(részlet)
Ha felmegyünk a házsongárdi temető domboldalára Kolozsvárt, ott, a sok évszázadra emlékező, méltóságos sírkövek között, ott, a nagy törzsű, nagy lombú fák félsötétjében, amely csak foltokban engedi át a napfényt, amely növeli, burjánoztatja az árnyékkedvelőket: mohákat, páfrányokat, repkényeket, ott, abban a fölhabzó sűrű-zöldben rátalálhatunk erre a sírfeliratra:
Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.
Dsida Jenő sírfelirata ez. Sokan közülünk, akik tudják, mit jelent a házsongárdi temető, bizonyára látták is, szemükkel tapintották ezt a verses üzenetet. Más az ott, mint könyvben. Mióta az emberi nem, a civilizáció egyik első gesztusaként, nekifogott halottai eltemetésének, mióta nekropoliszokat építünk, természetesen az élők, a holtukban is élők, vagyis mindenki számára, mindig is egyfajta külön jelentősége volt az írók-költők sírfeliratának. Azokénak, akik még gyorsan, utoljára vagy évszázadok lassúságával, nemcsak jelek által, kövek, növények, atmoszférák által szólnak hozzánk, hanem tagolt szavakkal, az artikuláció hatalmas, emberi mesterségét e módon is gyakorolván. Van költő, aki nem kívánja az effajta beszédet, és van, aki ezt is gondosan megformálja. Ott van Keats világhírű sírfelirata a római Protestáns temető rejtett zugában: „Itt nyugszik, aki vízre írta a nevét” – a formáltságában is utolérhetetlenül diszkrét, a végtelenül szomorú. És ott van Rilkéé, egy egyszerűen metszett, rózsaszín, dél-svájci kövön: „Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség, / annyi temérdek pilla alatt / senkisem alszik” – önjellemzés és világfilozófia. Dsida síriratában együtt van rezignáció és remény: csak arca romló, földi mását kell elfelejtenünk, őt nem. Nem mondhatnám, hogy eleget tettünk volna a költő óhajának. Bizony, bűnösök vagyunk műve feledésében, bizony, mi nem fizettünk meg, vagy csak részlegesen fizettük meg tartozásunkat a költőnek, s ezt ő sem engedheti el nekünk. Dsida utóélete szakadékos.
[Digitális Irodalmi Akadémia]
Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.
Dsida Jenő – A Petőfi Irodalmi Múzeum fotótárának tulajdona (fotó: Joánovics Testvérek – Kolozsvár)