Krúdy Gyula – Milyen Magyarország?

Közzétette:

 

 

Ha az ellenség kérdezné – felelném: gazdag, bőséges termés után, dús szüret előtt megtelni látszik az ország magtárja; új segítség, új erő jött a földünkből, elég bőven hozott a búza, termésünk jobb a tavalyinál, a gazda zúgolódás nélkül fizeti a tizennyolc koronás napszámot, a lakosság nyugodt, türelmes – még tíz esztendeig is elbírjuk a háborút.

krudyDe ha írhatnék levelet Vladivosztokba, ahol egy szegény fogolykatona várja napról napra a szabadulást, azt írnám neki: Jancsi, maradj Vladivosztokban, mert itt nagyon rossz világ van, kitépték már belőlünk a szívet, még csak az agyvelőnk dolgozik, mint a megsebzett vadlúd ösztöne, amely a nádasba menekülteti a madarat. Amerre járok-kelek, mindenütt okos emberrel találkozom Magyarországon. Több eszük van itt az embereknek, mint az egész lipcsei vásárnak. A földbirtokosok, a vidéki takarékpénztári igazgatók, a fiskálisok, a kereskedők megannyi Hindenburgok a maguk portáján. Most már az ország belsejében folyik a háború, sokkal elszántabban tán, mint a Piavénál, mert ugyancsak nyitva kell tartani mindenkinek a szemét, hogy fel ne kopjék az álla. A kereskedő- és fiskálisész végleg legyűrte az andalgó intelligenciát, az úgynevezett finom elmék összetörnek, mint vörös hordárok nagy kezében a porcelánok. A vasúti kocsi ablakában mindenki a termést becsülgeti, a legelésző nyájakat gusztálja, a vontató ökröket méregeti, mintha mindenki kupec lett volna az országban. Váróteremben, ebédlőben, társaságban, balatoni holdfénynél, utazókocsin csak üzletről hallasz beszélgetni, mert mindenki kereskedő. A remények, a tervek, a koholások, az üzleti szempontok, a spekulációk országa lett Magyarország, amint egyszer a nagy magyarok álmodták, a múlt században, amikor az ipar és kereskedelem érdekében röpiratokat írtak és szónokoltak. Széchenyi István röpiratait már senki sem olvasta ebből a nemzedékből, mégis mindenki felcsapott kereskedőnek. Nincs tunyaság, nincs ébren álmodozás, nincs elhasználatlan energia, de nincs heverő érték sem. Mindennek ára lett Kánaánban, a dudvának, a csalánnak, a vadvirágnak, a lyukas kürtőnek, az ócska papirosnak, a nagymama kendőjének. Vajon jobb így? Jobb, hogy nincsenek tétlen, saját zsírjukban megfulladó uradalmaink, szüreteink, amelyeken a verembe öntötték a bort, mert nem volt hordó; learatatlan földjeink, hol a fürjek híztak; útszélen felejtett kenyérdarabkáink és ócska cipőink? Jobb, hogy a falusi cigány hajadonfővel jár, mert nem kap ajándékba senkitől kalapot? Jobb, hogy a paraszt takarékoskodik a köpéssel, mert kell az a csirkének, amelyet majd nagy pénzért elad a városban, jobb, hogy könnyűszerrel éhen lehetne halni az országúton, mert nincs részvevő szív az országban? Jobb, hogy a gyerekek mezítelenek, a ruhák olyan rongyosak, mint régen az amerikai bohócokon az orfeumban? Jobb, hogy nincs mécsvilág a falvakban? A sötétségben mindenki rosszban töri a fejét. – Jancsi, maradj Vladivosztokban.

(1918)

 

Forrás: Krúdy Gyula – Magyar tükör (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s