oszmán turbántakaró

Oszmán textilművészet

Közzétette:

 

 

Minden művészeti ág közül a textilművesség volt az, amely az oszmán művészeknek a legnagyobb elismerést hozta. Az oszmán Birodalom fénykorában, a korabeli Európában hatalmas igény mutatkozott a török textilművesség termékei iránt, melyek uralkodói és egyházi öltözetek alapanyagaként (1. kép), de takaróként, terítőként, a reprezentáció, illetve a mindennapi élet számos területén egyaránt felhasználásra kerültek.

 

oszmán miseruha oszmán turbántakaró oszmán nyeregtakaró

1: Burszában vagy Isztambulban szövött selyemszövetből készült miseruha

2: Turbántakaró, selyemmel hímzett vászon

3: Nyeregtakaró, skófium hímzéssel díszített bársony alapon selyematlasz applikáció

Az Ázsiát Európával összekötő selyemút Anatólián halad át. Az Iránból érkező selyemszállító karavánok egyik célállomása Bursza volt. A város a nemzetközi selyemkereskedelem központja volt már a 16. század elejétől, ahol az Európából, elsősorban Itáliából érkező kereskedők hatalmas mennyiségben vásárolták fel a nyersselymet. A 16. század második felétől Burszában is állítottak elő selymet, mind a hazai, mind az európai igény azonban olyan nagy volt, hogy a birodalom továbbra sem mondhatott le az Iránból érkező nyersselyemről. A keletről érkező alapanyag egy része természetesen Burszában maradt, ahol már 1500-ban  több mint ezer selyemszövőszékről tudósítanak a források. A város textilipara azután is virágzott, és továbbra is ellátta a szultáni udvart, hogy az isztambuli műhelyeket megalapították. Az 1540-es évekre Bursza és Isztambul között bizonyos munkamegosztás figyelhető meg. Az udvari szövők elsősorban az ünnepi viseletekhez szükséges brokátot és bársonyt állították elő, míg Burszában az oszmán paloták felszereléséhez elengedhetetlenül szükséges takarók, padlóborítók, párnahuzatok készültek.

A szerájbeli fizetési jegyzékek 1526-tól már jól szervezett, praktikus munkamegosztáson alapuló udvari műhelyekről tanúskodnak, ahol külön egységekben dolgoztak a selyem- és fémszál készítők, a selyem- bársony és vászonszövők, aranyszállal hímzők, a különféle ruhadarabok szabói, és a kiegészítők mesterei. Egy másik csoport készítette a szövők számára a mintalapokat.

Mindemellett Isztambul maga, saját textiliparral rendelkezett. Evlia Cselebi több, mint 3500 szövőt, és 5000 szabót említ, azon az ötszázon kívül, akik a városban laktak, de a szultáni udvar számára dolgoztak.

A textilművességen belül különös jelentőséggel bírnak a hímzések. A szakirodalom a török hímzéseket alapanyaguk alapján két alapvető csoportba sorolja. Az úgynevezett  nehéz-hímzések alapját fémfonalas selyemszövet, gyapjúszövet, selyembársony vagy bőr adta, míg a könnyű-hímzések alapja a vászon volt (2. kép). Az előbbi alapanyagból készültek a díszes ló- és nyeregtakarók, nyergek, íj- és nyílvesszőtartó tegezek (3. kép). 

Gerelyes Ibolya – Magyar Nemzeti Múzeum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s