Jövedelmi viszonyok a rendszerváltás után

A gazdasági nehézségekből elkerülhetetlenül következett a jövedelmek zuhanásszerű visszaesése. A lakossági bevételek és a fogyasztás színvonala 1996-ban olyan volt, mint az 1970-es évek második felében. A bérből és fizetésből élők nettó keresetének reálértéke 1989 és 1997 között 26%-kal, a több mint 3 millió nyugdíjasé 31%-kal csökkent. A társadalom felső egytizedére jutó jövedelem 1991—92-ben ugyanakkor már csaknem hétszerese volt a legalsó tized átlagos jövedelmének, majd az évszázad végén már közel tízszerese. Bár ez nem volt rendkívüli, sőt megfelelt az uniós átlagnak, az egalitariánus körülmények között szocializálódott emberek súlyos igazságtalanságnak érezték. A különbségek növekedéséből adódott, hogy a társadalom felső tizede nemcsak jóval többet keresett az átlagosnál, hanem jövedelme az átlaghoz képest fokozatosan emelkedett is, miközben a középrétegek nagy csoportjai folyamatosan süllyedtek lefelé. Az Eurostat 2016-os adatai szerint két és fél millió ember, vagyis az összlakosság 26,3%-a tartozott a szegények kategóriájába, miközben az EU-s átlag 23,7% volt.

Operabál Budapesten

Ételosztás hajléktalanoknak a Népligetben 1998. karácsonya előtt.

A legmagasabb jövedelműek közé a felső- és középvezetők, a sikeres új vállalkozók, az értelmiségi elit, valamint az alsó-vezetők és a művezetők egy része tartozott. A középrétegeket az értelmiségiek többsége, az irodai foglalkozásúak, az önálló iparosok, kereskedők és szakmunkások, valamint a saját jogú öregségi nyugdíjasok alkották. A létminimum határán vagy az alatt a szakképzetlen munkások, mezőgazdasági munkások, özvegyi és rokkantnyugdíjasok, valamint a munkanélküliek éltek. Utóbbiak száma az 1989-es 14 ezerről 1993-ra 600 ezer fölé, vagyis a gazdaságilag aktív népesség mintegy 13—14%-ára emelkedett. A gazdaság élénkülésének köszönhetően ezt követően lassú csökkenés kezdődött, ám számuk még 2016-ban is meghaladta a 200 ezret (4—5%). A legszegényebbek, azaz az átlagos jövedelem felénél is kevesebbet keresők között nagyon magas volt a romák aránya. A rendszerváltás kárvallottjai tehát legnagyobbrészt azok közül a csoportok közül kerültek ki, amelyek a Kádár-korban is a társadalom alján helyezkedtek el. A különbség főként az, hogy a távolság köztük és felsőbb rétegek között nőtt.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (474—475. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9