Akit nem az aranyláz fűtött

Közzétette:

 

 

Utazásai, gyűjtései és nyomtatásban közreadott beszámolói alapján a Kossuth-emigráns Xántus Jánost tekinthetjük a XIX. századi magyar felfedező világjárók egyik legszínesebb, legsokoldalúbb egyéniségének

Az 1848-49-es szabadságharc leverése honvédtisztek ezreit kényszerítette száműzetésbe. Sokan közülük Törökországba, majd távoli világrészekbe menekültek a Habsburg önkény elől. A véletlen szerencse, pontosabban a szerencsétlenség tette Xántus Jánost a szó klasszikus értelmében felfedező utazóvá. Kossuth katonájaként küzdött az ország szabadságáért és függetlenségéért, s ez az ifjúkori élmény életre szólóan meghatározta gondolkodásmódját, törekvéseit.

Családja erdélyi gyökereire, csíktaplócai származására mindig büszke volt. A számkivetettség éveiben szülőföldje iránti szeretetét megható módon fejezte ki édesanyjához írt leveleiben. Xántus János a Somogy megyei Csokonyán született 1825-ben. Édesapja Széchenyi István magántitkára volt, s így gyermekkorától magába szívhatta az utazások iránti érdeklődést. Széchenyi István bejárta Nyugat-Európát, s az ott tapasztaltak döbbentették rá hazája elmaradottságára.

Az ifjú Xántus jogi tanulmányokat folytatott Pécsett, majd Pesten, Heffler János táblai ügyész mellett lett gyakornok. 1847-ben tett ügyvédi vizsgát. A forradalom idején a nemzetőrségbe állt, s részt vett a pákozdi ütközetben.

 

Xántus János

Xántus János, az Amerikai Egyesült Államokban ismert nevén John Xantus de Vesey (Csokonya, 1825. október 5. – Budapest, 1894. december 13.)

A világosi fegyverletételt követően fogságba került, de sikerült megszöknie, s Londonba került, ahol másfél évet töltött teljes bizonytalanságban. Egyik monográfusa, Sándor István kutatásai szerint Xántust már a londoni emigrációs esztendők során foglalkoztatták a földrajzi kérdések, a rejtelmes véget ért Franklin-expedíció felkutatásának feladata, valamint Barth és Overweg afrikai utazásának részletei. A megélhetése azonban a ködös Albionban szinte kilátástalannak tűnt. A kilátástalanság adta kezébe a vándorbotot az Újvilág felé.

A Szent Lukács-foknál felállított egy tengeri árapálymérő állomást

Amerika a korlátlan lehetőségek hazájaként vonzotta a menekülteket. Komárom egykori kormánybiztosa, Ujházi László és rendőrfőnöke, Pumutz György által, az USA Iowa államának déli részén Új-Buda-telep reményt adott arra, hogy Xántus honvéd bajtársai segítségével földhöz juthat, egzisztenciát teremthet. A harsány ünnepléssel fogadott Kossuth Lajost amerikai patrónusai nagyvonalúan támogatták, s rengeteg pénzt gyűjtöttek számára. Amerikai szereplései népszerűséget és anyagi javakat hoztak a kormányzónak, de követőinek és harcostársainak csak morzsák jutottak. Ez a tény rengeteg viszály forrásává vált.

Xántus az Újvilágban számos kenyérkereső foglalkozást kipróbált. A megélhetés érdekében újságkihordástól a zongoratanításig, a kártyarajzolástól a matrózkodásig szinte mindent kipróbált. Édesanyjához írt levelei szerint egy vasúttervező expedíció „térrajzolójaként”, azaz mérnökként jutott el St. Luisba, s részt vett a Kaliforniáig vezető vasút megépítésében. Nyomorúságára jellemző, hogy miután a cipő lefoszlott a lábáról, mezítláb kellett járnia. A Kansas folyó mellékén, majd a Larami-erőd környékén került kapcsolatba az indiánokkal. Az USA katonájaként szolgálva alkalma nyílt megismerni a vidék szépségeit. Rendszeresen vadászott, s élénken foglalkoztatta a gondolat, hogy tudományos intézmények számára állatokat és növényeket gyűjt. Szeretett volna eljutni Dél-Amerikába egy természettudományi expedíció tagjaként, s kissé naivan álmodozott arról, hogy: „Kedves hazámnak némi szolgálatot tehetnék, ha a nemzeti múzeumunk gyűjteményét öregbíteném, mit el nem mulasztanék.”

A Mexikói-öböl mentén, New Orleansban több mint egy esztendőt töltött, s itt próbált meg csatlakozni valamelyik, a kontinens belsejébe induló tudományos expedícióhoz. Eközben a városban ezrével szedte áldozatait a sárgalázjárvány.

A helyzet annyira rosszabbodott, hogy több száz halottat halomra dobáltak, halzsírral és forró szurokkal öntötték le őket, s így gyújtották meg a tetemeket, hogy elkerüljék a járvány elterjedését. A szörnyű helyről távoznia kellett. Chandelier szigetére ment, ahonnan kitűnő leírásokat adott a természeti környezetről.

Új Buda csalódást jelentett, honfitársai viszálykodásai elriasztották a letelepedéstől. Az USA hadseregébe lépve Fort Ripley erődjébe került. Egy orvos katonatársa segítségével kapcsolatot teremteni a washingtoni Smithsonian Intézettel. Nem mindennapi képességeit,vadász- és gyűjtőszenvedélyét, valamint preparátori tevékenységét így hivatalosan is a tudomány szolgálatába állíthatta. Gyűjteményeivel nagy elismerést váltott ki szakmai körökben. Xántus véglegesen eljegyezte magát a természettudományokkal. Érdekelték a növények, a fák, a virágok, az emlősök, a madárvilág, a hüllők és a tenger élőlényei. A Washingtonba küldött preparátumok elindították a siker útján. Amerikában megtanulta a terepi természettudományi munka követelményét, a szakszerű állat- és növénypreparálás fortélyait. Elsajátította a gyűjtött állatok és növények földrajzi lelőhelyének meghatározását, pontos dokumentálását.

 

Smithsonian Institution (foto:AP)

A Smithsonian Intézet Washingtonban

Fort Riley-ben végzett szolgálata után Kaliforniába került. Az aranyláz ezrével vonzotta ide a kétes egzisztenciák tömegeit. Mindenki azt hitte, hogy gyorsan meggazdagodhat. Xántust nem az arany izgatta, bár ekkor sem vetette fel a pénz. Továbbra is a hadsereg kötelékében szolgált, de a Smithsonian erkölcsi és anyagi támogatását élvezte. Eljutott gróf Wass Sámuel aranyfeldolgozó üzemébe, mely Amerika szerte megbecsült, sikeres vállalkozás volt. Fort Tejon környékén kiterjedt gyűjtéseket folytatott, s a Smithsonian Intézetbe küldött gyűjteményei alapozták meg következő nagy útját, mely a Mexikóhoz tartozó Kaliforniai-félszigetre vezetett.

A Szent Lukács-foknál felállított egy tengeri árapály-mérő állomást, s a szeles, zord, elhagyatott partvidéken tett felderítőútjai során tekintélyes nagyságú természettudományi gyűjteményre tett szert. Rengeteg állatot, hüllőt, tengeri halat és madarat gyűjtött, s szakszerűen csomagolva juttatta el a Smithsonian Intézetbe. Állandó mecénása, Baird a legmagasabb körökben is elismerően nyilatkozott Xántus személyéről és munkájáról, s minthogy a politikai döntéshozók az 1850-es években közvetlenül támaszkodtak a tudósok véleményére, Xántus olyan állami megbízatáshoz jutott, amely a legnagyobb megtiszteltetésnek számított, amit egy emigráns elérhet: az USA diplomáciai szolgálatának tagja lehetett, s 125 dolláros havi javadalmazással konzuli megbízást kapott Mexikó nyugati partvidékén, Manzanillóban.

Sokat tett az első magyar állatkert megalapításáért. Ma a győri állatkert viseli a nevét

Ebben az időben nem volt könnyű feladat a polgárháborús viszonyok között lévő Amerikai Egyesült Államok politikai, gazdasági érdekeinek képviselete az ugyancsak válságos korszakot átélő Mexikóban. Xántus kiválóan megtanulta a spanyol nyelvet is, ugyanakkor hivatalos teendői mellett intenzív terepkutató és gyűjtőmunkát végzett. Bejárta a Poco del Colima és a Volcan de Fuego tűzhányók környékét, s kitűnő földrajzi leírásokban örökítette meg a vulkánokat: „Már évszázadok óta a volkánok minden kitörését napokig tartó erős földrengések és rázkódások előzték meg. (…) A kitörések egész hegyek kúpjait és csúcsait a légbe röpítették, s a földet a volkánok körül össze-vissza repesztették. A történelem előtti időkben pedig még nagyobb ily repesztések történtek, s ezeket a volkánokról lezúduló esővizek rendkívül mélyre kimosták. Ezen repedéseket, nyílásokat, vagy mondjuk vízmosásokat különbség nélkül barancának hívják. (…) A Volcan de Fuego, mely 3000 méter magas, e században is többször hatalmasan kitört, messze körben mindent elhamvasztott, de 1823 óta, amikor az utolsó nagyobb kitörés volt, mindegyik nyugodt, de azért folyton füstölögnek, s a sötét éjszakán át a csúcsok fölött világítva van az égbolt a kráterek tüzétől.”

Diplomáciai pályafutása egy szerencsétlen félreértés miatt kudarcos véget ért. Xántus elvesztette állását, de életkedvének, gyűjtési szenvedélyének ez sem tudott véget vetni. Igaz, adósságok nyomasztották, de helyismerete és kiterjedt kapcsolatai révén egy biztosítótársaság ügynökeként jelentős jövedelemhez jutott.

Első hazatérésekor, 1861 novemberében, a több mint egy évtizedes távollét után megjelenő tudóst Győrben megható ünnepléssel fogadták. A felfokozott érdeklődés a honvéd emigránsnak és a messze földről érkezett, világot látott utazónak szólt. A magyar tudományos körök tovább gerjesztették becsvágyát mindaddig, amíg nyilvánvalóvá nem vált, hogy véglegesen hazatelepedne. A konzuli megbízatást követő második visszatéréskor Xántust az a remény táplálta, hogy érdemeihez méltó javadalmazású, előkelő állást kaphat. Ez a reménye azonban csakhamar szertefoszlott.

Kapcsolatban állt kora legkiválóbb tudósaival, Rómer Flórissal, Kubinyi Ágostonnal, Szabó József geológiaprofesszorral. Így került Eötvös József kultuszminiszter látókörébe, aki lehetővé tette, hogy részt vegyen az 1868 és 1870 közötti kelet-ázsiai utazáson, melynek során Alexandria, Szuez, Áden és Ceylon érintésével eljutott Japánba. Hosszabb gyűjtőutakat tett Sziámban – a mai Thaiföldön –, a Fülöp-szigeteken, valamint Borneón és Jáva szigetén. Földünknek vajmi kevés része volt annyira székhelye a belső forrongásainak, mint éppen ezen Filippini-szigetek. „Mikor én ottan jártam, nem hallottam ugyan, hogy valamelyik tűzhányó éppen működésben lett volna, de legalábbis folyvást füstölgött. …”

 

Yokohamai kereskedés

Yokohamai kereskedés, ilyenekben kínáltak európai műtárgykereskedőknek japán műtárgyakat. Xántus is ilyenekben vásárolt, a képet is ő hozta, habár nem ő készítette (Néprajzi Múzeum)

Lúzon szigetén tett barangolásai során lépten-nyomon találkozott a vulkáni tevékenység pusztításainak nyomaival. Eljutott a Taal vulkánhoz, melynek égbe meredő, hólepte csúcsok övezte vidékén paradicsomi szépségű tájakat ismert meg. A Makiling ottlétemkor nem volt működésben, de folyton füstölgött és a kráter fenekén tűznek is kellett lennie, minthogy éjjel a füstgomoly erősen világítva volt és éppen a tölcsér fölött nagyon is élénken.”

Xántus kelet-ázsiai utazásának legeredményesebb időszaka Borneó szigetéhez kapcsolódik. A Saravak államban tett utazásai során elsajátította a borneói malájok nyelvét, megismerte életformájukat. A szinte áthatolhatatlan őserdő természetes vízi útjain eljutott a hosszú házakban lakó dajakokhoz. Utazásait elsősorban néprajzi tárgyak gyűjtése, valamint zoológiai megfigyelések ösztönözték, de figyelme kiterjedt a természet szinte minden jelenségére. Csodálatos, színes rajzokon örökítette meg benyomásait. A Szadong és a Szimunyong folyók forrásvidékét, illetve kanyarulatait feltérképezte, s mindent megörökített a dagályhatásoktól a zátonyokig, az ültetvényektől a megfigyelt orangutánokig. A krokodilok uralta pandalusz-mocsarak kanyargós vízfolyásain megtett útja igazi felfedező vállalkozás volt. Értékes térképvázlatokat készített a folyó mederváltozásairól, zátonyairól, szigeteiről. Megismerte a fejvadász dajakok szokásait. A megölt ellenség levágott és lefüstölt fejének elhelyezési szertartásairól írt beszámolói az egyetemes néprajztudomány értékei.

 

Xántus háza Borneón

Xántus háza Borneón (Néprajzi Múzeum)

Xántus elnyerte a helybéliek rokonszenvét és támogatását. A legnehezebb dzsungelkörülmények között dolgozott azon a tájon, ahol számos európai kutató vált kíváncsisága áldozatává, s nyomtalanul eltűnt az őserdőben. E vidéken veszett nyoma Witti Ferenc tengerésztisztnek, akit a Szibuko folyó forrásvidékén láttak utoljára, s ezt követően nem jött híradás róla.

A sziget belseje szinte teljes egészében fehér foltnak számított. Utak nem voltak, csak természetes vízfolyásokon lehetett csónakkal behatolni Borneó belsejébe. Xántus négy orangutánt ejtett el, s ezek hazaküldött, kitömött példányai ma a Természettudományi Múzeumban és a Magyar Földrajzi Múzeumban láthatók.

 

orangután

Orangután, Xántus rajza és megjegyzése (Néprajzi Múzeum)

Xántus nagy elismeréssel és rokonszenvvel ír a szorgalmas dajak nők puttony- és kosárkészítő foglalatosságairól, a háztartás rendben tartásáról, a rizshántolásról s mindarról, amit a család érdekében tesznek. Észrevette a dajak nők erényeit, melyek az európai ember számára is követendő példaként szolgálhatnak.

 

helyi nők Borneón

Xántus Sarawakból hazaküldendő ládája helyi nőkkel (Néprajzi Múzeum)

Xántus úttörő jelentőségű megfigyeléseket tett Borneón, s olyan értékes néprajzi gyűjteményt juttatott haza, amely európai rangot adott a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A Xántus által gyűjtött preparátumok és tárgyak alapozták meg a Természettudományi Múzeum és a Néprajzi Múzeum önálló életét is. Az általa Távol-Keleten vásárolt iparművészeti remekművek a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban nyertek elhelyezést.

Xántus a Magyar Földrajzi Társaság életében is fontos szerepet játszott. Sikeres előadásokat tartott a szaküléseken, s több dolgozata jelent meg nyomtatásban a Földrajzi Közlemények hasábjain. Világlátottsága, látványos gyűjteményei többnyire megbecsülést váltottak ki a kortársaiból, de időnként féltékenységet, áskálódást terjesztettek, többnyire olyan emberek körében, akik saját munkájukkal, teljesítményeikkel a nyomába sem léphettek.

Máig érvényes a földrajztudomány meghatározó személyisége, a kortárs Cholnoky Jenő professzor véleménye, aki szerint Xántus többet tett a tudományért, mint négy-öt szakember együttvéve.

Nem vonható kétségbe, hogy utazásai, gyűjtései és nyomtatásban közreadott beszámolói alapján Xántus Jánost tekinthetjük a XIX. század magyar felfedező világjárók egyik legszínesebb, legsokoldalúbb egyéniségének. Emigrációs hányattatásai, megélhetési gondjai ellenére mindig tudott alkotni, hatni, eredményeket felmutatni. Nyughatatlan alkata, mindig újat kereső, vibráló egyénisége, magánéleti viharai nem tették lehetővé, hogy egyetlen tudományban elmélyült, alapos monografikus igényű művet tegyen le az asztalra, de számos szaktudomány profitált igen sokat munkásságából. A geográfia jelentette számára a legfontosabb vezérfonalat, s munkái közül kiemelkedik A föld- és térképkészítéséről, valamint Természettani földrajz című műve.

A sikerekben, csalódásokban, eredményekben és megpróbáltatásokban egyaránt gazdag, négy világrész érintő életpálya 1894. december 13-án hajnalban, Budapesten ért véget. A Kerepesi temetőben kapott díszsírhelyet – a Deák mauzóleummal szemben.

Forrás: Magyarok a Föld körül (102-109. oldal) Kossuth Kiadó, 2014. ISSN 9 772064 879007 14002

Képek: Élet és Tudomány

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s