William Harvey

Elsőként írta le pontosan és részletesen a vérkeringés rendszerét

Az ambiciózus és igen tehetséges William Harvey 1609-ben a londoni Szent Bertalan kórházban lett orvos, s több mint harminc éven át gyógyított az intézményben. A forradalom kitörése után Oliver Cromwell elmozdította állásából. Pályájának utolsó szakaszát Oxfordban töltötte, magánvagyonából is rengeteget áldozott kollégiumára, többek közt ő finanszírozta a könyvtár felépítését.

1628-ban tette közzé forradalmi nézeteit a vérkeringésről az Anatómiai esszé a vér és a szív mozgásáról az állatokban című művében. Az orvostudomány történetében mérföldkőnek számító, bár népszerűségének sokat ártó értekezés a pontos vizsgálatokon alapuló élettani kutatások elindítója volt.

Harvey végleg elvetette azt a tévhitet, hogy a vérerek levegőt tartalmaznak. Megvilágította a szívbillentyűk szerepét: ezek irányítják a vért a szívkamra összehúzódásakor a kisvérkörben a tüdő felé, a nagyvérkörben a végtagok és zsigerek irányába. Bebizonyította, hogy a vér átfolyik a két kamrát elválasztó sövényen, s megmagyarázta a nagyobb vénákban lévő billentyűk szerepét: ezek irányítják a visszaáramló vért a szív felé.

Kimutatta, hogy összehúzódáskor (szisztolé) a vér kifelé áramlik a kamrákból, kitáguláskor (diasztolé) pedig visszafolyik a kamrákba a pitvarból, s azt is, hogy az érverés a szívműködés passzív következménye, nem az érfal összehúzódása okozza. Megmérte a szívkamrák űrtartalmát, s kiszámította a test vérmennyiségét is.

Harvey orvosi felfedezései – bár kétségkívül úttörők voltak – Miguel Serveto spanyol tudós, valamint René Descart felvetéseit vitték tovább. A történeti hűség azonban megköveteli a korai arab orvostudomány egyik jeles képviselőjének, Ibn Nafisz nevének megemlítését is, aki már a XIII. században kidolgozta az artériák és a vénák működésének elveit.

Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros