Bekassy Ferenc

Békássy Ferenc magyar költő, író

Közzétette:

 

 

Békássy Ferenc (1893 – 1915) 22 évesen halt meg az orosz fronton, pedig nagy tehetségnek indult. A cambridge-i egyetemen végzett, a magyar költészet mellett angolul is írt, Ady és Babits első angol fordítója volt. Régi nemesi családból származott, mint Babits írja, azok közé a Bekassy Ferencnemesi családok közé tartozott, akik a Nyugat kultúráját hozták az ősi kúriákba. 1912-ben beválasztják az „Apostolok” társaságába, amely a cambridge-i egyetem elitjének az elitje volt, mindenekelőtt jó barátjának, John Maynard Keynesnek köszönhetően (később a Világbank elnöke lett). Itt ismerkedett meg Virginia Woolffal, Bertrand Russellel és Ludwig Wittgensteinnel. Virginia Woolf kiadója, a Hogarth Press, 1925-ben kiadja angol nyelven írt verseit és az Adriatica című hosszabb költeményét (Lásd. Weiner Sennyey Tibor: Békássy Ferenc életrajza. I.n.: Békássy Ferenc egybegyűjtött írások. 2010. 420.)

 

Babits Mihály hosszú esszében méltatja akkor már halott Békássy Ferenc költészetét. Nagy tehetségnek tartja, bár inkább még „bimbó” semmint „virág”. Nem tartozott a Nyugat nemzedékéhez, különben is, Angliában és Magyarországon felváltva élt. De nem tartozott a szimbolista-impresszionista nemzedékhez sem. „Ez nem a mi ifjú lírikusaink egyéniséghajszoló, kissé vásári ízű, voltaképp modoros, divatosdi nyelve. Ellenkezőleg: éppen nemes konzervativizmusa adja meg méltóságát és erejét a nagyobb lendülethez.” Találó az észrevétele, amikor így ír: „verseiben sajátságosan találkozott Shelley és Keats Arannyal és Vörösmartyval”. (Lásd. Babits Mihály: Esszék, tanulmányok 1.köt. 425.)

 

S csoda-éjben jártam, hitetlenül 

Eszmékbe mélyedettem.

Nem éreztem a rügyezést körül,

 

A tavaszt elfeledtem.

Hajnal felé, a nedves réteken

Múltak a századok…

 

Mert szenvedésem nem maradt velem

Nem vágyom s: nem vagyok.

 

A részlet azért is tanulságos, mert nemcsak a szimbolista-impresszionista vers lehet új a magyar irodalomban, hanem Aranyt és Vörösmartyt az angol költészet felől megújító Békássy.

 

Békássy nemcsak fiatalabb a nyugatos nemzedéktársaknál, hanem meglehetősen egyedülálló is irodalmunkban.

 

Babits nagyon finom érzékkel tapint rá a lényegre akkor, amikor a nemzedéktársai egy részét modorosnak nevezi. Békássynak nincs sok köze Adyhoz, Babitshoz, Kosztolányihoz, bár lelkesen fordította valamennyiüket.

 

Keats az „esztétizmusával” hatott Békássyra, az egy nemzedékkel fiatalabb Browning (őbelőle kis monográfiát is írt) más módon hatott: „Szóljon költészetemről maga a költészetem, annak énekelek csak, aki engem meghallani hivatott.” – írja Browning. A francia, a német és az orosz irodalom mellett első ízben – a XX. század elején –

 

az angol irodalom is belép a magyar irodalom kapuján.

 

Hogy Békássy túllépett az angol irodalom fojtogató hatásán, talán az egyik legjobb verse, a Réti fű bizonyul példának. Az utolsó sorait idézem:

 

Gondolat-tusában, gazdag hallgatásban

Mint mi élteteknek ugyanúgy erője?

 

Ti réti szent csodák, sok bűvös látomány

Ó tudnék látni bár, hol minden még talány,

 

Csak látni igazán.

 

Cambridge-ből az utolsó pillanatban tért haza Magyarországra. Ha Cambridgen marad, internálják, de megúszta volna a világháborút, és a költészete kiteljesedett volna? Ki tudja. (Kuncz Aladár megírta a Fekete kolostort, a XX. századi magyar irodalom egyik remekművét. Békássy Ferenc is áttért volna a prózaírásra? Ki tudja…) Mindenesetre bevonul katonának, és hamarosan a frontra kerül.

 

Nem volt nacionalista! Hazafi volt, tudta, hogy mi kötelessége egy hazafinak.

 

Költészete is megváltozik, sejtetni engedi korai halálát. Háborús költészetében mindennél erősebben a halál dominál. Egy részlet A költő című verséből:

 

De meg-megáll, s hogy mit? Tündökölve kérdi

Vitorla-é vagy vijjogó madár?

 

Reménysugár-e – várta a viharban?

Vagy roncs mit sziklán összetört az ár?

 

Csalódva állunk most mind idők határán

Hajónk váratlan szörnyű révbe tért

 

S vihardúlt partok pusztulását látván

Tovább megyünk, meddig – hova – miért

 

Békássy Ferencet elfelejtette az utókor, de Gömöri György és Weiner Sennyey Tibor munkái nagyban hozzájárultak Békássy újra-felfedezéséhez, mely 2000 táján kezdődött, és mára komoly eredményt ért el. Száz év az irodalomtörténetben nem hosszú idő. Békássy fiatalon esett el az első világháborúban, ráadásul „angolos” volt, magyarán egy kicsit idegen a korszak magyar irodalmi kontextusában. Ismét Babitsra hívnám fel a figyelmet, arra a mondatára, hogy a korszak modern irodalmi nyelve egy kissé modoros és divathajhász (még hellyel-közzel Ady is). Békássynál az „angolos” a modorosság hiányát jelenti.

 

Eltelt egy évszázad ahhoz, hogy tisztán lássuk Békássy – bár még bimbó és nem rózsa – jelentőségét.

 

Békássy Ferenc még a középiskolai években ismerte meg Noel Oliviert (a nagy színész, Lawrence Olivier unokahúgát), és haláláig szerelmes volt belé. Akárcsak a hat évvel idősebb, jeles angol költő, Rupert Brook. Mindketten berukkoltak katonának. Az egyik az angol hadseregbe, a másik az osztrák-magyarba. Az egyik huszonnyolc évesen halt meg, a másik huszonkettőn. Az egyik 1915 áprilisában, a másik 1915 júniusában. Az Úristen nem tudta eldönteni, hogy melyikük érdemli meg Noel Oliviert. Ezért, az irodalom nagy fájdalmára, megoldotta a gordiuszi csomót.

Forrás: Grendel Lajos – A modern magyar irodalom története

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s