Nansen és felfedezései a Kara-tengeren

 

 

Fridtjof Nansen (1861-1930), a nagy norvég humanista, az Arktikum kutatója, szakképzettségét tekintve zoológus volt. A nyolcvanas években a megfelelő gyakorlat megszerzése céljából egy fókavadász-hajón Grönland keleti partjainál járt. 1888 augusztus – szeptemberében Nansen és Otto Sverdrup négy útitársával először kutyaszánnal, majd pedig sível – végrehajtotta az első 560 kilométeres (negyvennapos) átkelést Grönland jégboltozatán a 640 északi szélesség mentén a délkeleti parttól (Gyldenjöves-fjord) a délnyugati partig (Ameralik-fjord). Az átkelést (térképeinek jelzése szerint) több mint 2700 m-es magaslaton tették meg és felfedezték, hogy Grönland belsejét hatalmas jégboltozat borítja. Az Ameralik-fjordban maguk készítette csónakon még 100 km-t eveztek Godthaab városig.

 

Nansen

Fridtjof Nansen (Store-Frøen, Kristiania mellett, 1861. október 10. – Lysaker, Oslo mellett, 1930. május 13.) norvég sarkkutató oceanográfus

A XIX. század második felében az Arktikum második, tudományos jelentőségét tekintve legnagyobb kutatását Nansen 1893-ban kezdte meg a speciálisan az északi sarki utazás céljára épített Fram gőzösön (kapitánya Otto Sverdrup, legénysége 12 ember). Nansen a Framot a Cseljuszkin-foktól keletre akarta irányítani és az Új-Szibériai-szigetektől északra szándékosan a jégbe akarta fagyasztani, arra számítva, hogy a sarki áramlat az Északi-sarkhoz sodorja.

Kara Sea

 

A Fram a Jugorszkij Saron keresztül 1893. augusztus 4-én kifutott a Kara-tengerre. Megkerülte a Jama-félszigetet és a Cseljuszkin-fok felé indult. A Fram vitorlával és gőzzel lavírozva az erős széllel szemben lassan haladt előre, először a nyílt tengeren, azután pedig a tömör jég pereménél. Augusztus 18-án egy vihar közben Sverdrup a hajótól délre felfedezett egy lapos földet… füves növényzettel és szaggatott homokos lejtőkkel a Sverdrup-szigetet. Augusztus 25-én a Minyin-szirtektől északra felfedezték a Scott-Hansen-szigeteket.1

Augusztus 26-án Nansen a következőket jegyezte fel:„ Itt oly sok ismeretlen sziget van, hogy ha elkezdjük összeszámolni őket, beleszédülünk… Reggel elhaladtunk egy sziklás sziget mellett, a part közelében pedig még kettőt láttam. Ezután távolabb északra ismét föld vagy sziget tűnt fel (Ringnes-sziget), északkeleten szintén. Délután öt óra körül két nagy szigetet kellett megkerülnünk…” (Mona-szigetek). A következő két napon a Fram gőzzel folytatta útját a szigetek között. „Az ördög tudja milyen messzire jutottunk északra, ezeknek a szigeteknek vagy földeknek, vagy miknek a mentén haladva. Ha ez mind sziget, akkor elég nagyok. Gyakran összefüggő földre hasonlítanak fjordokkal és hegyfokokkal, az idő azonban túlságosan borult ahhoz, hogy jól megvizsgáljuk őket…”

Augusztus 29-én éjjel, mielőtt elérték volna a 750 északi szélességet, délre fordultak, és nappal „számtalan sziget és szigetecske mellett haladva el, a Tajmir-sziget mellett elterülő nyílt vízre” jutottak.

Nansen ezt a szigetcsoportot, amelyet valójában ő fedezett fel (ha nem is teljes egészében) Nordenskiöld-szigeteknek nevezte el. A XX. században a szigetcsoport felfedezését befejező orosz hidrográfusok pedig Nansen tiszteletére róla neveztek el egy kis szigetet a Hariton-Laptyev-part északi szakaszánál (a Tajmir-szigettől nyugatra).

Az átjárót azonban kelet felé ismét elzárta a jég. A Fram sűrű hóesésben és ködben bolyongott a jég között szeptember 7-ig, amikor végre bejutott a Tajmir-öbölbe. Nansen két napig tanulmányozta az öböl keleti partját, és felfedezte az Oscar-félszigetet, amelyet délen a Tajmir-öböl, északon a Toll– és a Hafner-öböl határolt.

„Milyen gyorsan váltakozik ebben az északi sarki országban a fény és az árnyék! A következő reggel (szeptember 9-én)… a jég észak felé eltávolodott a parttól és feltárult egy csatorna. Azonnal parancsot adtam, hogy adjanak gőzt… A föld felől szél támadt erős lökésekkel és sebesen száguldott a síkon, villámgyorsan por- és homokfelhőket verve fel… A nap azonban ragyogóan fénylett, az ég kéklett… Felvonattam a vitorlákat és a jeget széttolva teljes gőzzel és összes vitorlákkal… gyorsan észak felé nyomultunk. Hamarosan elhagytuk a jeget: előttünk a part mentén, ameddig szemünk ellátott, nyílt víz terült el. Egyik hegyfokot a másik után hagytuk magunk mögött, útközben egyre újabb és újabb fjordokat és szigeteket fedezve fel…”

A Cseljuszkin-fok felé vezető úton, amelyet a norvégok a következő napon megkerültek, felfedezték a Finley-szigetet és (a Vilkickij-szoros bejáratánál) a Heiberg-szigeteket. A további út először a part mentén délkelet felé, majd az Anabar torkolatán túl északkelet felé vezetett. 1893. szeptember 21-én a Fram a 78050′ északi szélességnél és a 1330 37′ keleti hosszúsági foknál befagyott a jégbe. Elkezdődött a Fram történelmi jelentőségű sodródása a Központi Arktikumon keresztül.

_

1 A szigeteket Siguard Scott Hansen tiszteletére nevezték el. Scott Hansen a Framon a meteorológiai, csillagászati és mágneses megfigyeléseket vezette.
Forrás: Magidovics – A földrajzi felfedezések története (661-662. oldal) Gondolat Kiadó, Budapest 1961

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s