Dōmaru páncél

Japán fegyverek

Közzétette:

 

 

A japán fegyverek és hadifelszerelések között megtalálhatóak a támadó és védekező páncélzatok, a különböző fegyverek, íjászati felszerelések továbbá a lószerszámok. Ezek az eszközök eredetileg mind hadászati alkalmazásra készültek, azonban idővel kivitelezésüket és eszmei értéküket is nagyra becsülték, számos jelentős darabot shintō szentélyekben őriznek, ahová tulajdonosuk halála után kerültek adományként.

 Dōmaru páncél tsuba Aikuchi tőr

 Dōmaru páncél (Enciklopédia, 1913) | Kardmarkolatvédő lemezek (tsuba) (Japanische Formenschatz, 1889) | Aikuchi tőr (Japanische Formenschatz, 1889)

A jellegzetes japán kard megjelenése a 8. század körülire tehető, az acél feldolgozásának technológiájával összefüggésben. A széntartalom ellenőrzése, figyelemmel kísérése tette lehetővé, hogy különböző textúrákat, s „árnyalatokat“ kovácsoljanak a pengékbe. A 9-10. században már hosszabb és íves pengéket is tudtak készíteni. A tachi kardokat éllel lefelé viselték, az övről a baloldalon függesztve. Megjelentek az acélból készült bárdok (naginata), melyeket hosszú nyélhez csatlakoztattak, továbbá a rövid tőrök (tantō). A korszakban azonban az íjászat volt meghatározó, rövid, erős íjakat használtak, a nyilak számos különböző funkcióban, többféle végződéssel készültek. Az acélfegyverek és az erős íjak új páncélzatok kifejlesztését kívánták meg, az ōyoroi típusú páncél mellvértje dobozra emlékeztet, elöl, hátul és baloldalon bőr panelekkel, míg a jobboldalt egy külön „bordavédő“ fedte, így biztosítva volt a szabadabb mozgás. Az alsórész négy panelből álló szoknya, az egyes panelek textilszalagokkal rögzített bőrlemezkékből állnak. Nagyméretű vállvédők, sisak, nyakvédő tartoztak még többek közt a páncélhoz. A Kamakura-korban (1185-1333) a kardkovácsok új iskolái jelentek meg, hosszabb és nehezebb pengék készültek igen kiváló minőségben, s díszes tartozékokkal szerelték fel a kardokat. A legtöbb nemzeti kincsként számontartott kard ebből a korszakból való. A Muromachi-kor (1333-1568) történelmi viharaiban számos változtatás vált szükségessé mind a fegyvereken, mind a páncélzatokon, ugyanakkor egyszerűsítések is megfigyelhetőek. A csatákban a bárddal felfegyverzett gyalogosoké volt a főszerep. Az európai tűzfegyverek megismerése a 16. század közepétől megváltoztatta a japán hadviselést, átalakította többek közt a páncélzatokat és sisakokat is. Kardokat nagyszámban készítettek, de a minőség hanyatlott, kivéve a Bizenben 1450 előtt készülteket. A kardvívás stílusa megkívánta a kardrántás és az első vágás folyamatos mozdulatsorát, mely a katana kard típusának kialakulásához vezetett. A katana rövidebb mint a tachi és vízszintesen, az övbe dugva viselik, éllel felfelé. A katana mellett viselt rövid kard, a wakizashi is hasonlóan éllel felfelé hordott kard. A modern japán páncélzatok (tōsei gusoku) európai elemek felhasználásával jöttek létre. A Momoyama-korban (1568-1603) készültek a legváltozatosabb páncélok. Az 1568 után készült kardokat „új kardoknak“ (shintō) nevezik. Az Edo-kor (1600-1867) békés időszakában ismét előtérbe került a fegyverek, páncélok reprezentatív funkciója. Felvirágzott a kardtartozékok míves kidolgozásának művészete is. Az 1800-1867 közt készült „legújabb“ kardokat shinshintō-nak hívják.

 

Bincsik Mónika – Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s