Magyarok Óceániában

 

 

Hazánk földrajzi helyzete eleve kizárta, hogy magyarok részt vegyenek a távoli óceániai szigetvilág megismerésében. Neves földrajzprofesszorunk, Cholnoky Jenő az 1930-as években ugyan azt írta a könyvében, hogy a Csendes-óceánt elsőnek átszelő Magelán-expedíciónak magyar tagja is volt Maximilianus Transsylvanus személyében. Ma már tudjuk, hogy ez tévedés. Maximilianus Transsylvanus (Erdélyi Mike vagy Miksa) valóban magyar származású, jó tollú humanista író volt, de nem vett részt személyesen Magellán expedíciójában. Hazánkfia V. Károly spanyol király szolgálatában állott, és a király udvarában megismerkedhetett az expedíció szervezésének körülményeivel, majd közvetlen fültanúja lehetett a Victoriával szerencsésen hazatérő tengerészek elbeszéléseinek. Maximilianus Transsylvanus így teljes hitelességgel vethette papírra az első föld körüli utazás történetét, amely megbízható tudománytörténeti dokumentummá vált.

Nem sok szerephez jutottak a magyarok abban az expedícióban sem, amely az Osztrák-Magyar Monarchia közös pénzén indult útra 1857-ben. Ez a vállalkozás a Novara- expedíció néven vált ismertté, mivel az újjászervezett Novara fregattosztrák-magyar tengeri flotta kétezer tonnás Novara nevű vitorlása szállította az első óceániai kutatóexpedíció személyzetét. Közöttük egyetlen magyar tudós sem kapott helyet, mivel a szabadságharc bukása után hazánk teljesen a bécsi udvar kiszolgálója volt. Csupán a tengerészek között akadtak magyarok, mint Gyulai Gál Béla első tiszt, Kalmár Sándor és Semsey Gusztáv kadétok. Az expedíció 551 napig tartott, és a Csendes-óceánt Ausztrália felől jövet – Új-Zéland és Tahiti érintésével – a Horn-fok irányában szelték át. Az osztrák szakemberek értékes megfigyeléseket végeztek az útjukba került polinéziai szigeteken. Az eredményeiket összefoglaló művek Bécsben jelentek meg német nyelven.

Külön fejezetnek számít az osztrák-magyar hadihajók megjelenése a Csendes-óceán térségében. A Monarchia kimaradt a gyarmatosító hatalmak marakodásából, amikor azok Óceánián osztozkodtak. A bécsi kormány a század végén megkísérelte, hogy legalább a morzsákból összeszedjen valamit. Sebtében létrehozta az osztrák-magyar hadiflottát, és a hajók bejárták a világtengereket. Bár a személyzet főként osztrákokból állott, akadt köztük magyar is.

Gáspár FerencIlyen hajózó volt Gáspár Ferenc, aki a századfordulón hajóorvosként hét évig utazgatott az óceánokon. Kiváló megfigyelő és jó tollú író volt. Úti tapasztalatairól számos nagy sikerű, vaskos könyvben számolt be.

A század második felében a hazai főurak körében is „divattá” vált a világjárás. Pénzes grófok, bárók kerekedtek fel, legtöbbször csak a feltűnés kedvéért. Ilyen cél nélküli utazásra szánta rá magát Festetich Rudolf is. San Franciscóban vitorlás jachtot vásárolt, és 1839-ben vágott neki a Csendes-óceánnak. Tolnára keresztelt hajójával nyolc év leforgása alatt becsavarogta Óceánia tekintélyes részét.

Óceánia másik nagy vándora, Vojnich Oszkár maradandóbb értékű utazásokat tett. Azon kevesek sorába tartozott, akiknek tudásszomja kedvező anyagi helyzettel párosult. Óceániában elsősorban a partviszonyokat és a vulkanikus jelenségeket tanulmányozta. Utazásai során 1906–1908-ban megfordult Hawaii, Tahiti, Szamoa, Tonga, Fiji, Új-Zéland, Bismarck és Új-Guinea szigetein. Utazásairól a Magyar Földrajzi Társaság kiadványaiban és több népszerű útleírásban számolt be.

Messze kimagaslanak az Óceániában járt magyarok sorából Fenichel Sámuel és Bíró Lajos, akik gyűjtőmunkájukkal az egész tudományos világ megbecsülését vívták ki a maguk és a magyarság számára. Mindketten Óceánia legnagyobb s mindmáig legkevésbé ismert szigetén, Új-Guineában dolgoztak. Fenichel életét áldozta a tudományért, Bíró Lajos sorsa is sokáig a mellőzés volt.

Fenichel Sámuel (1867–93) a tudományos munkásságát ősrégészeti kutatásokkal kezdte. Dobrudzsai ásatásai kapcsán megismerkedett Albert Grubauer müncheni ornitológussal, aki meghívta őt tervezett új-guineai gyűjtőútjára állatpreparátornak. Fenichel elfogadta az ajánlatot és Grubauer társaságában 1891 decemberében érkezett Északkelet-Új-Guineába. Ez a terület akkor német gyarmat volt. Grubauer rövidesen megbetegedett, és 1892 márciusában elutazott Új-Guineából. A pénz nélkül magára maradt fiatalember folytatta a zoológiai gyűjtőmunkát, amelyhez később a magyar kultuszminisztériumtól kapott nagyon szerény támogatást.

 

Astrolabe-öböl, Pápua-Új-Guinea

Astrolabe-öböl, Pápua-Új-Guinea

 

Fenichel gyűjtőmunkássága főként az Astrolabe-öböl környékére terjedt ki (Constantinhafen, Friedrichwilhelmshafen, Erima, Stephansort). A német Hugo Zöller után ő volt a második európai kutató, akinek sikerült behatolnia a Finisterre-hegység 2000 méter magasságot meghaladó régióiba. Elsősorban a madarakat és más gerinces állatokat, valamint puhatestűeket és rovarokat gyűjtött, ezeket részben a Magyar Nemzeti Múzeumnak, részben a Nagyenyedi Kollégiumnak küldte haza. Fenichel néprajzi tárgyakat is gyűjtött, amelyekből mintegy 3000 darab a budapesti Néprajzi Múzeum tulajdonában van.

Fenichel nem sokkal megérkezése után megkapta a malária betegséget, de erős szervezete hosszú ideig ellenállt a kórnak. Egészségi állapota 1893 elején gyorsan romlott, és március 12-én meghalt. Az új-guineai Stephansort missziós temetőjében helyezték örök nyugalomra. Mindössze 26 évet élt.

Idehaza két évvel később a Magyar Természettudományi Társulat emlékgyűlést rendezett Fenichel Sámuel tiszteletére. Az ülés résztvevői között volt Bíró Lajos, akiben akkor érett végső elhatározásra a gondolat: folytatni fogja Fenichel Sámuel félbeszakadt munkáját.

Bíró Lajos (1856–1931) érdeklődését már kora ifjúságától az állatvilág tanulmányozása kötötte le. A növényvédelmi szolgálatnál dolgozott, és közben sokévi szorgos munkával értékes rovargyűjteményre tett szert. Gyűjteményét felajánlotta a Magyar Nemzeti Múzeumnak, és a kapott pénz képezte új-guineai útjának kezdeti alapját. 1896. január 1-én érkezett meg az új-guineai Friedrichwilhelmshafenbe, és nyomban hozzálátott a gyűjtőmunkához. Az akkor legmodernebb gyűjtési módszereket alkalmazta, és a legelsők között tanulmányozta az állatok ökológiáját. Emellett ő is gyűjtött néprajzi tárgyakat, megfigyelte azok készítését és használatát.

Bíró Lajos kisebb megszakításokkal egészen 1901. december 21-ig, tehát csaknem hat éven át dolgozott Új-Guineában, és csak egészségi állapotának romlása kényszerítette hazatérésre. Bíró mintegy 200 ezer rovart gyűjtött a Magyar Nemzeti Múzeum állattára részére, amelynek feldolgozása során eddig kb. 2000 új állatfaj megismerésével gazdagodott a tudomány. Felbecsülhetetlen értéket jelent az utókor számára Bíró Lajos néprajzi gyűjtése is.

 

Fenichel Sámuel Bíró Lajos természettudós

Fenichel Sámuel | Vass Csaba tasnádi festőművész pasztellrajza Biró Lajosról

A két kiváló magyar tudós emlékére 1974-ben emléktáblát avattak fel Port Moresbyben, Pápua-Új-Guinea fiatal egyetemén. Fenichel Sámuel és Bíró Lajos Óceánia azon kutatói közé tartoztak, akik minden gyarmatosító politikai háttér nélkül, pusztán a tudomány iránti elhivatottságból végezték önkéntes, áldozatos munkájukat.

Forrás: Balázs Dénes: Ausztrália Óceánia Antarktisz (197 -199. oldal) Gondolat Kiadó, 1978 ISBN 963 280 677 8

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s