Anekdoták Jókai kiadványaiból

Közzétette:

 

 

Micsoda baj érte Gergő bácsit

Képzelje kend magának, komám uram, hogy járok tegnapelőtt? Tojást vittem Bátorkesziről Köbölkútra, s mikor visszafelé jövök, betérek a zsidóhoz, hogy adjon egy csomó masinát. Azzal rágyújtok, s megyek szép csendesen haza Bátorkeszi felé; egyszer kialszik a tűz a pipámban; előveszem a masinát, kihúzok belőle egy szálat, elgyújtom; uccu; elfújja a szél. Kihúzom a másik szálat, azt megint elfújja a szél, mert egészen szemközt fújt. Fogom magam, hátat fordítok a szélnek, akkor azután nem fújta el a masinát; rágyújtottam szépen, s mikor aztán égett a pipa, mentem tovább. Szokásom, mikor megyek, hogy nem nézek se jobbra, se balra, hát egyszer, amint feltekintek: nini! megint a köbölkúti csapszék áll előttem. Ördögök vannak velem, vagy mi? hát ki hozza ezt a falut ide? Azt hittem, boszorkányság történik velem, hát pedig találja kend ki, mi történt? Az történt, hogy mikor hátat fordítottam a szélnek, s bajlódtam a pipával, nem vettem észre, hogy megint visszafelé megyek. Pedig nem ittam ám többet, csak egy meszely pálinkát a zsidónál.

Jókai Mór: A magyar nép élce könyvborítóValószínű

Valami nagy ünnepélyen úgy meg találták tölteni a tarackot, hogy szétvetette a puskapor, s egy darabja menten agyonütött egy ott ácsorgó asszonyszemélyt.

Odamentek, próbálták élesztgetni, de biz az csak meghalt.

Mikor aztán nem volt már több reménység hozzá, hogy valaha feléledjen, megszólal egy jámbor polgár:

No, tudom én Istenem, ez is megemlegeti ezt a napot.

Miért mondják az unalmas látogatónak: „sodorjunk madzagot”

Kőrösi emberrel történt, hogy nagyon ottfelejtette magát a komájánál a nagy beszélgetésben, a’ meg unta már magát szörnyen; egyszer azt mondja aztán neki:

Komám, holnapután disznót öletek, hevertünkben ereszthetnénk itt madzagot, a húst felkötözni.

A vendég beleegyezett; a gazda előhozott egy nyaláb kócot; a végét a komának adja: „sodorja kend!”

A koma hűségesen sodorja a zsineget, hátrafelé járva, míg egyszer kiért a pitvarajtón; akkor a gazda bezárja utána az ajtót.

Elég lesz már, majd holnap tovább sodorjuk.

Ezért mondják, ha unalmas vendég van a háznál, s nem akar továbbmenni: „eresztessünk madzagot!”.

Hogy tett szert a diák dinnyére?

Bóbiskolt a jó meleg nyári délután a debreceni kofa a sátor alatt; ott mosolygott mellette egy határ ragyogó görögdinnye. Odasompolyodik a diák, felvesz egyet az ölébe, s azzal rákiált a kofára:

Ilyen dinnyét árulna kend, mint ez, ni!

A kofa felijed:

Majd elviszed innen a rongyos dinnyédet, semmiházi!

Jól járt a diák, hogy elfuthatott, mert a becsületes cíva hátához akarta verni a kisszéket. Ennek aztán nem mondhatta senki, hogy lopta a dinnyét.

Óra meg óra közt is van különbség

Azt ígérte a fuvaros az utazónak, hogy Nádudvarról egy óra alatt behajtat Debrecenbe.

Persze hogy az óra régen elmúlt, s Debrecennek még a tornyát sem lehetett látni.

Ejnye atyafi, hiszen kend azt mondta, hogy egy óra alatt Debrecenbe leszünk, s ihol nézze, már régen elmúlt.

Hátratekint a fuvaros, ránéz a mutatott zsebórára.

Üm, nem olyan kicsiny órát értettem ám én, mint az úrnak a zsebében van, hanem olyan nagyot, amilyen Nádudvaron van, a toronyban.

[Kedves Júlia!…]

Kedves Júlia! állhatatosságodért vettelek nőül; négy hóig jártam veled jegyben: soha egy csókot nem bírtam tőled kapni.

Igen ám! mert már így egyszer rászedtek.

[Adtál a lónak abrakot?…]

Adtál a lónak abrakot, Miska?

Hogyne adtam volna!

Eleget adtál neki?

Persze hogy eleget adtam.

Nem kellett volna ám neki sokat adnod.

Nem is adtam sokat.

Kár is volt neki éjszakára adnod.

– ‘Sz úgysem adtam.

Atyai megintés

Ugyan, intse meg már ezt a fattyút, lelkem – kérte nője Sinay Miklóst, debreceni régi híres professzort, ki az akkori divat szerint magát Nicolaus a Chorebonak írogatta.

Kimegy az öreg, előveszen egy hasáb fát, s nyújtva hagyá fiát; azzal nyugodtan benyit feleségéhez, mondván:

Megintettem fiadat, lelkem.

Mai napig fent maradt Debrecenben: „meginté, mint Sinay a fiát”.

Kitalálta a diák

Görgőről sok szép nevetséges adoma kering a nép ajkán; így történt ez is a többek között. Tanítóért ment a gondnok Sárospatakra; emlékezvén reá, hogy a diákok előtt már szinte nevetség tárgya Görgő, megparancsolá az úton a kocsisnak, hogy ha majd a Kollégium előtt megállanak, akárki kérdi is senkinek se mondja, hogy hol laknak. Jól van, mond a kocsis. Éppen akkor állottak meg az iskola előtt, mikor tolult kifelé az ifjúság temérdeksége.

Ejnye, pajtás, de szép négy ló! – kiált egy diák a másikhoz; – hol laknak földi? – fordulván a kocsishoz.

Nem mondom meg – szabódék a kocsis.

Hát miért nem, atyafi? – mond a diák ismét – hiszen mi nem vesszük el a kendtek lovát!

Nem mondom meg – ismét szabódék a kocsis –, mert nem szabad.

Bizony talán Görgőn laknak kendtek? – szól egy másik.

Kurátor uram! kurátor uram! – kiált rémítő hangon a kocsis a rektorprofesszorhoz menő után – jöjjön vissza szaporán, kitalálta egy kópé diák.

[Sok helyütt megvan az a helytelen szokás…]

Sok helyütt megvan az a helytelen szokás, hogy a vén hajadonokat mindenféle gúnnyal üldözik.

Egy falusi nyalka kocsislegény meglát egy vén leányt és elkiáltja magát:

Ejnye de vén fedetlen csűrt látok!

Megfordul ekkor a leány, s azt mondja neki:

Befedhettem volna én azt akármikor százszor oly gézengúz gazzal, mint te semmirekellő, ha akartam volna!

Forrás: Jókai Mór – A magyar nép élce (1856-1858) Magyar Elektronikus Könyvtár

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s