Endre Ady

Ady Endre – A legmagyarabb város

Közzétette:

 

 

Valahonnan egy erdélyi zugból vendégem érkezett a minap.

Amolyan magatüzétől táplált, ó magyar ember volt, ki odalenn csak bocskoros mócokkal beszél, s persze roppant módon bízik a maga fajában. Különösen rólunk, Debrecenről tart sokat. Gondolom, csak olvasott eddig rólunk.

Az állomáson vártam.

Üdvözöltük egymást. Mellettem jobbról öt bécsi vigéc, balról két gyakorlatról lemaradt bakatiszt volt. Felesleges mondani, hogy németül gargyogtak… Az én vendégem meglepett arcot vágott, de nem szólt semmit.

Szolid emberek lévén, a kis vonaton iparkodtunk bejutni. Egy vendéglő előtt ugrottunk le. Nevét nem árulom el, hiszen véletlenül más is lehetett volna hozzá hasonló.

Étlapot kértünk. Az étlap egészen dualisztikus. Két részre osztott lap, de az első részén német a szöveg.

Az én vendégem panaszkodni kezdett, de még mindig szelíden.

Aztán beszélgettünk. Elmondta, hogy az ő főispánjuk útban van, mert dühös Tisza-párt[i] volt: Azután most volt náluk népgyűlés a Hentzi-ügyben, s ugyancsak határozott hangú levelet intéztek kedves képviselőjükhöz, melyben fölszólítják, hogy a Hentzi-ügyben választói véleményét tolmácsolja.

Beszélünk aztán még sok mindenről.

Közvilágításról, mely idegen kézben van, ifjúságról, mely nagy előrehaladást tett már a megalkuvás tudományában. Polgárságról, mely visszavonul. Intelligenciáról, melynek a sáp az Úristene. Vezetőkről, kik félrevezetnek. Nagyszájúakról, kik avval áltatnak, hogy mi derék hazafiak, jó magyarok vagyunk.

Beszélek neki mindarról, miről nem tud a jóhiszemű idegen. Amit mi érzünk nehéz fájdalommal: mi, kik hiába harcolunk a tisztesség mellett. Tudja Isten, én hallgattam volna.

De ha olyan bolond a természetem, hogy félrevezetni senkit sem tudok.

Talán jó lett volna elámítani az én lelkes vendégemet, de lelkiismeretem nem engedte.

Helyesen. Legyen egyszer vége annak az üres hitnek, hogy mi lelkes, jó magyarok vagyunk. Tudja meg mindenki, hogy a mi összes érdemünk a múlt, melyhez olyan hűtelenek lettünk… Talán ha elvesztjük a régi becsülést, jobban fogunk vigyázni a becsületre?…

Talán ha idegenek világosítanak fel, gyorsabban felismerjük a hanyatlást?… Így gondolkozik az én csalódott erdélyi vendégem is, és adja Isten, hogy igaza legyen neki – és nekünk is.

Debreczen 1899. szeptember 12.

Forrás: Ady Endre összes prózai műve

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s