Barranquilla – a karib karnevál egyik fellegvára

A reggeli eső egyhangú kopogásába beleolvad az argentin tangókirály, Carlos Gardel mélabús hangja. Az ősrégi lemez recsegő hangjai megtöltik a kis utcasarki bárt Barranquilla óvárosában. A magas, szélesre tárt ajtókon át esőtől lehűlt levegő áramlik a kocsmába, s borzongatja meg a vendégeket. Fél tucat férfi üldögél az asztaloknál, mindegyik magányosan, előttük egy-egy üveg sör vagy rum: maguk elé meredve ábrándoznak a dalban emlegetett szerelemről, szenvedélyről, csalódásról – a tegnap vagy a régmúlt emlékeiről. Hamvazószerda van Barranquillában, az emberek kimerültek és másnaposak az öt napig tartó karneváltól, az öt napig tartó ivászattól.

Barranquilla – a karib karnevál egyik fellegvára

A barranquillai karnevál nem olyan híres, nem olyan pompázatos és fényűző, mint a riói: egyszerűbb, népiesebb. Ilyenkor az egész város a cumbia ritmusára lüktet. A nők fehér csipkeruhában, színes hímzésű harangszoknyában járják hosszú sorban a táncot. Velük szemben a férfiak, ugyancsak fehérben, színes vállszalaggal, egyik kezükben szalmakalap, a másikban fakard: véget nem érő menüett a trópusi napfényben.

Ha leszáll az éj, a nép a casetákba megy: ezek asztalokkal és székekkel körülvett szabadtéri parkettek. Patakokban folyik a sör és a fehér rum. Bár rengeteget isznak, a hangulat békés: Barranquillában senkinek sem jut eszébe, hogy a karnevál végén megvonja az erőszakos cselekmények mérlegét, mint Rióban szokás.

A barranquillai karneválra nemcsak egész Kolumbiából, hanem a szomszédos országokból is jönnek vendégek. Dominikai, venezuelai, Puerto Rico-i, sőt még New York-i zenészek is játszanak a Karib-tengerparti városban: a legjobbakat arany trófeával tüntetik ki.

Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (304. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3