A török uralom maradandó nyomai

Jóllehet a Hódoltságban megtelepedett törökök anyagi és szellemi kultúrája a magyarok és a rácok számára egyaránt idegen volt, hatásuk alól mégsem vonhatták ki magukat. A mai magyar nyelv mintegy 800 olyan szót ismer, amely az akkori ottomán-török nyelvből ered. Közéjük tartozik a gyalogos katonát jelentő haramia, a zsoldos lovasokra használt martalóc, a rövid nyelű és szíjból font korbács, s a fegyverek közül a dzsida (lándzsa), a handzsár ( tőr) és a fringia (finomacélból való kard). Az európainál színesebb és változatosabb török díszítő motívumok a bőr- és fazekasiparban, valamint a textiliparban egyaránt elterjedtek. A magyar viseletkultúra keleties jellege ez által még hangsúlyosabbá vált.

Tradicionális török szőnyeg

A hosszú török jelenlét az étkezési kultúránkra is rányomta bélyegét. A 16—17. században ismerték meg eleink azokat a ma már tipikusan magyarosnak gondolt ételeket, mint a gulyás és a pörkölt, illetve a 19. századra elterjedt lecsó (törökül menemen), amelyek a török közvetítéssel érkező piros paprika és paradicsom nélkül el sem lennének készíthetők. Török eredetű jövevény a magyar konyhán a töltött káposzta és a töltött paprika is, amelyek nélkülözhetetlen eleme a darált hús és a rizs keleti ételekre jellemző fűszeres keveréke. Ugyancsak török közvetítéssel érkezett hozzánk a kukorica, amelyet Erdélyben még ma is török búzának hívnak. De egyes vidékeken használják a törökborsó, törökbab, törökbors, törökmogyoró, törökköles és törökszekfű szavakat is. Az élelmiszer- és fűszernövényekkel, valamint főzési és sütési eljárásokkal együtt új eszközök is feltűntek a konyhákon. Ezek közé tartozik a többnyire rézből készült bogrács, tepsi, ibrik és findzsa. És bizony ekkor ismerkedtünk meg két olyan élvezeti cikkel is, amelyek nélkül azóta sokan az életüket sem tudják elképzelni: a kávéval és a duhánnal, vagyis dohánnyal. Ez utóbbi élvezetét kezdetben tiltották, sőt szigorúan büntették, ám elterjedését megakadályozni más „kábítószerekéhez” hasonlóan természetesen nem tudták. Valószínűleg ekkor jelent meg hazai földön az ópium is, amit a magyar nép maszlagnak vagy – mint Zrínyi Miklós – „török áfiumnak” nevezett.