Irodalom – 159 Oldal

John Drinkwater: Nyárvég

A 25 éves Nyugatnak Eredj, zöld nyár, eredj haza; elküld már kedvesed, az ősz. Vidám korod rőtfenyvei kiégtek; tovább ne

Három egymásba nyíló kongó nagy szoba. A két elsőben itt-ott egy céltalan bútor hiábavalóskodik, s a két szoba tele van

Földönti hatalmas kancsóit az isten S ömleszti egyre a nehéz vizeket: Nedves, hideg, csúf égi izenet. Már reggel óta (s

A faluban, de nem a nép között, Odafönn lakik a templomtoronyban, Míg lenn él-hal a nyomorult falu, Ő az istennek

Magányos ember, mond’, jó a sötétség, belebámulni fáradt, mély szemekkel? Lezárt redőkön át milyen a reggel, mikor a lomha tűzfalak

Egy szép tavaszi napon, vasárnap délután, a Lehel-téren egy fiatal kereskedősegéd, Szita István nevü, fölszállt a villamosra. Mint minden vasárnap

Barátaim, valahányszor ez a kéz itt Ujjai közt tollat szorítva remeg, Éji óráim a ti szellemeiteket idézik. Valamelyitekhez most készül

A tunyaság ravatalán Felűlök, mint a tetszhalottak, Lehetne élni még talán: Szívemben kínok furakodnak. Messziről szól az életem, Hajtóvadászat fájó

Van már kenyerem, borom is van, Van gyermekem és feleségem. Szivem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem. Van kertem,

Sarjadtan buja, szent áhitatom, Be, húrcollak, be nagy kedvvel keverlek, Be sok némber kontyára készítem Hős koronám, a bolondos szerelmet,