Közzétette:
Kálvin (Cauvin, latinosan Calvinus) János Genfben vetette meg a lábát s ott szervezte az egyházat. Genfből valóságos teokratikus államot csinált, melynek törvényei és berendezései azóta eszményképp élnek hívei lelkében. Ha közelebbről nézzük őket, sokat vesztenek eszményiségükből. A legistenesebb szándék a legtürelmetlenebb törvényeket erőszakolta rá Genfre s roppant küzdelembe, sőt vérbe is került, míg egy időre átmentek a köztudatba, hogy azután később folyton veszítsenek szigorúságukból és simuljanak a korfelfogáshoz. Kálvin vasakarata azonban diadalmaskodott Genf felett s ezzel reformációjának sikerét és tekintélyét biztosította kifelé is.
Kálvin János (Ismeretlen festő műve a genfi Egyetemi Könyvtárban)
A franciaországi Noyonban 1509. július 10-én született, atyja püspöki hivatalnok, aki már tizenkét éves fia számára egyházi jövedelmet szerez, hogy taníttatását megkönnyítse. Párizsban a Montaigu kollégiumban tanul, igen vallásos és komoly fiú, társai könnyelműségeiben nem vesz részt, iskolatársai accudativus-nak hívják. Néhány évvel később ugyanitt nevelődik Loyola Ignác, a jezsuita rend alapítója. Közös tanáruk volt, talán ennek a hatása a magyarázata annak, hogy óriási ellentéteik dacára jellemükben mégis több a rokon vonás. 1527-ben újabb egyházi javadalomhoz jut, amivel prédikálási kötelezettség is jár. Atyja kívánságára 18 éves korában pályát változtat: Orleansba, majd Bourges-be megy, jogot hallgat, 1531—32-ben megint Párizsban tanul. Humanista körökkel van barátságban, amelyek Luthert és műveit is ismerik.
Az új tanok kezdetben idegenül hangzanak számára, sőt bántóan hatnak rá. Közben azonban atyja meghasonlik az egyházzal s kiközösítve hal meg s valószínűleg más dolgok is hatnak rá úgy, hogy 1534 elején szakít az egyházzal. Elhatározása hirtelen érik meg; felismeri, hogy nem az egyház iránt való engedelmesség, hanem az istenben való hit és Krisztus ismerete az igazi út, nem az egyház tanaiban való megnyugvás, hanem az igazság keresése és megismerése hozza meg a lélek békességét. Meggyőződésének levonja a külső következtetéseit is: lemond az egyház javadalmairól. Ezzel gyanússá teszi magát, elfogják, börtönben tartják. Mikor szabadul, Angoulême-be, majd 1535-ben Strasbourgba menekül. Egy pár hónapot Baselben is tölt, ahol a francia protestánsüldözések hatása alatt védelmébe veszi az evangélikusokat s hogy a forradalmi vádak ellen tisztázza őket, megírja az evangéliumi kereszténység tanainak összefoglalását az Institutio Christianae Religionis című nevezetes művét, mely az első, 1576-ban megjelent kiadásában Luther kátéjának a kibővítése s olyannyira Luther nyomán halad, hogy sok helyen szóról-szóra kiírja Luther magyarázatait, de természetesen anélkül, hogy Luther nevét említené s ezzel magát és tanításait minden további nélkül Luther eretnekségének már kimondott kárhoztató ítélete alá helyezné. Az Istitutio későbbi kiadásaiban eredeti terjedelmének a többszörösére növekedett és Kálvin hitrendszerének a klasszikus tükrévé lett. De már első kiadásában is erősen kidomborodik a kálvinizmus központi eszméje: isten a világ szuverén ura, minden és mindenki őt tartozik szolgálni, az ő dicsőségét kell visszatükröznie égnek, földnek, társadalomnak és az egyes emberek lelkének.
Ugyanaz a gondolat ez, amit a katolicizmus is szolgál: (a jezsuiták jelmondata: O. A. M. D. G. = Omnia ad majorem Dei gloriam = mindent isten nagyobb dicsőségére!), csakhogy egész más eszközökkel. A katolicizmus a fényt és pompát tartja isten dicsőségéhez méltónak, Kálvin pedig a puritanizmust, az erkölcsi szigorúságot önmagunkkal és másokkal szemben. Ebből a központi eszméből folyik a predesztináció = az elrendelés tana is. Isten szabados ura az emberek földi és jövendőbeli sorsának, kárhozatának és üdvösségének is. Minden tudásával előre látta az emberek életét, jóságát és gonoszságát, erényét és bűneit és ezen tudása alapján eleve elrendelte sorsukat. Kire mi sors vár, azt senki nem tudhatja. A hívek lelkük minden porcikáját az az érzés hatja át, hogy ők isten kiválasztottai.
1536-ban átutazóban Genfbe kerül. Genf ekkor már befogadta a reformációt, de az evangélium még nem vert mélyebb gyökereket a lakosságban. A város függetlenült a püspöki fennhatóságtól, a genfiek pedig „gyűlölték a papokat és böjtnapokon húst ettek”. Farel genfi lelkész megtudja, hogy a hamar híressé vált Institutio írója a városban van, felkeresi s arra kéri, hogy maradjon ott, segítsen a reformálás munkájában. Kálvin szabadkozik. Farel mennydörgő hangon azt mondja neki: „Tanulmányaidra azért hivatkozol, mert kifogást keressz. A mindenható isten nevében mondom: isten átka ér, ha az ő művét elő nem mozdítod s inkább magadat, mint őt keresed!” Kálvin megdöbben és marad.
Előbb Farel segédjeként előadásokat tartott, tekintélye azonban nőttön-nőtt. A genfi egyház számára szükséges kátét és hitvallást vele íratták meg tiszttársai. A hitvallás fontos volt, mert letételétől függött a városban való tartózkodás engedélyezése és a polgárjog megszerzése is, nemcsak az úrvacsorán való részvétel. (a hitvallás miatt Caroli lausannei lelkész Kálvint arianizmussal vádolta, mert a szentháromság elnevezés nem fordul benne elő.) 1537-től kezdve rendszeresen prédikál és arra törekszik, hogy a város lakóinak erkölcsi életét evangéliumi alapokra fektesse s hogy ezt szigorú ellenőrzéssel és szigorú büntetésekkel biztosítsa. A polgárság nagy ellenszenvvel fogadta Kálvin és Farel egyházi törvényeit s nem volt hajlandó azokhoz hozzájárulni. Mikor Kálvinék a szószékről támadták a tanácsot, az megtiltotta a papoknak a politikai kérdésekkel való foglalkozást, mikor pedig Farel tovább ment a reformálásban az eddigi mértéknél (csak a vasárnapokat ünnepelte meg, a keresztkutakat eltávolíttatta a templomból, az úrvacsoránál kovászos kenyeret használt), egy lausannei zsinat az újításokat kárhoztatta, a genfi tanács pedig elrendelte, hogy az úrvacsorát kovásztalan kenyérrel kell kiszolgáltatni. A beteg Courrault genfi lelkész hordágyon vitette a szószékre magát, hogy szembeszálljon a tanáccsal, Kálvin a sátán gyülekezetének nevezte őket s Farellel együtt megtagadta az úrvacsorának a kívánt formában való kiszolgáltatását, mire a tanács 1538. április 23-án mindkettőt elmozdítja állásáról és száműzi Genfből. Három nap alatt el kell hagyniok a várost.
Kálvin Strasbourgba megy, ahol a francia protestánsok tárt karokkal fogadják. Az Institutio átdolgozásával foglalkozik, érintkezésbe lép a reformáció vezető embereivel s 1539-ben meg is házasodik.
Száműzetése nem soká tart. Genfi hívei alig egy év alatt felülkerekedtek, a Kálvin ellenes tanács egy tagját hazaárulás címén kivégeztették, a többieket 101 évre száműzték s Kálvint visszahívták. Kálvin soká habozott, hogy visszamenjen-e? 1541. szeptember 13-án tér vissza Genfbe, ünnepélyesen fogadják, új talárt ajándékoznak neki s 500 forintban szabják meg fizetését, ami abban a korban tekintélyes fizetés, hogy ezzel kifejezésre juttassák, mennyire becsülik őt is, munkáját is.
Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (616-619. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0
Lighthouse 