Kávéültetvény, Costa Rica

A kávé lett az áhított arany

Közzétette:

 

 

Costa Rica nyugalmas, szilárd ország a közép-amerikai válsággócban. A Panama és Nicaragua között elterülő kis állam büszke rá, hogy 1949 óta – alkotmányának megfelelően – hadsereg nélkül is boldogul.

Jóléte az észak amerikaiaknak köszönhető, akik édenkertjüket hathatós gazdasági támogatással ápolják. Mindenesetre Costa Rica nagy része sokkal jobban él, mint bármelyik szomszédjuk. Míg a szomszéd országok mai szegénysége a gyarmati korszak öröksége, Costa Rica hosszú ideig Costa Ricatöbbé-kevésbé megmenekült a gyarmatosítástól. Kolumbusz utolsó nyugat-indiai útja alkalmával, 1502-ben ugyan itt is partra szállt a mai Limón közelében, de a zorobarói mesés aranybányákat nem találta. Fáradságos munkával csak a folyókból tudtak aranyat mosni, és mivel rabszolgának való indián alig akadt, hamarosan alábbhagyott a spanyolok érdeklődése e terület iránt.

Ez volt a szerencséje annak a három kis népnek, melynek utódai még ma is a Talamanca-hegység közé húzódva élnek. Csak a 19. század közepén kényszerültek rá, hogy a Mezetán, a San José körül elterülő termékeny fennsíkon megosztozzanak a spanyol telepesekkel. A parasztok itt közösen ültették a kávécserjéket. Rövidesen kialakult azonban a kávébárók rétege, amely gazdasági hatalmát a politikában is kihasználta: az ország 49 eddigi elnöke közül 37 három nagycsaládból került ki.

 

Kávéültetvény, Costa Rica

Kávéültetvény az Orosi-völgyben

Costa Ricában csak az Atlanti-óceánhoz vezető vasútvonal megépítése és a „Mamita Yunai” Karib-parti banánültetvényeinek megteremtése után jöttek létre a gyarmati gazdaság kis elemei.

Az ország gazdasági életének gerince azonban ma is a kávétermesztés, a banánexport csak 1981-ben zárkózott fel. Adókedvezményekkel és a beruházások ösztönzésével időközben más exportképes iparágakat is meghonosítottak az országban: vegyi- és gyógyszeripart, gumi- és fémfeldolgozást, elektromos berendezéseket és járműveket összeszerelő üzemeket.

1980-ban azonban hirtelen megfeneklett az eredményes ipartelepítés. Az ok: Somoza diktátor 1979-ben bekövetkezett bukása a szomszédos Nicaraguában, majd az azt követő véres összeütközések az egész térséget súlyos gazdasági válságba sodorták. Costa Rica nem tudta eladni áruit, amelyek azelőtt a szomszédos országokkal folytatott kereskedelem révén a legbiztosabb bevételi forrást jelentették. Véget ért a hetvenes évek gazdasági prosperitása.

Mindebből még nem sikerült az országnak kigyógyulnia. 1984 óta a kormány arra törekszik, hogy az idegenforgalom révén jusson kiegészítő jövedelemhez. A Karib-tenger mellett, Cahuitánál már modern szállodaépületek sorakoznak a parton és néhány kilométerrel beljebb egy County Club is trónol a trópusi tájban.

De egyelőre még kétséges, hogy pusztán a homokstrandokkal és a természet szépségeivel sikerül-e a turisták nagyobb áradatát az országba vonzani. Mert például Guatemalának vagy Mexikónak jóval gazdagabb a kulturális kínálata, mint Costa Ricának.

 

San José de Costa Rica

San José, Costa Rica fővárosa a Központi Kordillera lábánál, a tenger szintje felett 1165 méter magasságban fekszik. A 288 000 lakosú város az ország gazdasági központja.

San José, a főváros se nagyon csábítja a turistákat: nélkülözi azt a sajátosan kispolgári, gyarmati bájt, ami a térség más fővárosaira jellemző. Látnivalót se sokat kínál: a jáde-múzeumot, a kis Nemzeti Múzeumot és a városközpontban a Nemzeti Színház giccses épületét, amit a századforduló táján építettek a kávébárók a párizsi opera hivalkodó márványutánzataként.

 

San José, Nemzeti Színház

San José, Nemzeti Színház

Ráadásul a sakktáblaszerűen elrendezett szűk utcák bűzlenek a benzingőztől és a teherautókból, autóbuszokból kipufogó sűrű dízelfüst-gomolyagoktól.

Igazából azonban mindez senkit sem zavar: a josefinok már régen megszokták, és a gringók, az Egyesült Államokból érkező észak-amerikaiak se törődnek vele. Csak az ország vonzó tulajdonságaira figyelnek: lakóinak barátságos természetére, a zöldellő tájak szépségére, a virágszőnyegekre, a láthatáron fölsejlő vulkánokra és a kellemes éghajlatra. Nem csoda, hogy Costa Ricában rengeteg bevándorló talál új otthonra: nyugdíjasok, akik vámmentesen hozhatják magukkal a Chevroletjüket, és a címükre érkező átutalásokat se adóztatják meg, kalandorok és jó útra térők, akik itt akarnak zavartalanul élni; természetimádók, botanikusok és individualisták. Costa Rica mindannyiukat szívesen látja.

 

Basílica de los Ángeles templom belseje, Cartago, Costa Rica

Basílica de los Ángeles templom belseje, Cartago

Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (192-193. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s