Díjazott képzőművészek kamaratárlata a Pesti Vigadóban

Közzétette:

 

 

2017. június 9-től látogatható a Pesti Vigadóban az MMA Képzőművészeti Tagozat 2015–2016. évben díjazott alkotóinak kamaratárlata, amely Almásy Aladár, Molnár László József, Sáros András Miklós, Szabó Menyhért és Szvet Tamás munkáit mutatja be.

Szabó Menyhért bronzfejeiMivel a Magyar Művészeti Akadémia feladatának tekinti a hazai alkotóművészek megbecsülését, támogatását és ösztönzését – mind a már számottevő életművel rendelkező középgeneráció, mind a fiatal, pályájuk elején járó tehetségek körében –, ezért minden tagozat évente egy-egy díjat adományoz saját művészeti ága kiemelkedő képviselőjének, és két-két ösztöndíjat a negyven év feletti és alatti művésznemzedék jeles tagjainak. A Képzőművészeti Tagozat ily módon létrejött kiállítása a Vigadó Galériában ezeknek az alkotóknak néhány munkáját tárja a közönség elé, nem tematikusan rendezve, csupán felvillantva egy-két, a művészekre leginkább jellemző alkotást. A tárlat kurátora Gaál József Munkácsy Mihály-díjas festő-, grafikus- és szobrászművész, művészeti író, az MMA levelező tagja.

A kiállító művészekről:

Almásy Aladár 1946-ban született Debrecenben. 1969 és 1976 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, mesterei Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Ék Sándor, Raszler Károly és Rozanits Tibor voltak. 1969-ig Debrecenben élt, 1969 óta Budapesten alkot. 1976 óta kiállító művész. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Festők Társasága, a Magyar Grafikusművészek Szövetsége és a Szinyei Merse Pál Társaság tagja. Almásy Aladár gondolatai festményeiről: Műveim érzékennyé válásának belső okai a látomásos lelki élet megemelkedett hatásai, melyek egy tudatalatti forró cselekménnyel párosulnak. Hypnotikus öntudatba mennek át, majd különlenyomatot képeznek. A szürke agykérgen keresztül átvitel történik, és a rajzon szereplő figurák mesterségesen előidéznek egy Hypnozist. Ezek a rajzbéli lelki adalékok, hol találkoznak, és hol megelőzik egymást.”

Molnár László József 1951-ben született Nagyváradon. Tanulmányait Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán 1975-ben fejezte be. Tanárai Feszt László és Nica Joachim voltak. 1980-tól él Magyarországon. Tagja Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, valamint a Grafikusművészek Szövetségének. 2014-ig az egri Eszterházy Károly Főiskola Rajz Tanszék docense volt. Ars poeticáját így foglalja össze: az Kezdetben, az 1970-es években a mozgás és annak a nyomai, lenyomatai foglalkoztattak. A vonal, mely egy mozgó pont eredménye, a kezek és a kezem mozgás-nyomai, elmozdult testek térbeli és képzeletbeli megjelenítése, valamint a lelki rezdülések, állapotok – általam psychogramme-nak nevezett – leképezései. Később úgy gondoltam, hogy ezekből vizuális ABC is megalkotható. Persze, ez utópisztikus elképzelés volt, elkezdtem közelről megfigyelni a tárgyakat és majdhogynem ismeretlen világot találtam. Felhagytam a mozgással és egy vizuális “lexikon- szerűséget” próbáltam alkotni. Kerestem a formai és megjelenési hasonlóságokat és úgy találtam , hogy egy kereten átdobott drapéria és egy kéz redőzete között meglepő hasonlóságok vannak, a kagyló formája és egy eldobott spárga görbületei között, a derékszögben találkozó fonalak szövete és a drótháló vagy rács között, és így tovább a végtelenségig. Azok az ember által alkotott tárgyak érdekeltek, melyben valamilyen rendező elv érvényesül, melyet erőszaknak is felfoghatunk és amint e tárgyak ezektől szabadulnak, a szövet szétfoszlik, a fonal szétbomlik és »haszontalan« tárgyakká válnak, melyeknek csak esztétikai értékük, eddig fel nem tárt szépségük van.”

Sáros András Miklós 1945-ben született a németországi Höchstadt an der Aichban, szülei magyarok, ő maga magyar állampolgár. Jászberényben és Vác után 1986-tól Budapesten él. Szakmai tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Képgrafika szakon végezte 1963-tól 1968-ig. Rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításokon. 1975-től 1978-ig Derkovits Gyula-ösztöndíjas, 1983-ban Munkácsy Mihály-díjat ismerték el művészetét. A Váci Grafikai Műhely létrejöttében tevékenyen részt vett, amelynek művészeti vezetőjeként is működött. 2000-től 2013-ig a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában rajz-festés tantárgyat tanított, a Magyar Képzőművészeti Egyetem pedagógia szakos hallgatóinak gyakorlatvezető tanáraként vállalt szerepet az ifjabb képzőművész generáció oktatásában. Működési területem a nyomtatott grafika (fametszet, rézkarc, litográfia) és a rajz. Különleges képzőművészeti technikáját saját szavaival jellemzi: 2005 óta főleg egyedi rajzokat készítek, a majdnem feledésbe merült ezüstvessző technikát szorgalmazom. A Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben 6 hónapos ösztöndíjban részesített, a beszámoló kiállításon 21 ezüstvessző rajzom szerepel. Ezek a Feljegyzés-ek, sóbányai képződmények inspirációi nyomán készültek.”

Szabó Menyhért, a tárlaton kiállító művészek közül legfiatalabb, 1992-ben született. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász szakán Kő Pál volt a mestere. Szakmai gyakorlatát 2011-ben a Höhr-Grenzhausen-i Kerámia Iskolában végezte. 2015-ben Köztársasági ösztöndíjban részesült, 2016-ban elnyerte az Amadeus alkotói ösztöndíjat és a Ludwig Alapítvány ösztöndíját. A kiállításon szereplő Big Me című installációjának kiindulópontja saját önportréja. „Jelenünk az identitás elvesztésének kora, éppen ezért döntöttem úgy, hogy hatalmas méretben, a néző számára már-már frusztráló nagyságban valósítom meg precíz-rideg realizmussal kialakított önarcképemet. Az erről készült gumiformák a felszínt, az arc lehántott rétegét sorakoztatják fel, rákérdezve arra, hogy ki is vagyok én magam valójában? Egyáltalán lehet-e a realizmus szobrászi eszközeivel bármit mondani az összetett személyiségről-identitásról? Felvállaltan foglalkozom a klasszikus szobrászat gazdag örökségével, amelyet megpróbálok a saját korom, életem, problémáim, kérdéseim szolgálatába állítani és egyúttal átértelmezni, új viszonyrendszerbe helyezni” – vallja a fiazal szobrász.

Szvet Tamás 1982-ben született Gyulán, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász szakán 2007-ben diplomázott. 2009-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában művészeti kutatómunkát végzett, melyet 2011-ben Hollandiában, az University of Amsterdam kutatóintézetében, valamint a Gerrit Rietveld Akadémián folytatott. Munkái számos alkalommal szerepeltek hazai és külföldi kiállításokon, szakmai rendezvényeken. Művészeti (rezidencia) programokon vett részt Németországban, Olaszországban, Csehországban, Finnországban, Franciaországban, Amerikában, Svédországban, Dél-Koreában és Japánban. Szakmai tevékenységét 2008-ban Junior Príma díjjal; 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia Talentum díjával jutalmazták. Művészeti kutatásaiban központi szerepet kap a tudomány és a művészet kapcsolata, olyan fogalmak mentén, mint a fény, az értékelés, valamint a térrel és az idővel való viszony. Fontos számára a térrel és a közönséggel való interaktivitás. Az MMA Képzőművészeti Tagozat díjazottjainak kiállításán Szvet Tamás Űr című tükörmetszet sorozata látható. Az alkotó gondolatai munkáiról: A Magyar Művészeti Akadémia – Fiatal Művészek Ösztöndíja beszámoló kiállításán egy tizenkét darabos tükörmetszet sorozat kerül bemutatásra. A munkák az emlékezettel, az idővel és az egyénnel foglalkoznak. A megmetszett tükrök a valóságot – illetve a néző érzékelését – alakítják. A tükör, mint médium már a pályám kezdete óta foglalkoztat. A legfőbb inspirációm, az ún. makyo elnevezésű különleges bronz tükör, mely technikával japán tanulmányutamon találkoztam. A vallási célokra alkalmazott polírozott bronz korongot, olyan szertartásokhoz alkalmazták, melyek tiltottak voltak. A tükör, a napfény segítségével kivetítette például Krisztus képét, de fény nélkül, magán a felületen nem látszódott semmi. Bronz helyett üvegtükröt alkalmazva kezdtem el metszeteket készítek. A portrésorozat, személyes kiinduló pontja az, hogy nagyon hasonlítok – az engem művészeti pályára irányító, és támogató – anyai nagyapámra. Kapcsolatom Szvet Antallal (1938–1987), így nemcsak szellemi kötődésű, de külsőleg is az ő arcvonásait örököltem. Amikor a tükörbe nézek, sokszor az ő hiányával találkozom, de egyszerre, mint példaképre is gondolok. Készítettem ezért egy olyan tükröt, melyben Szvet Antal portréja és a sajátom összekapcsolódik. Mivel napról napra egyre jobban hasonlítok az ő időskori arcvonásaihoz, így bár a múltat nézem (a benne tükröződő jelennel együtt) mégis a tükör az én jövőmet is tartalmazza…”

Pesti Vigadó, V. emelet
2017. június 9. – július 31.
Magyar Művészeti Akadémia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s