a decoupage-nak, bátran alkalmazd tojásokon is.
Írókázás: Aki egyszer már próbálta, tudja, hogy ha egyszerű mintát választunk, nem nagy ördöngösség az írókázás. A hagyományőrző húsvéti fesztiválokon néhány száz forint ellenében beszerezhetjük az írókát, amelynek segítségével tetszőleges viaszmintákat vihetünk fel a tojásra. Utána az előzőhöz hasonlóan az áztatás következik.

Tipp! Ha elkészültél a hímes tojásokkal, feltétlenül lakkozd le őket. Így elkerülheted, hogy a minta elmaszatolódjon! Az egyszínű tojások pedig csodálatosan ragyognak, ha beolajozod őket.

Forrás: Berényi Mariann – Ötvenentúl.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s