Határ Győző emlékének

 

 

Ferencz Győző – Határ

Rugási Gyula:: XX. századi freskó

Határ Győzőnek nemcsak életműve, hanem életpályája is kivételes, és nem pusztán az emigrációjának ténye, sem pedig amiatt, hogy Horthy és Rákosi börtönét is megjárta. Ez a magyar író történelmi szerepeit tekintve ha tipikusnak nem is, de szimbolikusnak mindenképpen nevezhető. Az sem szokatlan magyar írók körében, hogy hosszabb-rövidebb időre hallgatásra kényszerülnek. De Határ Győző, amikor 1956-ban elhagyta az országot, ugyan jó néhány kész műve kéziratát vitte magával, nem hagyott hátra olyan számottevő életművet, mint például az egy nemzedékkel idősebb Márai. Így aztán amikor a vele együtt elhallgattatott, de itthon maradt pályatársai lassanként megjelentethették írásaikat, mint például Weöres Sándor, ő emigránsként még mindig szilencium alá esett. Ha valaki mégis találkozott a nevével, legfeljebb mint a tizennyolcadik századi Laurence Sterne formabontó regényének, a Tristram Shandynek a fordítójáéval. Csak az tudhatott az évtizedek során tekintélyessé nőtt életműről, aki az irodalmi életen belül került. Saját kiadású, arany-fekete borítású könyveivel csak azoknak az íróknak az otthonában lehetett találkozni, akiknek a szerző maga megküldte azokat. Határ Győző a hazai nyilvánosságtól szinte hermetikusan elzárva alkotott, mint egykor Bessenyei, a bakonyi remete. Választott lakhelyén, a hazatérés reménye nélkül, az angliai Wimbledonban anyanyelvének éppoly merészen kísérletező mesterévé vált, mint a Tarimenes utazásainak szerzője. Bár róla nem lehetett hallani, ő élénken figyelte az élő magyar irodalmat: rendszeresen szemlézte – még a legfiatalabbak termését is – nyugati magyar rádióadásokban. Így amikor pár évvel az 1989-es fordulat előtt könyvei elkezdtek megjelenni, majd a kilencvenes években terjedelmes életműve ismertté vált, a magyar olvasó nem visszatérésének, hanem megérkezésének volt tanúja.

Rugási Gyula úttörő kísérletében Határ Győző írásművészetét átfogóan és mélységében értelmezi. Nem monográfiát írt, hanem a személyes esszé és a tudományos tanulmány műfajait szabadon vegyítő elemzéseket. Csakúgy, mint 1992-es Szentkuthy-kötetében, lenyűgöző biztonsággal tájékozódik a szerteágazó életműben. Elsősorban Határ filozófiakritikai felfogását, vagy ahogy Rugási nevezi, negatív filozófiatörténetét fejti fel a korai regényektől a Szélhárfa filozófiai kommentárjain át a Golghelóghi misztériumjátékáig és a Iuliánosz-regényig. Rugási értelmezése szerint Határ művészete „az egyetemes háború megteremtette töredék- és részlet-kultúrával szemben” a „Nagy Elbeszélés” iránti vágyból vezethető le, amely „a történelem utáni élet manifesztumait egy átfogó történeti koncepcióvá illeszti össze újra”. Ezt szolgálja az életműben az önhivatkozások hálója, amely egyben átjárást biztosít a filozófia és szépirodalom között is: és „ez a köztes lét Határ Győző igazi szellemi otthona.” Ezt az átjárást a két közeg között Rugási kiváló elméleti felkészültséggel követi nyomon.

Noha Rugási nem monográfiát írt, hasznos lett volna a kötethez csatolni Határ műveinek jegyzékét: az olvasónak pontosabb eligazításra lenne szüksége, hogy átlássa az egyes írások keletkezésének és megjelenésének olykor bonyolult viszonyát. Az „életmű” szó használata nem tűnik megalapozottnak, hiszen Határ nem csekély költői életművét két utalástól eltekintve a könyv teljesen figyelmen kívül hagyja. A források, az idézett műcímek jelölésének következetlenségei a kézirat-előkészítés hiányáról árulkodnak, s az ilyesmi komoly filológiai mű szerzőjét talán még jobban bántja, mint az olvasót. De magán a szövegen is érződik az alapos szerkesztés hiánya. A lapokon feltűnően sokszor olvasni „egyfajta bölcseleti allegóriá”-ról, „valamiféle archaikus ösztön”-ről, túlságosan sok állítást szorít meg a homályos jelentésű „voltaképpen” szó. És gyakori az efféle, az értekezés szerzőjéhez és tárgyához egyaránt méltatlan stílustalanság és képzavar: „a honi olvasó a szerző valamennyi nagy dobását minden nehézség nélkül kézbe veheti”. Nagy öröm, hogy Határ művei hozzáférhetők, és az is, hogy ilyen értő tanulmány született róluk, de a magyar nyelv és filozófia egyik huszadik századi mesterét – sőt, azt az igényes gondolkodást, amelyet Rugási is képvisel – illőbb lett volna tisztább stílusban megírt könyvvel megtisztelni.

Széphalom Könyvműhely, 2000.

Forrás: Ferencz Győző – Az alany mint tárgy [Digitális Irodalmi Akadémia]