Közzétette:
Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár,
bús, rideg fényben ázik
és búsul a néma táj.
Trojkám repül a derengő
éjszakában a havon…
Egyhangúan cseng a csengő…
Bóbiskolok, álmodom.
És nótára gyújt a jámcsik.
Óh, hazai szép dalok!…
Boldogságról szól az egyik,
a másik meg sír, zokog.
Tűz sehol se! Mindenütt csak
hó és árny és szürkület:
közelednek, maradoznak
a csíkos mérföldkövek.
Megyünk…Nyina, holnap, óh, már
holnap látlak, kedvesem:
ülünk majd a kandallónál,
szívünk csordult szerelem.
S ha az óra éjfelet ver
nagy lustán, és a megunt
vendégsereg végre elmegy –
mi még együtt maradunk!…
Visz a szán…Bókol a jámcsik
a bakon. Hallgat a táj.
Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Forrás: Énekek éneke – A világirodalom szerelmes verseiből (292-293. oldal) Európa Könyvkiadó, 1974 ISBN 963 07 0355 6
Lighthouse 