Vidrócki Márton

 

 

„A pandúrok úgy keresték őt, hogy ne tanákozzanak vele.”

Vidróczki Márton szobra Mátraverebélyen

A Vidrócki híres nyája Csörög, morog a Mátrába, Csörög, morog a Mátrába, Mert Vidróckit nem találja. Megyen az nyáj, megyen az nyáj, Környes-körül a gaz alján, Ugyan hol állok elejbe, Kerek erdő közepébe? – Hozd ki babám, szűröm, baltám, Hadd menjek a nyájam után, Mert levágják az kanomat, Keselylábú ártányomat.

Esteledik már az idő, Szállást kérnék, de nincs kitől, Sűrű erdő a szállásom, Csipkebokor a lakásom, – A Vidrócki sírhalmára Gyöngy hull a koporsójára; – Hej Vidrócki, most gyere ki, Hat vármegye vár ideki! – Mit ér nekem hat vármegye? Tizenkettő jöjjön ide! (népballada)

A betyárvilág Magyarországon a 19. században élte virágkorát – erősen kötődött hozzá a népművészet, népköltészet. Számos dalban, mondában, balladában, népművészeti ábrázolásokon, filmeken, regényekben jelentek meg. A legismertebb Rózsa Sándor volt, de Vidrócki mellett Bogár Imrét, Sobri Jóskát és Angyal Bandit is országos hírű betyárként tartja számon a magyar népi kultúra.

„(…) a betyár, fehér bő ujjú ingben, pisztolyokkal a derekán, magas, derék ember, akin nem fog a golyó, amint nagylelkűen ajándékot oszt, és kegyetlenül büntet, ha visszaélnek a jóságával. (…) A Vidróckiról szóló mendemondákból az is kiderül, hogy nem volt ijedős ember. A legveszélyesebb pillanatokban sem hagyta el a lélekjelenléte és a humora. Az őt üldöző pandúrokat oly sokszor kijátszotta, hogy inkább még azok félte tőle. (…) az emberek – bár megsegítették a bajba jutott betyárt, pártját fogták a törvényes hatalommal szemben –, nem bíztak vakon benne. Tartottak a betyár hangulatváltozásaitól, tudták, hogy amit az egyik kezével az, azt a másikkal el is veheti…”

(forrás: Küllős Imola: Betyárok könyve. Mezőgazdasági K., 1988, 124-143.o.)