Márika néni meséi: Jancsika kutya akar lenni

Közzétette:

Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába.
Sebestyén Ádám gyűjteményes munkája Bukovinai székely népmesék címmel négy vaskos kötetben jelent meg.
A mintegy 21 mesélő 350 meséjét négy helységben – Aparhanton, Hidason, Kakasdon és Tabódon gyűjtötte, majd az anyag feldolgozása után hozzáértő szaktekintélyek szakszerű segítségével került kiadásra.
A mesék a tudomány számára hangzás szerinti lejegyzésben kerültek rögzítésre – jelezve  a nyílt “e”  és a zárt “ë” közötti különbségeket is, amely a későbbi olvasásnál – főként a gyerekeknek jelentett gondot. Hajlamosak a zárt “ë” betűt “ö” hangnak ejteni. Elsősorban ezért vált szükségessé a mesék szövegének gondozása.

Jancsika kutya akar lenni

A Röpülj pávában elhangzott mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegén ember meg egy szegén asszon. Annak volt egy gyermekik. Akkora volt, mind én amekkora vagyok. Egyszer az édesapja azt mondta:

–       Elmegyek kapálni, jössz-e Jancsika?

–       Jövök édesapám.

Velük ment a Bodri kutyájuk. Volt Jancsikának egy kisebb kapája, s ott

akkor elindultak. Találtak egy fűzfát. Az alá lepakoltak, és elkezdtek kapálni. Akkor a Bodri kutya behúzódott az árnyékba, a fűzfa alá. Nagyon sütött a nap, dél volt. Azt mondta Jancsika:

–       Milyen jó a Bodri kutyának! Ő kutya, nem kell kapáljon. Én is kutya szeretnék 1enni!

Azt mondja az apja:

–       Nem bánom.

Odament Jancsika, lefeküdt. Akkor egyszer csak hozta anyukája a délebédet. Hús volt benne, meg krumplileves. Akkor elébe akart futni Jancsika. Akkor azt mondta az édesapja:

–       Hej, ki látott ilyent, még elsőnek nem szokott a Bodri kutya enni! Majd utoljára! A csontot megeszi!

Jancsika elszomorodott.

–       Édesapám, én nem akarok Bodri kutya lenni!

Édesapja megbocsátott neki. Jót kacagott.

Itt a vége, fuss el véle.

Úgy láttam, mind most. Tiszta igaz volt.

Forrás:bukovinai székelyek meséi

2 comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s