Juhász Gyula

Juhász Gyula – Riedl Frigyes

Közzétette:

 

 

Valahányszor elmegyek a szegedi egyetem előtt – pedig minden áldott nap elmegyek előtte -, eszembe jut életem négy esztendeje, amelyet egészen a tudományoknak és művészeteknek áldoztam, amikor fiatal, szegény és boldog és büszke filozoptere voltam a budapesti egyetemnek. Négy gazdag és mozgalmas esztendő, döntő jelentőségű élményekkel, nagy mesterek hatásával, kiváló társak együttindulásával: vajon a mai egyetemi ifjúságnak is lesznek-e ilyen élményei, ilyen mesterei és ilyen kortársai? Nekem jutott mindezekből egy egész hosszú életre való. Még ma is különös melegséget Juhász Gyulaérzek a szívem táján, ha fölbukkannak emlékezetemben, “lelkem szemében”, mint Hamlet mondja, a Négyesy-stílgyakorlatok hallgatói. Ezeken a pénteki órákon, amelyeken verseket és prózát olvastak föl a “nyelvészek”, született meg az új magyar irodalom. Hiszen a fölolvasók és bírálók sorában ott voltak: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Oláh Gábor, Balázs Béla, Benedek Marcell, Lehel István, hogy csak egypárat említsek, és engem ért az a megtisztelő véletlen, hogy éppen ezekben az években titkárja voltam a derék és lelkes Négyesy professzornak. De ránk, akkori fiatalokra, akár a tudomány, akár az irodalom ösvényén indultunk el, a legmélyebb és legmaradandóbb hatást tanáraink közül mégis egy csodálatos férfi tette, akit Riedl Frigyesnek hívtak és akinek arcát, alakját és modorát szeretném újra fölidézni, mint az ezeregyéj bűvös palackjában a szellemet.


Mikor Riedl Frigyes az előadóterembe lépett, hirtelen elektromos áram futott végig rajtunk, érezni kellett egy rendkívüli ember jelenlétét. Ember volt elsősorban, amit némely híres tanárunkról kevésbé mondhattunk el. Mert volt közöttük olyan, aki mindig szónokolt, akár az esztétikai küszöbről beszélt, akár Arany János kisebb epikai költeményeiről, és volt olyan is közöttük, aki olyan mereven és magasan ült és untatott a katedrán, mint a dalai láma. Riedl Frigyes a tudásán és tehetségén kívül – egészen különösen dús és mély tudása és rendkívüli tehetsége volt – az idegeit is elhozta az előadóterembe, a mozgékonyságát, a kíváncsiságát, a játékos ösztönét, a különcködését és a szeretetreméltóságát. A szívét és elméjét tette ki mintegy az asztalra, amely mellett úgy foglalt helyet, mint középpontja egy társaságnak, amely szereti őt, szereti egymást és szereti a tudást és műveltséget. Szinte családias melegség áradt belőle, pedig tulajdonképpen nemigen ismerte hallgatóságát, a nagyon finom- és mélyérzésű és ideges emberek ösztönös zárkózottságával, sőt bizalmatlanságával közeledett egyesekhez, de így, bizonyos jótékony távolságból, amelyet soha nem éreztetett, csak tudásával, a bizalmas közlés otthonosságával beszélt apró, intim tényekről és nagy, egyetemes igazságokról. Különösen sok női hallgatója volt neki, az agglegénynek, aki egy nőt ismert és szeretett igazán: az édesanyját, és aki a nőkről a leglojálisabb udvariasság és a legfinomabb malícia hangján nyilatkozott. Beöthy Zsolt úgy trónolt tanári szobájában a hölgyek fölött, mint egy keleti nagyúr, Heinrich Gusztáv úgy viccelt velük, mint egy öreg bonviván, Bodnár Zsigmond olyan goromba volt hozzájuk, mint egy tatár kán, Széchy Károly olyan gáláns, mint egy gárdista, Riedl Frigyes volt a trubadúr, aki a mennyei és földi Minnét összhangba hozta.

Előadásaiban egészen sajátos erejű drámaiság volt. Állandóan kérdéseket adott föl magának, amelyekre válaszolnia kellett. Hangja melegen vibrált, néha elcsuklott, néha megremegett, fátyolos lett a megindultságtól. Maeterlinck mondja valahol, hogy a dolgokat a szeretet teszi értékessé, amellyel hozzájuk ragaszkodunk. Riedl ennek a szeretetnek embere volt a tudományban. Szerette az apró, furcsa, jellemző tényeket. Szeretett mozaikokból építeni. Szeretett elcsodálkozni az embereken és műveiken. Omnia admirari: ezt hirdette és ezt gyakorolta Horatiussal szemben. De azért szkeptikus volt, vagy talán éppen ezért volt szkeptikus. Mikor egy szemináriumi órán Vörösmartynak egyik addig kevéssé ismert és kevéssé megbecsült verséről volt szó, amelyet nem egészen értettünk, kijelentette, hogy ezt Gyulai Pál nagyszerűnek találja.

– Én nem mondom, hogy nem nagyszerű, de nem értem egészen. Gyulai sem értette és nagyszerűnek találta. Majd ha megértjük, valószínűleg mi is annak fogjuk találni!

Ez volt az ő kritikája és iróniája. Ennek a versnek elemzésénél történt, hogy egy rajongó filozófusjelölt Komjáthy Jenő egyik költeményére hivatkozott. Riedl megállt előtte, karbatette kezeit, megcsóválta fejét és hirtelen ezt kérdezte: “Ön talán anarkista?” Többször megesett, hogy jutalmat tűzött ki egy-egy homályos verssor megfejtésére. Ez az ő nemes sportja, az ő filológus társasjátéka volt. Ha avatatlan kíváncsiság vagy stréberség zavarta, ilyenkor reménytelenül nézett szét és egy alkalommal egy ilyen oktondinak megfogta nyakkendőjét, erősen és fájdalmasan a szemébe nézett és csak ennyit válaszolt: “Nagyon csinos nyakkendő, igen delikát színek!”

Egy ember volt, akiről ritkán beszélt, akinek a nevét sem igen ejtette ki előadásaiban, de akivel állandóan és bensőségesen foglalkozott, akinek sötéten ragyogó szelleme ott lebegett mindig körülötte: Péterfy Jenő. Egyszer, az ókori dráma alkalmából elmondotta, hogy a taorminai antik színházban, az Isten szabad ege alatt “ez a férfiú” mint szavalta el neki Sophokles márványszépségű görög verseit. (Sophokles anyanyelvén természetesen, hiszen Péterfy Jenő negyven és egynéhány éves korában kitűnően megtanult újra görögül, hogy Platont fordíthassa.) Riedl arca valósággal átszellemült, a hangja sírt az emlék melegétől, a csengetés szinte fölrázta és fölébresztette. Este hat óra volt, a hosszú, homályos folyosón gyéren pislogott a gázlámpa, és amint az ő imbolygó, tétova lépéseivel végigment, nagy árnyéka a padlón hosszan és rejtelmesen húzódott utána, mint egy halott árnyéka, egy halott baráté, amelytől nem tud és nem akar szabadulni többé.

Szeged, 1923. december 25.

Forrás: Juhász Gyula – Örökség (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s