Irodalom – 19 Oldal

Reményik Sándor – Halotti beszéd a hulló leveleknek

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk? Bizony bíbor és bronz és arany És örökkévaló szent szépség vagyunk. Ahogy halódunk,

Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogár Csillog. Különben

Riong a régi réquiem, temetkezik a föld, erdők palástja mégse gyászt: új színt új színre ölt. Ma százezernyi

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, megannyi dús, tündöklő ékszerét. Vízcsöpp

1929. október 28-án halt meg Osvát Ernő „… az elve az volt, hogy semmi sem fontos, csak az,

Nagybotos a táncosnő után kutatott, aki tíz év előtt, holdas éjszaka, budai vadgesztenyefák alatt pásztorórát ígért másnapra, amelyre

Gulliver az egész ember voltunk rettentő kicsúfolása. “Sírfelirata, amelyet latin nyelven maga szövegezett, így hangzik: Itt nyugszik Jonathan Swift,

Erdő, dércsípte lombod ájultan vonaglik. Meghalsz, reád lehellt a vörös hervadás. De mért e vidám pompa? Mért öltözködöl

Mint tejes nedvesség kövér fák duzzadó héjjából, úgy csorog az égből a tejeslágy szeptemberi nap. Némán ragyog a

Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. – Budapest, 1991. december 16.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító.