Kernstok Károly: Szilvaszedők

Közzétette:

 

 

A század legelején készült Kernstok-festmények a művész szemléletében bekövetkezett lényeges változásról tanúskodnak. Új képei – Incselkedők, Szilvaszedők, Kati a tornácon (1902), Parasztmenyecske (1907), A kertben (Egy dáma a kisfiával és a kutyájával) – a nagybányaiak piktúrájával mutatnak rokonságot. (Nem véletlen, hogy a Szilvaszedőket, a mester egyik chef-d’œuvre-jét dr. Jánossy Béla ügyvéd, Ferenczy Károly, Réti, Thorma, Csók s más nagybányai festők munkáinak választékos ízlésű gyűjtője szerezte meg kollekciója számára.) A művész színskálája ezekben az esztendőkben frissé, élénkké vált; alakjait – így 1901-es Nő fehér kalappal című portréjának modelljét is – szabad ég alá, napsütötte tájba helyezi. Egy kortárs kritikus, Rózsa Miklós szerint a század első éveinek Kernstokja “tobzódik a színtivornyákban”, amelyeknek “ittasultan adja át magát”. A kolorit felszabadultsága, a sötétbarna galériatónust felváltó derűs színharmóniák uralma a magyar plein-air festészet legszebb darabjai közé emeli e műveket, amelyekben – mint erre a kor egy másik ismert művészeti írója, Lázár Béla utal – a parasztság iránti szociális együttérzés is megnyilatkozik.

 

Kernstok Károly: Szilvaszedők

Forrás: Dévényi Iván: Kernstok ( A művészet kiskönyvtára 55), Corvina Kiadó, 1970, 7. oldal

A színnek önmagáért való öröme, a napsugár feloldó és elváltoztató tüzes játékainak gyönyörűsége: mindez Kernstock következő etappe-jának megismeréseit jelenti. Nemcsak megismeréseit: uralkodó hitvallását. A napsugár hitvallása ez, a realizmusnak az a pompás, egészséges fejezete, melyet a plein-air harci jelszavával jelölnek. Ez már a színek külön beszédével ismertette meg Kernstockot, de értsük meg jól: a színeknek csupán a napsugárral való tüzes társalgásával. Itt még mindig csak a realizmusnak egyik fejezeténél tartunk; itt a szín még a realizmus czélzatait, a hű megközelítés felé törő küzdelmeit szolgálja. Tehát tulajdonképen még nem is önmagáért van, hanem a realizmusért. Kernstock forrongó ereje eddig ebben az irányzatban hatolt legmélyebbre, ennek közelítette meg legmagasabb ormait. Idevágó képei fejlődött fokán mutatják be ezt az irányzatot, amely oly jól talált az ő duzzadó erejéhez, tomboló fiatalságához. Szerencsésen elkerüli a plein-air túlzott kontrasztjait, holt felületeit.

Csodálatos ragyogásban él, vibrál minden ezeken a képeken, a levegő atomjai remegnek és megolvadt arany ömlik el a napsütött részeken. És ezt a pompás, forró játékot csupa sötéten tartott, hideg zöldek cselekszik. A legpontosabb színértékelésben van a titka ennek az intenzitásnak. Kernstock a maga czéljaihoz megcsinálta a maga techniháját is, mely nem elődök nélkül való, de ugyancsak fejlett, azonkívül hajlékony, kifejezésben gazdag. Szilaj, szeszélyes össze-visszaságban keveri színeit, nagyrészt magán a vásznon és pompásan hatástudóak a véletlenjei ennek a keverésnek. Itt már uralkodó a szín, de még a formák plasztikája is fontos és a valőrök aggodalmasan szolgálják a realitást. A “Szilvásban”, a “Szilvaszedők” és a “Falu bolondja” legjellemzőbbek erre a korszakra. Legtökéletesebb, legharmónikusabb köztük a “Szilvaszedők”. Megkapó és jellemzően groteszk a baloldali nő mozdulata. Ugyancsak ilyen, már témájánál fogva is, a “Falu bolondja”.

Forrás: Bárdos Artúr: Kernstock Károly, Művészet, Hatodik évfolyam, 1907, Harmadik szám

https://epa.oszk.hu/00000/00009/06/160-169-kernstock.htm

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s