Márai Sándor – A remekművekről
Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekműveinek egyikét mindennap megszemléld, s ha
Séta a kultúra ösvényein
Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekműveinek egyikét mindennap megszemléld, s ha
World Day against the Death Penalty október 10. 2003 óta világnap hívja fel a figyelmet a halálbüntetés elleni
Csaba László (Budapest, 1924. október 9. – Budapest, 1995. január 18.): a II. világháború utáni magyar modern templomépítészet
„Az élet minden öröme és szépsége abban a tényben nyer összegzést, hogy az élet meglepetéseket tartogat.” Frank Herbert
Egyetemi tanár, református lelkész, az Eötvös Collegium tanára Fülep Lajos, művészetfilozófus, művészettörténész, református lelkész az elsők között ismerte
1492-ben, elsőként ábrázolta a Földet gömb formában. A német térképész és felfedező, Martin Behaim, aki az általa kialakított
Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének. Kuckóba bújnak a vének. Ködben
A Planck-féle állandó kitalálója, a kvantumfizika egyik megalapítója Max Planck legjelentősebb eredményeit a termodinamika, a hősugárzás, a kvantumelmélet,
Haynald Lajos (Szécsény, 1816. október 3. – Kalocsa, 1891. július 4.) kalocsai érsek, a növénytan kutatója, a magyar
1997. október 2-án indult a Freemail Indulása óta több mint 24 millió [freemail] fiókot hoztak létre a felhasználók.