Dsida Jenő – Tóparti könyörgés
Ez pusztulás. Beteg világ. Beteg világban béna ember. Zilált ligetek zörrenése. Utolsó fény. Sötét november. Ó jöjj velem,
Séta a kultúra ösvényein
Ez pusztulás. Beteg világ. Beteg világban béna ember. Zilált ligetek zörrenése. Utolsó fény. Sötét november. Ó jöjj velem,
A szél ha hűvös éjszakákon Lehűti mámoros fejem, A te hideg, utolsó csókod, Az jut eszembe énnekem. Hiába
„Hajnal Anna egyik legmegbecsültebb és legszeretettebb kortársam. Költészetét és emberszeretetét, tevékeny, aktív emberszeretetét nem lehet szétválasztani. Egész életét
Ó, virrasztások évszaka! Vastagon fog a tinta, zordul. A rozsdalevü éjszaka már hatkor a kertekre csordul: Reves fák
Mi lesz a halál után? Ők már tudják, az árnyak, a lukas arcúak, az üres szívűek, a boldogok.
Istenke, vedd térdedre édesanyámat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel
Vörösmarty Mihály Szózata – második himnuszunk – sok kortárs és későbbi költőnket megihlette. Nemcsak a költemény mondanivalója miatt,
– A XVI-ik századból. – Óh mint keseregnek most az körösztyének: Nincsen ő nekiek semmi békességek – Mert
Roppan az ég, anyám, őszre vált a lélek, formálódik már, jaj, az istenítélet! Még csak villanydrótok húrja hangolódik,
Megölték a Csend szívét, a sötétség sír, sivít, ránk tört a nagy razzia: száz ördögnek száz fia surran,