Február 6 – a magyar radarcsillagászat napja
Bay Zoltán és munkatársai 1946-os hold – radarkísérletének emlékére A radarcsillagászat a csillagászatnak az az ága, amelyben a
Séta a kultúra ösvényein
Bay Zoltán és munkatársai 1946-os hold – radarkísérletének emlékére A radarcsillagászat a csillagászatnak az az ága, amelyben a
A botanika és mineralógia úttörő kutatója, Kitaibel Pál (Nagymarton, 1757. febr. 3. – Pest, 1817. dec. 13.) a
Kempelen Farkas (Pozsony, 1734. jan. 23. – Bécs, 1804. márc. 26) nevét mindenütt szinte kizárólag sakkozógépéről ismerik, pedig
„Nobel-díj nélkül is fényes állócsillag marad a tudomány egén.” Mengyelejev legismertebb eredménye a periódusos rendszer, amely nem csak
” … feltaláljuk a feltalálhatót, és megalkossuk a megalkothatót” A magyar származású fizikus részt vett Szilárd Leó mellett
A matematikatörténet egyik legnagyobb lángelméje, az abszolút geometria megalkotója, Bólyai János (Kolozsvár, 1802. dec. 15. – Marosvásárhely, 1860.
A mellkasi betegségek szakértője, a gyógyfürdők fejlesztésének szószólója, a tüdőbeteg-gondozó intézményrendszer kezdeményezője, Korányi Frigyes (Nagykálló, 1827. dec. 10.
“akik a megelőző évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek.” Alfred Nobel végrendelete: „Hátramaradó vagyonom egészét a következőképpen
A fraktálgeometria fölbukkan a művészetekben és a természetben is. A legtöbb természeti objektum bonyolult alakú. Matematikai leírásuk lehetetlennek
„Az elsők között ismerte fel teljes mélységében az újat, ami a természet kvantumjelenségeiben elénk tárul. 1922 óta az