A nagyvilág Debrecenbe jön!
Debrecen eddigi legkülönlegesebb nyári színházi évada kel életre a Nagyerdő mágikus környezetében, melynek összművészeti programjaival idén először a
Séta a kultúra ösvényein
Debrecen eddigi legkülönlegesebb nyári színházi évada kel életre a Nagyerdő mágikus környezetében, melynek összművészeti programjaival idén először a
Mount Rushmore a 244. számú út mentén fekszik, déli irányban Keystone-tól, Dél-Dakotában. Az emlékmű legjobban helikopterről látható. A
A Semmeringi vasút Európa első hegyi vasútja. Kiemelkedő technológiai példával szolgál a korai vasútépítés problémáinak megoldásában. A 41
1745. május 6-án Mária Terézia szabad parasztokká nyilvánította a Német Lovagrend földesúri hatósága alól magukat kiváltó jászkunokat. Ennek
„Nagy nyüzsgés” várja idén az Egri Várba érkező vendégeket, olyan, amelyet 1551-52-ben tapasztalhatott az ostromra készülő várnép. Ez évtől
A budapesti Füvészkert Magyarország első botanikus kertje, mely 2006-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem különleges (a kari szervezetbe nem
Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy hosszas tanácstalan nézelődés után végül a jól bevált spagettit választotta a polcokon sorakozó
A budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda kapta meg elsőként a fürdővédjegyet, amit 12 minősített fürdő 21 szolgáltatóegysége közül
Két évig tartó munkálatok után elkészült a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának rekonstrukciója. A megújult Királyi Palotát és
A Sacré Coeur (Szent Szív-templom) Párizs központjától északra, a Montmartre Butte nevű dombján fekszik. A Montmartre jelentése: Mártírok