1927. október 16-án született Günter Grass
„…az áldozatok és vesztesek írója, fekete humorú mesékben idézte fel a történelem elfeledett arcát…”
„Hozzá vagyok szokva…, hogy munkám során kedvtelésből és szükségszerűségből mindig váltogassam a diszciplínákat, ide-oda járjak az írópulton fekvő kézirat és a festőállványra erősített rajzok között, … hogy gyorsan odavetett vázlatokkal személyek titkos szövetkezését találjam ki, akik azután, ilyen vagy olyan helyzetben lassanként beszélni kezdenek, és cselekvő-bűnösen szétszélednek az epikus tájban, tovább megyek: a művészi diszciplínáknak ez a váltakozása egy és ugyanabból a tintatartóból merít.”
Günter Grass 1927. október 16-án született Danzigban (a mai Gdanskban) lengyel-német szülők gyermekeként. Apjának (Willy) fűszerüzlete volt. Anyja (Helene) a rendkívül kis létszámú szláv kasub népcsoportból származott. Húga, Waltraud 1930-ban született. 1944-ben a náci hadsereg katonája. Erről a döntésről, életének erről az időszakáról a Hagymahántás közben című könyvében írt. Az volt a szerencséje, hogy amerikai területen esett hadifogságba, végül 1946-ban szabadult, amikor mindössze tizenkilenc éves volt.
Rendkívül sokoldalú figura, aki a kezdetektől aktívan is szerepet vállalt a politizálásban, éles társadalomkritikájával nem csak a könyvei kapcsán vívta ki sokak haragját. Nem csak regényeket ír, drámaíró és költő is, szobrászkodik és dzsesszt zenél. Mindössze harminckét évesen írta meg élete fő művét, A bádogdobot, amiből 1979-ben Volker Schlöndorff forgatott lenyűgöző filmet, amely nem véletlenül nyerte el az Oscar-díjat. A bádogdob az úgynevezett Danzig-trilógia első kötete, folytatásai Macska és egér és Kutyaévek címen jelent meg.
1999-ben Günter Grass kapta meg az irodalmi Nobel-díjat az indoklás szerint: „Günter Grass, az áldozatok és a vesztesek írója, fekete humorú mesékben idézte fel a történelem elfeledett arcát….Az emberiségért érez felelősséget, alább nem adja.”
Elhunyt 2015. április 13. (87 évesen)
Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros
