A szufik fénye: Az iszlám misztikus művészetei

Közzétette:

Brooklyn Museum, New York
szufizmusA világ három nagy monoteista vallása közül az európai előítélkezők hajlamosak az iszlámot civilizáció- és kultúraellenesnek minősíteni. A zsidó és keresztény hitrendszerek civilizáció- és kultúraépítő szerepének fontosságát (az utóbbi meglehetősen ellentmondásos múltja ellenére) senki sem meri tagadni.

Ha azonban iszlámról esik szó, többnyire az antik világ szellemi örökségét tartalmazó alexandriai könyvtár időszámításunk után 642-ben, az Amr ibn al ’Aas vezette arab sereg harcosai által történt állítólagos felgyújtását és porig égetését szokás emlegetni. A várost elfoglaló arabok civilizálatlanságát hangsúlyozandó gyakran hozzáteszik a prejudikálók, hogy a sivatagi barbárok feltörték Nagy Sándor sírját is, és megették a mézet, amely a fiatalon elhunyt macedón hódító testét konzerválta az üvegkoporsóban. Kevesen tudják, hogy az alexandriai könyvtárat nem az arabok, hanem Flavius Theodosius keresztény vallású római császár utasítására Theophilius alexandriai pátriárka romboltatta le, a város „pogány” templomaival együtt, i. u. 391-ben. Valószínű, hogy Nagy Sándor sírja is a szeretet vallása hitbuzgóinak lett az áldozata. Hogy a macedón uralkodó koporsóját kitöltő mézzel mi történt, nem tudni. Csak az biztos, hogy az emberek nem voltak túl válogatósak az ehető dolgok tekintetében abban az időben sem. Az iszlámról beszélve szó esik a tálibokról is, akik lerombolták Afganisztán óriási Buddha szobrait, a Konstantinápolyt 1453-ban elfoglaló ottomán hadak pusztításáról, az emberek és állatok ábrázolásának iszlám tilalmáról (az előítélkezők persze megfeledkeznek a faragott képeket betiltó zsidó parancsolatról), és így tovább. Elmondható, hogy az iszlám sokarcú művészetét és kultúráját alig ismerik a nyugati világban. Aránytalanul keveset hallani például a szufizmusról, az iszlám toleráns, misztikus irányzatáról, amely a középkorban nagy hatást gyakorolt az etikával foglalkozó zsidó gondolkodókra, többek között a Kitab al-Hidayah ila Fara’iḍ al-Ḳulub (A szív kötelességei) című szufi szent könyvet Ḥovot ha-Levavot címmel héberre fordító Judah ibn Tibbonra. Az olvasottabb nyugatiak általában hallottak már a könyvek ezreit megtöltő szufi költészetről, de ha rákérdezünk, a legtöbben csak a perzsa Rumi (Jalāl ad-Dīn Muḥammad Rūmī, 1207-1273) nevét ismerik a sok száz szufi költő közül. A szufi ipar- és képzőművészetről még hiányosabbak a nyugatiak ismeretei. Hiánypótló tehát a New York-i Brooklyn Museum nem hivalkodó, de remekül fókuszált  Light of the Sufis: The Mystical Arts of Islam című kiállítása.

A kiállítás legrégebbi darabja a 10., vagy 11. századból származó, arany és ezüst tintával kékre festett pergamenre írt, a hívőkre a Paradicsomban váró jutalmakat felsoroló Korán idézet, amely azt a képzetet kelti, mintha az éjszakai égboltra fénnyel írták volna a szöveget. Mellette 14. századi, aranyozott, zománcberakásokkal, és a szufizmus gondolati bázisát adó Korán idézettel, a Fény Vers-el díszített egyiptomi üveglámpa. A 16. századi, bronzból készült perzsa gyertyatartóba vésett kalligráfia a fény által magához vonzott molylepkékhez hasonlítja az egótól megszabadító isteni fényhez vonzódó lelkeket. Az isteni tökéletességhez való vonzódást sokszor az erotikus vonzalomhoz hasonlítja a szufi képzelet. Mazsnun és Leila története az arab irodalom Rómeó és Júlia meséje. Amikor Leilát akarata ellenére férjhez adja apja, a lány szerelme, Mazsnun megőrül és rongyos csavargóként bolyong a vadonban évekig. A mesének számos változata van. A kiállításon egy indiai verziót ismerhetünk meg: a festmény azt a jelenetet mutatja, amelyben a szerelmesek végül újra találkoznak, s a fáradt, megtört lelkű Mazsnun meghal Leila karjaiban, Farid al-Din Attar költő szavaival: „egy halott test, nem létező szív és lélek perzselődik hamuvá Isten ölelésében”. A szufizmus önkéntes szegénységet hirdetet, de sokaknál a szegénységi fogadalom csupán szimbolikus volt. Erről árulkodnak a drágakövekkel díszített, ezüst koldus tálak, a Koránok aranyozott kötései, a sírok fényűző, filigrán mintákkal pompázó csempéi. A szufi költészetet áthatják a mindennapok. „Istennel a legelőnyösebb üzletet kötheted: megveszi a mocskos jövődet a lélek fényéért cserébe”, írja Rumi. Az élőlények ábrázolásának tilalmát a szufik nem érezték betartandónak. Egy nagyméretű, tökéletes kompozíciójú, lendületes 19. századi táblaképen a karbalai ütközet jeleneteit látjuk. Ebben a szunni és shia irányzatok által vívott csatában vesztette életét Mohamed próféta erőshitű unokája, Husszein ibn Ali. A szufi tanítás szerint 70 ezer fátyol választ el bennünket istentől, feladatunk, hogy valamennyit fellebbentsük. Ez nehéz, félelmekkel teli munka, teljes embert kíván, különösen azon a lelki evolúciós állomáson, amikor a fény és a sötétség egyé válik: megvakulunk az isteni fénytől, ahogy a molylepke elég a gyertyalángban. Isten közelsége eltünteti a világot, benne minden tapasztalatunkat és tudásunkat. A kiállítást mai szufi ihletésű művek zárják. Pouran Jinchi iráni származású művész Imakő 5 címmel az iráni Mashhad szent városban álló shia szentély oltárköveinek egymásra fektetett dörzs-nyomatait állítja ki, rajtuk Allah neve és ima szövegek. Kelly Driscoll brooklyni művész Fénytöredékek 2 címmel Rumi verseit metszette üvegbe, az üveglapokat átlátszó könyvbe kötötte.
Forrás: Najmányi László – Artportal

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s