tango

„Szomorú gondolat, amit eltáncolhatnak” – a tangó

Közzétette:

 

 

Boca Buenos Aires régi kikötőnegyede: halászkutterek, elsüllyedt bárkák, kibelezett hajóroncsok dülöngélnek a kikötő vizében. Morbid légkör; kissé azoknak az – elsősorban olasz – bevándorlóknak az életére emlékeztet, akik a múlt század végén érkeztek ide: elszegényedett, gyökerüket vesztett, magányos emberek. Ők már jóval azelőtt tangót táncoltak, mielőtt az szalonképes lett. A tangó a külváros melankóliáját éreztette, a szöveg a bevándorlók életérzését fejezte ki. Csaknem minden tangó a beteljesületlen szerelemről, a megcsalt reményekről, a magányról szól. Enrique Santos Discépolo, a tangó egyik argentin nagymestere egyszer azt mondta: „a tangó szomorú gondolat, amit eltáncolhatnak”.

 

tango

 

A Bocát még manapság is az olaszok lakják. Ha végigsétálunk a lepusztult, élénk színekkel kipingált házak közötti utcákon, a koszos kocsmákban még a tangó szól: többé vagy kevésbé tehetséges külvárosi énekesek búgják bele az éjszakába. A Boca sokáig csak a turistákat vonzotta, az utóbbi időben azonban az argentin művészek is felfedezték maguknak.

 

El Viejo Almace

 

A kikötőnegyed ennek ellenére sem lett a nagyvárosi bohémek központja. Ezt a szerepet sokkal inkább a San Telmo-negyed tölti be: itt él tovább a „Buenos Aires-i levegő”, a tegnapi Buenos Aires hangulata a szelíden málladozó cikornyás homlokzatok között, az elvarázsolt belső udvarokban.

 

Viejo Almacén

 

Itt van a híres tangólokál, a „Viejo Almacén” is: tökéletes előadásban éjszakánként két színpadi show, elsősorban a turistacsoportok ízléséhez igazodó rendezésben. Igazi hangulatot inkább a San Telmo számtalan kis tangóbárjában találunk, ahová nemcsak turisták, hanem az argentinok is betérnek. Itt olykor még valóban megjelenik a táncparketten egy-egy szorosan összeölelkező pár s tangót táncol: a hölgy álla alatt megkötött kiskalapban, neckesztyűben, az úr fekete csokornyakkendővel, lakkcipőben. Az öreg muzsikus, a bandone-nos gondolataiba merülve néz rajtuk keresztül; csodálatos biztonsággal csalja elő hangszeréből az utánozhatatlan, panaszos hangokat, amelyek nélkül nincs argentin tangó. A zongora mellett – ugyancsak nélkülözhetetlen hangszer a tangóhoz – ott áll az énekes, tekintete epekedő, haja pomádés, kezét patetikusan a szívére szorítja, mint az a fiatalember is, aki a bárpult fölötti képen ifjan s a győzelem tudatában mosolyog le a közönségre. A fénykép egy legendát, egy mítoszt jelenít meg: Carlos Gardelét, az énekesét, akinek „könnyek vannak a torkában”. Gardel Buenos Aires nyomornegyedében nőtt fel, s meghódította a világ koncerttermeit . 1935-ben, dicsősége csúcsán – repülőszerencsétlenség áldozata lett. Az argentinok, különösen San Telmo lakói szívében „Carlitos” – ahogy hódolói becézték – mindmáig elevenen él.

Brigitte Geh-Spinelli

Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (107. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s