Lázár Ervin: Az internet ürügyén
AZ EURÓPAI EGYÜTTMŰKÖDÉS FOLYÓIRATA – MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE TIZENEGYEDIK ÉVFOLYAM ELSŐ SZÁM 44. Akarja ön a világ ütőerén tartani az ujját?
Séta a kultúra ösvényein
AZ EURÓPAI EGYÜTTMŰKÖDÉS FOLYÓIRATA – MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE TIZENEGYEDIK ÉVFOLYAM ELSŐ SZÁM 44. Akarja ön a világ ütőerén tartani az ujját?
BOLDOGSÁG Ha minden pillanatot értékes módon használunk, akkor boldogok vagyunk. A boldogság olyan táplálék, amely egy személyt gyengéből erőssé változtathat.
A Szentírást mi rendszerint olvassuk. A régi neve is, amint általában ismert: biblia = könyv is erre utal. Pedig Mózes
Michel Quoist: Így élni jó (részlet) Sok ember bensőleg bénult, gátolt, korlátoltan és eredménytelenül tengeti életét, mert soha sem fogadta
A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte, amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözültek közé. Teljes napot
Ne kényeztess el. Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki Tőled. Légy velem
Amikor Cssi Sung a Han folyótól északra elterülő vidékre jutott, zöldséges kertjében dolgozó öreg embert látott, aki öntöző árkokat ásott.
Örök-új Szépség, jaj, későn kezdtelek szeretni! Bennem voltál, én meg kívüled! Künn kerestelek, s torz mivoltommal belerohantam ékes teremtett világodba.
Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz,
Wass Albert – Tenger az élet… „Tenger az élet. Sok ezer év óta hullámzik velünk, sok ezer év óta hullámzik