Bizánc dicsősége

Bizáncnak valójában a Keletrómai Birodalmat hívjuk, amely még egy évezredig fennmaradt az után is, hogy a barbár népek megszállták a nyugatrómait az 5. században. Bizánc számos támadást vert vissza, és gyönyörű alkotásokat hozott létre, míg az oszmán-törökök 1453-ban el nem foglalták.

330-ban Nagy Konstantin, a Római Birodalom első keresztény uralkodója áthelyezte a székhelyét Rómából Bizáncba, melyet később róla neveztek el Konstantinápolynak. Róma hanyatlása után ez lett a keresztény kultúra első számú központja, ahol a görög és római hagyományt egyaránt ápolták és továbbfejlesztették. 451-ben a bizánci kereszténység elszakadt a nyugatitól, s létrehozta az ortodox egyházat.

Bizáncban a 6. század hozott fellendülést I. Justinianus császár idején, aki új törvényeket alkotott, visszafoglalta a birodalom néhány nyugati tartományát, ugyanakkor afrikai és közel-keleti területeit elragadták tőle a muszlim arabok, a Balkánt pedig kis híján a szlávok. A birodalom eleinte meg tudott birkózni ezekkel a kihívásokkal, hála a római légiók helyére lépő, a nagybirtokosok adóiból finanszírozott zsoldosseregének, ám a kis-ázsiai szeldzsuk-törökök előretörése már a 11. században meggyengítette, 1204-ben pedig nyugat-európai keresztesek foglalták el, többször kifosztották, és uralkodtak benne félszáz évig. Bizáncot végül az ottomán-törökök 15. századi előretörése döntötte meg végleg.

Szentáldozás

I. Justinianus felesége, Theodóra császárné a ravennai San Vitale-templom mozaikján miseboros kelyhet tart a kezében. Köntösének alja a gyermek Jézusnak hódoló ún. napkeleti bölcseket (magyar népies kifejezéssel: háromkirályokat ábrázolja.

Tartós örökség

A bizánciak számos nagyszabású épületet alkottak, köztük Hagia Sophiát, ezt az impozáns, kupolás katedrálist Justinianus idején. A bizánci művészet ezenkívül még a legmagasabb szintre emelte az ikonok, mozaikok, freskók és ékszerek kimunkálásának művészetét is. Kulturális és vallási öröksége Bizánc eleste után is tovább élt a Balkánon és Oroszországban.

Elrabolt misekönyv

Ezt az aranyba kötött, zománc- és gyöngydíszes 9. századi misekönyvet a negyedik keresztes hadjárat katonái rabolták el Bizáncból 1204-ben

Ruha és ékszer

Mind a gazdag, mind a szegény bizánciak legfontosabb ruhadarabja a térdig érő tunika volt. Az ékszerekkel a római hagyományt folytatták, s ezekkel jelezték társadalmi rangjukat. 529-es törvénykönyvében Justinianus császár azt is kimondta, hogy zafírt, smaragdot és gyöngyöt csak maga a császár viselhet, aranygyűrűt viszont bárki.

Nyakban viselt kereszt

A bizánci gazdagok általában efféle tárgyakkal jelezték vallásosságukat, mint ez a zománcozott arany ékszer

Kereskedelem

Az egyszerű bizánciak leginkább a pénzeken keresztül kerültek kapcsolatba a kormányzattal. Leggyakoribb érme az arany-solidus volt. A kereskedelem állami irányítás alatt állt; a legfontosabb importáru az egyiptomi és tuniszi gabona volt, illetve a textília és a fémtárgyak.

Arany-solidus

Háztartás

Konstantinápolynak a fénykorában több mint félmillió lakosa volt. A gazdagok belső udvaros, nagy házakban laktak, a szegények zsúfolt viskókban. A gazdasági életet a mesteremberek: fazekasok, rézművesek, pékek céhei irányították, vidéken a földművesek többsége kisbirtokos volt.

Hiedelmek és rítusok

A bizánci életben fontos szerepet kapott a hit – már csak a róla folytatott viták miatt is elterjedtek, például a (Krisztus ún. egylényegűségét hirdető) monofizita tana Közel-Keleten és Észak-Afrikában volt népszerű. Sokan hittek az isteni beavatkozásban és a szentképek csodatévő erejében.

Bizánci hármasosztású ikon
Elefántcsont triptichon a Harbaville: bizánci munka, őrzi a Louvre, Párizsban. X. sz.
(24 x 28 cm)

Az ortodoxia diadala

A keresztény egyházon belül már kezdettől fogva viták folytak arról, hogy mi jelenti az ortodoxiát, azaz miként kell hűnek lenni az ősi, eredeti egyház hitéhez, tanaihoz és vallási gyakorlatához. A bizánci egyházon belüli szakadások elsősorban az ikonok – a Krisztust, Szűz Máriát és a szenteket ábrázoló képek – miatt történtek. Itt eleinte igen fontosnak tartották az ikonok tiszteletét, egyes teológusok azonban idővel visszásnak tekintették a szentképekhez intézett imát, mivel az szerintük kimerítette a bálványimádás fogalmát. 726-ban III. León császár be is tiltotta az ikonok használatát, amit utódja, V. Konstantin a 754-es hiereiai (ma Isztambul városrésze) zsinaton megerősített. A bizánci egyházat egy évszázadra megosztotta a képrombolók és képtisztelők ádáz küzdelme.

A hadsereg több látványos képromboló akciót hajtott vére, és üldözte a képtisztelőket. 780-ban ugyan átmenetileg visszaállították az ikonok tiszteletét, de 815-ben újabb képrombolásra került sor. Végül amikor 842-ben III. Mikhaél (pontosabban nem a kétévesen megkoronázott kisfiú, hanem helyette uralkodó anyja, a képtisztelő (Theodóra) került hatalomra, akkor állították helyre az ikonok kultuszát; az egyház ezt az ortodoxia diadalaként ünnepelte. Innen kezdve Szűz Mária életének eseményeit ábrázoló szentképek kerültek a legkisebb ortodox templomba is, sőt divat lett otthon is ikonokat tartani.