Irodalom – 91 Oldal

Nadányi Zoltán – A két szemed szeretett legtovább

A két szemed szeretett legtovább, Be furcsa szerelem. A szád már néma volt, de a szemed, az még

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, S nagy, lassú szekerek ballagnak

Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket,

Eszembe jut szegény kis Bogár Miska. Komoly kis tömzsök gyerek. Még csak palatáblával jár, de azt akkora vászontarisznyába

Illusztris, kedves vendégei lesznek nemsokára Nagyváradnak. Jókai Mór, az ősz költőfejedelem kíséri el az ő ifjú hitestársát, élete

Szeptemberi reggel, fogj glóriádba, ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap, most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya,

Ránk tör észrevétlen ujra egy ősz! nézzed bomlik a fák kontya, zokognak a bokrok, a beért szőllőhegy illata

Még utolsó este is vakon reméltem, hogy nem kerül sor rá, hogy az utolsó éjszaka annyira kitágul, mint

Valahonnan egy erdélyi zugból vendégem érkezett a minap. Amolyan magatüzétől táplált, ó magyar ember volt, ki odalenn csak

Valami különös szomorúság borzong át a lelkemen. Nemcsak a lelkemen: minden fán, minden fűszálon, az egész tájon, még