Közzétette: Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. Annak annyi gyermeke volt, mint a resta lika, még eggyel több. Olyan szegények voltak, hogy az se volt, amit egyenek. A szegény asszony átment a szomszédba, s könyörgött szépen, adjanak egy kicsi tejet a gyermekeinek. Adtak is szívesen. Hazavitte, de az ura mikor meglátta: .
– Add ide édes feleségem, csak egy kicsit igyak belőle!
Megfogta a fazéknak a két fülét, s odaemelte a szájához. De hogy fogta,
hogy nem, olyan ügyetlenül fogta, hogy a mellét leöntötte, s az asztalra lecsepegett a tej. Erőst sok légy volt, mert nagy meleg volt, s a legyek arra a tejre mind rágyűltek. A szegény ember odacsapott, s tizenkettőt agyoncsapott. Na, aszongya:
– Ebből én még híres ember leszek.
S hamar egy papírosra ráírta, hogy tizenkettőt egy csapásra, s felragasztotta a homlokára.
– Édes feleségem s gyermekeim, Isten veletek! Én híres ember lettem, s most e1megyek vándorolni. S addig haza se jövök, míg egy zsák pénzt nem hozok.
Na, gondolta magában a szegény asszony: Ez is megbolondult. S azzal a szegény
ember elment.
Hát megy, vándorol. Beért egy erdőbe. Sötét lett, s lát egy kicsi füstöt. Megy közelebb, s hát egy akkora ördög feküdt ott…, – hatalmas két nagy szarva,
hosszú farka, s aludt egy tűz mellett.
Gondolja magában a szegény ember: hogy tudjak én most odaférni? Hogyha felkeltem, mit szól? Mit keresek itt? Lehet, hogy feldöf azzal a nagy szarvaival. így hát…
…kívül, az ördögön kívül lefeküdt. Egyszer csak felébredett az ördög. Nagyot nyújtózkodott, s akkorát prüsszentett, hogy a fák csak úgy reszkettek az erdőben tőle.
Azt mondja a szegény ember:
– Itt vagyok, itt vagyok!
– Ki beszél itt? – mondja az ördög.
– Én vagyok. Akkorát prüsszentettél, hogy most születtem meg – hazudta a szegény ember.
– Hát, hogy-hogy? – Nézi az ördög. – Hát ki van írva a homlokodra, hogy
tizenkettőt egy csapásra.
– Hát igen, ilyen erősen születtem, – hazudta a szegény ember.
– Na, jól van, meglátjuk, hogy milyen erős vagy! Mert én ezt nem hiszem el – mondta az ördög.
Nézd csak, itt van ez az ostor… Én egyet rittyentek, s utána rittyentsél te egyet. Majd meglátjuk, hogy ki rittyent nagyobbat, s az lesz az erősebb.
Azzal az ördög elvette, s akkorát rittyentett, hogy a szegény ember ijedtében felugrott egy fára.
– Hát te mit keresel ott, szegény ember?
– Én? Há nem látod? Csak megmetszem ezt a fát, annyi száraz ág van rajta.
– Hát nem féltél a rittyentéstől?
– Hát dehogy féltem! Hát ha félnék, akkor nem volnék itt – hazudta a szegény ember.
– Na, gyere le arról a fáról, s rittyents te!
Elvette a szegény ember az ostort, de még meg se tudta emelinteni. Olyan nehéz volt. Azt mondja:
– Hallod-e, te ördög! Én akkorát rittyentek, hogy a fejed szétesik. De előbb vegyünk egy abroncsot a fejedre.
Volt is ott hamarjába egy abroncs, ráhúzták az ördög fejire, a szegény ember ráhúzta, s a kalapáccsal akkorákat ütött rá. Azt mondja az ördög:
– Rittyentettél-e?
– Nem hallod, hogy rittyegtetek? – s ütötte tovább az ördög fejét. Az abroncs rajta volt. Azt hitte az ördög, hogy csakugyan rittyent.
– Jól van, rittyegtess, elhiszem, hogy te vagy az erősebb – mondta az ördög. Akkor a szegény ember levette az abroncsot, s azt mondja az ördög: -Gyere, elviszlek a pokolba. Megmutatlak édesanyámnak, hogy te vagy az erősebb.
Hát ment a szegény ember az ördög után, s egy-kettőre ott voltak a pokolba. Mondja az ördög az anyjának:
– Édesanyám, hoztam egy szegény embert. Azt mondja, hogy akkor született, amikor én prüsszentettem. S képzelje el, hogy olyan erős, hogy erősebb, mint én.
– Én azt nem hiszem el – mondja az öregasszony. – Hozd csak ide a vasrudakat, emeld fel a szemeimet, nézzem meg jobban!
Oda is vitte az ördög a vasrudakat, felemelte az anyjának a szemeit. Nézi
a szegény embert erről, nézi arról.
– Hát ezt én nem hiszem el. Tudod mit? Menjél el, hozzál vizet! S utána elküldöd a szegény embert. Hozzon ő is.
Az ördög hamar elvett egy nagy hordót. Csak a fél vállára reavette, s elment, s teli hozta vízvel a kútról. Azt mondja a szegény embernek:
– Na, itt van, hozzál most te!
Hát a szegény ember a hordót meg meg se tudta emelinteni.
– Nincsen egy jó vastag láncod? – mondja a szegény ember.
– De van! – mondja az ördög. – Minek kéne neked?
– Annak, hogy én elviszem azt a láncot, s a kutat kihúzom gyökerestől, mindenestől, s idehozom nálatok az udvarra. Nem járok ilyen semmi hordókkal el mindennap vízért.
– Jaj, ide ne hozd, szegény ember, mert még valamelyik bele talál esni! -ijedezett az ördög.
Mondja az anyjának, hogy mit akar a szegény ember, hogy az egész kutat ide akarja hozni.
– Édesanyám, adjunk neki egy zsák pénzt, s menjen, amerre 1át, nem bajlódok vele – mondja az ördög.
– Hallod-e, édes fiam, az éjen háljon itt, s majd holnap reggel útnak ereszted.
Na, vacsorát adtak a szegény embernek, s lefektették. S mikor gondolták, hogy elaludt, azt mondja az ördög az anyjának:
– Édesanyám, üssük agyon ezt a szegény embert!
– Jól van. Van ott egy nagy vasrúd, amivel emelgeted a szemeimet, s azzal koppants egyet a fejére! De várjál, hogy előbb aludjon el jobban!
A szegény ember ezt hallotta. Felkelt, s egy darab fát betett a takaró alá, s a kucsmáját belehúzta a fa végébe s egy vasfazekat, s ő bebújt az ágy alá. Az ördög gondolta, hogy már a szegény ember aluszik.Odament a vasrúddal, s egyet nagyot koppantott a vasfazékra.
Azt mondja a szegény ember az ágy alól:
– Ne simogasd a fejemet!
Úgy megijedett az ördög, hogy azt se tudta, mit csináljon. Még egyet koppantott.
Azt mondja a szegény ember:
– Mondtam, hogy ne simogasd a fejemet!
Visszamegy az ördög, s mondja az anyjának:
– Édesanyám, akkora kettőt ütöttem, de azt mondja, hogy simogatom a fejét.
Lefeküdt az ördög.
Reggel, mikor felkelnek, – de előbb a szegény ember kibújt az ágy alól, s a fát betette az ágy alá, s a vasfazék-darabokat, s ő bebújt a helyire.
Reggel felkel az ördög s az anyja, s odamegy az ágyhoz, s hát a sze gény embernek semmi baja sincs.
– Hogy aludtál? – kérdezi az ördög.
– Én jól – mondja a szegény ember. – Csak az éjen, nem tudom, úgy simogatták a fejemet.
Jaj, jaj, gondolta magában az ördög, hát ha ez neked simogatás volt… Mondja
az anyjának:
– Édesanyám, adjunk neki egy zsák pénzt! Menjen, ne is lássam!
– Hát nem bánom! – egyezett bele az öregasszony.
Azt mondja az ördög:
– Na, te szegény ember! Itt van ez a zsák pénz, vigyed, menj Isten hirével!
– Nem úgy van, ördög! Én el se hoztam azt a zsák pénzt, s haza se viszem. Ha úgy akarod, hogy elmenjek, vidd haza! S még engemet is!
Mit volt mit tegyen az ördög, egyik vállára felvette a szegény embert, s másik vállára azt a zsák pénzt, s elindultak. Hát ahogy mennek, beértek a falu végire. A szegény embernek is sok gyermeke volt, s másnak is, – majdnem minden háznál. Kigyűltek a falu végére, hogy ott szemkötőzzenek, jácodjanak. S mikor meglátták a szegény embert az ördöggel, kezdtek visítani s futni. S azt mondja az ördög:
– Miért futnak úgy a gyermekek?
– Hát azért, mert meg akarnak enni tégedet. S szólnak a többieknek is, hogy jőjenek.
Megijedett az ördög, levette a szegény embert, s a zsák pénzt is. S futás, …visszafutott a pokolba. A zsák kihasadott, a pénz mind kiszóródott, s a szegény ember vissza hívta a szegény gyermeket mind, s mind szedték azt a pénzt, s magának is hagyott. S így aztán kicsit meggazdagodott.
S még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle!
Forrás: bukovinai székelyek meséi
Lighthouse 