Susan Sontag portré

Közzétette:

E napon született Susan Sontag írónő (1933)

Susan Sontag apja zsidó szőrmekereskedő volt, a harmincas évek végén Kínában halt meg, egy üzleti úton, tüdőgyulladásban. Susan a nevelőapja nevét vette fel, akárcsak a testvére. A nagyon kíváncsi kislány tizenéves korában elolvasta Rilke és André Gide műveit, Thomas Mann könyveit. A Doktor Faustust böngészve annyi kérdése volt, hogy elhatározta, megkeresi a szerzőt, hiszen tudta, hogy nem messze él tőlük Kaliforniában. Thomas Mann fogadta is Susan Sontagot, leültette, teával és sütivel is megkínálta, és türelmesen hallgatta a kislány kérdéseit a modern zenéről, a könyvéről, a Faust-mondakörről. Nem tudni, pontosan mit gondolhatott, a kislány látogatásának nem találtam nyomát Thomas Mann Naplóiban. Susan Sontag ellenben írt róla, éppen a naplójába, melyet most rendez sajtó alá fia, David Rieff, aki az Egyidőben című kötethez is csodálatos, anyja emlékéhez méltó előszót írt.

Sontag egyetlen gyermeke elmondta, hogy azért vállalta a napló gondozását, mert egyébként is megjelent volna, anyja akarta szerint, és úgy érezte, mégiscsak ő a leghivatottabb erre a munkára. Nem húz ki olyan részeket, amelyeket olvasva kínosan érezte magát. Márpedig nem egy ilyen rész van, hiszen anyjának, ez köztudott volt, nagy volt a szexuális étvágya is. És biszexuális volt. Utolsó éveiben Annie Leibovitzcal élt, azzal a világhírű fotóssal, aki Yoko Ono és John Lennon híres képeit készítette, aki tejben fürödve kapta le Whoopi Goldberget, aki a Vanity Fairnek a legjobb címlapfotókat készítette (többek közt a világ legnagyobb filmsztárjait egybegyűjtve).

Az írónő nagyon könnyedén és természetesen tudott beszélni a szexualitásról. Azzal, ahogy kapcsolatairól, főleg a nőkről beszélt, többet tett az elfogadásért, mint sok száz politikus. Annie Leibovitz remek fotókat készített barátnőjéről is, többnyire ott, Los Angeles mellett, a tengerparton, ahol annyi délutánt töltöttek.

A társaság lelke volt Susan Sontag, hozzá folyamodtak egy görbe éjszaka végén a fáradni kezdők, hogy meséljen, mert egy pohár bor kortyolgatása közben mindig fel tudta dobni őket. A fia szerint mohó volt, mohón falta a könyveket, az élményeket. Vagyis szeretett élni. Eszembe jut olykor egy Márai-mondás a zenéről: ez nem műveltségi kérdés, és csak a nyárspolgárok hiszik azt, hogy bizonyos műveket hallani kell. Nem. A zene elsősorban örömforrás. Semmi nem tudja úgy felfakasztani az örömet, mint a zene.

Sontag a nyárspolgár ellentéte volt. Azért olvasott, mert az olvasásban már korán felülmúlhatatlan örömet talált. Sosem lehet úgy érezni, hogy egy könyvet azért nyálazott végig, mert úgy érezte, kötelező elolvasnia. Tizenötezer kötetes könyvtára volt. Sokszor viccelt azzal, hogy nincs könnyű dolga, mert New York drága város, és nehéz olyan lakást kapni olcsón, ahol ennyi könyv elfér.

Az Egyidőben három részből áll: az első olyan könyveket mutat be, amelyek eltűntek a süllyesztőben, amelyekre nem figyelt oda eléggé az irodalomtörténet. Egyes neves szerzőknek van úgynevezett dörzsértékük, vagyis ha ők beszélnek (írnak) egy szerzőről, annak a könyveiből több fogy. Nem azért fogy majd több Anna Banti Artemisiájából, mert Sontag írt róla utolsó könyvében, hanem azért, ahogy ír róla: erről az egyetlen híres festőnőt bemutató kötetről.

Ezt az olasz regényt olyan szeretettel veszi kézbe Sontag, olyan szenvedéllyel ír róla, hogy szinte már másnap beszereznénk (a filmváltozata mindenesetre nem rossz, többször is játszotta a Duna Televízió). Abban nem vagyok biztos, hogy Victor Serge regényei is ilyen jók: a Tulajev elvtárs ügye valószínűleg egy erősen átpolitizált regény a szovjet állapotokról. Az izlandi Halldor Laxness regénye viszont annál jobban érdekelne. Sontag szerint ez egyszerre blöff, izgatószer, álomregény, látomásos regény, fantáziairodalom, filozófiai regény, oktatószer, rege, mitológia, tudományos fantasztikum.

Az Egyidőben egyik fontos írása a Rilke–Paszternak–Cvetajeva szerelmi háromszögről szól. A háromszög tagjai sosem találkoztak, csak leveleztek. A két rajongva szerető, a két orosz költő. Irodalmi naprendszerük középpontjában Rilke ragyog, és körülötte keringenek. E rajongás érdekli Sontagot, és Rilke sugárzása.

A könyv második része politikai írásait tartalmazza: minden írás szeptember 11-re reagál. Sontag az elsők közt tisztázza, hogy amit a terroristák elkövettek, az nem gyáva tett volt, és a merényletek elsősorban Amerika mint a világ vezető nagyhatalma ellen irányultak. El kell fogadni, hogy vannak, akiknek az Egyesült Államok világhatalmi politikája nem tetszik. Susan Sontagot e cikke után sokan hazafiatlannak bélyegezték. Pedig amit mond, az nemcsak igaz és okos, hanem Amerika iránti szeretetéről is tanúskodik.

A könyv harmadik része beszédek gyűjteménye. Ezekben a beszédekben Sontag zsidóságáról és a német kultúrához fűződő viszonyáról ugyanúgy beszél, mint a fordítás fontosságáról.

Nagyszerű könyv az Egyidőben. Nem gondolom azt, amit a fia, hogy inkább novellákat kellett volna Susan Sontagnak írnia.

Susan Sontag: Egyidőben
Európa Kiadó, 2008
2600 forint

Forrás: (2010. január 16., reggeli kiadás)
A MINDENNAPI MAGAZIN

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s