| Zárószót kértek tőlem? De mondjátok, mely titkot |
| hoztam magammal Recskről, amelyet ti nem tudtok? |
| Én nem szólhatok másként, csak a magam nevében: |
| tegyetek tanúságot, ha igazat beszéltem! |
|
| Hol kezdjem el? Velünk volt |
| folyton-folyvást zenéltek, |
| az ég alatt s hegyek közt |
| könnyebbnek tűnt a rabság, |
| halványzöld dárda máskor, |
| s a Shakespeare-i nagyerdő |
| csillár s zuhany volt minden |
| két csepp vérem: kitépett |
| roppant sas! felnyújtottam |
| hogy van reményünk, mert a |
| Nyugat nem rothadt még meg, |
| mely nyamvadt arcom képét |
| megszépítette, mert Recsk |
| te mégy előttem, mondtam, |
|
|
| csúsztam s fájdalmam tompább |
| csorgott, s bár tudtam róla, |
| Gyomrom, mint a nagy malmok |
| mindent: vargányát nyersen, |
| s a szaglás! ott pihentünk, |
| s megtudtam közben azt is, |
| hogy megmenthessen engem – |
| engem, mondom, mert azt is |
| megtudtam, hogy míg élek, |
| barát, fegyvertárs, testvér, |
| mert több vagyok a testnél. |
|
|
| Nem volt tollunk, se könyvünk, |
| s egy szalmazsák felével, |
| közt éltünk; rúgtak, vertek, |
| összenéztünk s azt mondtuk: |
| Akkor még csak sejtettem, |
| most tudom, mit feleljek. |
|
|
| Ha majdnem minden elveszett s nincs örömed, se kenyered, |
| s a zsarnok állam megkötött: annyi hatalmad és jogod |
| mindig marad, hogy szabadon választhass jó és rossz között. |
| E választás a menedék, ahol megőrzöd lényedet, |
| a fellegvár benned, melyet az ellenség be nem vehet, |
| hiszen, ha tudná, micsoda, sem érne semmit ostroma. |
| S hogy mi a jó és mi a rossz? A kérdés itt kint nehezebb. |
| Benn egyformán mezítlenek voltunk, rabtartók és rabok. |
| A rossz? Egy csajka ételért szomszédaidat besúgod |
| s megfeketedik a pofád, mikor zabálod a babot. |
|
| S a jó? Őrizd meg emberi méltóságod s nyugalmadat! |
| Segíts, vígasztalj, bátoríts! Oly sok tennivalód akad! |
| Nagylelkű légy és jószívű! Meglátod, milyen kellemes |
| és könnyű! S ha nehéz neked: légy puszta önzésből nemes, |
| s értelmetlen életednek nagyhirtelen értelme lesz. |
| A jótett készpénzzel fizet, s a helyszínén. Felnéznek rád |
| bajtársaid; a porkoláb elsápad, és belédszeret |
| a besúgó. S ha senkisem néz s lát: akkor is melegebb |
| vagy télen rongyaid között, és nyáron izzadság helyett |
| melledről hűs harmat csepeg. Örülj, mert vissza így adod |
| a kölcsönt, mit lelked kapott a testtől. Most a szellemed |
| a mozgató s az éltető; vagy, hogyha pontosabb vagyok, |
| a szellem szellemed felett. Mert attól nem leszek nagyobb, |
| ha léghajóvá dagadok és híg egyéniségemet |
| higítom, amíg szétreped, ahogy Arkübasev vagy Gide |
| hitte a század elején. Az önimádat nem segít. |
| Ne azt ajnározd, mit neked a természet már megcsinált, |
| az emberforma bestiát; fogadd el s gyorsan menj tovább, |
| mert ott kezdődsz el igazán, amikor túlvagy magadon. |
|
| Hogyan? Bonyolult a világ. Recept kell? Azt meg nem adom. |
| Ha nem tanultál etikát, ha ítéleted ingatag, |
| vedd elő az esztétikát, vagy ízlésedre bízd magad, |
| avagy csak éppen nézz körül és tedd fel a kérdést: mi vagy? |
| Az inkubátor-környezet mélyén kiköltött kiscsibe? |
| Rousseau, Marx avagy Rosenberg üstjének kozmás csirize? |
| Pavlov megkínzott kuvasza, melynek szájából dől a nyál? |
| Skinner patkánya, amelyik csak piszkálásra reagál? |
| Vagy ócska rab, kiben maradt egy kevés szabad akarat, |
| amivel tisztességedet megvéded, de nem magadat? |
| Így töprenghettünk volna Recsken. |
| Átéltem mindezt magam is; de csak utólag összegeztem. |
| S nem összegeztem volna én |
| semmit, ha börtönbe nem tesznek, hol végre gondolkodni kezdtem |
|
|
| Tanulságnak mi volt a legszebb? |
| elhagyták a kifosztott testet, |
| s nem hagyott el a szerelem, |
| Zsuzsából könnyű, ezüst köd lett; ott lebegett folyton előttem, |
| ha be is hunytam a szemem, |
| hajszában, kínok közt, kegyetlen éhségben s már önkívületben |
| a szerelem, az örökmécses, a láng, mely ég, de meg nem éget, |
| nem párzó vágyunk származéka, nem a mirigyek hányadéka, |
| nem nemi szervek váladéka, |
|
| Meneszd a búsba Freud Zsigát. |
|
|
| A szenvedés. Már rég kijárt nekem belőle egy adag. |
| Örökké torzó maradok, ha át nem adom magamat. |
| Volt, aki úgy szürcsölte hideg árját, mint a forrásvizet, |
| más elnyúlt, mint a tetszhalott, míg más örökké jajgatott. |
| Hátranézek s szégyenkezem, amiért könnyebb volt nekem, |
| mert minden kínom és bajom elzsibbad, ha megverselem. |
| S ha nem zsibbadt? Lázongtam s ezt mondtam: mindez mit ér nekünk? |
| jobb lesz Magyarország attól, hogy oly sok éve szenvedünk? |
|
| Felejtsük el, mert Recsk letűnt. De tanuljunk belőle: |
| jobb lett az ország, ha ugyan mi jobbak lettünk tőle. |
|
|
|
|
Közzétette: 
Lighthouse 