Irodalom – 159 Oldal

Illyés Gyula: Pünkösdi ének

Babits Mihálynak Kigombolt nyakadat lágy leány-szél nyalja – hagyd, hadd lebbenjen ki mint selyemnyakkendőd melledből e sóhaj. Örülhetsz, örülhetsz –

Ezért a nő — a legokosabb nő is — kissé úgy hallgatja a férfit, a legokosabb férfit is, mint egy

Sokat sírtam és nevettem – Mindent szívből cselekedtem. Nem is újság énnekem már Semmisem – Olykor-olykor fáj a szívem Csendesen.

Aranyosan és feketén döcög Szent Mihály lova őszi fák között. Az emberek megnézik csendesen, Ki az, akinek útja végtelen? És

MÓRICZ ZSIGMONDNAK AJÁNLOM Nem tudom, szólt a lyány, nem tudhatom, Mi az, ami sarkad alá terel, De mindenemet teneked adom.

Mi atyánk: Tavasz, Ki vagy a fűben, a fában, a kőben, A ködben, a vérben, a vágyban, a hőben, Ki

Két egyszerű ember volt ez a házaspár. Csendesen meghúzódva éldegéltek, emberek közé alig jártak, főként takarékosságból, melyhez később megszokás is

Sivárabb szívvel, mint a sivatag homokja állok. Pedig megállásom nem kifejezője többé a várakozásnak. Oh! mit kellene tenni most, mikor

Vasárnapok, vasárnapok – boldog, akinek vasárnapja van, piros ünnep, fekete köznap: bolyongok a kettő közt hontalan; nekem sápadt a vasárnap

Táncolva suhannak a szőke sugárkák, Hüs hold aranyával elöntve a lég, Ott kinn, valamint csodaszép, szines árkád, A méla nagy