Szabó Lőrinc – Őszi éjszaka
Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők! Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban! Hangyák! és
Séta a kultúra ösvényein
Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők! Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban! Hangyák! és
Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének. Kuckóba bujnak a vének. Ködben
A magasban már az új évszak remek ólja felépült; az ember fázósan jó vacsorára, tüzelőre gondol,
Ringanak-bomolnak hárslomb-susogással, nyírág-zizegéssel szitakötő-fények. Hallgatom, mélyemben hogy keresik-ássák búvópatak-útjuk habtarajos évek. Megjártam mélyeket, ormokat, poklokat, szélörvény sorsom már csendesedik.
Ezen a nyárvégi tikkadt délutánon Szemed ugy issza szemem tüzét, Oly pihegő-szeliden elomolva Mint a kékvizü tó a
Szeptember Egy angyal dicsérete E ködvilágban képe csöndben, árván csüng kis szobámban, a szívembe fészkelt sápadt falon és
De jó egy kis kezet A kezünkbe fogni, A karcsú ujjakra Szavakat lehelni, Csókokat dadogni, A finom ereken,
Szúró zaj sír a légben, az utakon, a szél Arcomba mintha fájó cserepeket söpörne, Az ég kék fedelét
Az iskolában hatvanan vagyunk. Szilaj legénykék. Picik és nagyok, s e hatvan ember furcsa zavarában a sok között
A harsány napsütésben oly csapzott már a rét és sárgáll már a lomb közt a szép aranyranét. Mókus