Benkó Sándor 75 éves

Közzétette:

 

 

Dr. Benkó Sándor 
Előadóművész, villamosmérnök 
(Budapest, 1940)

 

Benkó Sándor1957-ben alapítja a Benkó Dixieland Bandet. Zenekara itthon és külföldön egyaránt sikeres, a 80-as évek végére a világ élvonalába kerül. Számos elismerést kapnak, díjat nyernek: I. Budapesti Ifjúsági Jazzfesztivál I. Díja (1960), I. Országos Amatőr Zenei Fesztivál – Arany Diploma (1965), Magyar Rádió I. Jazzverseny I. Díj (1967), „Európa Klasszis” Díj – Prerov (1971), Montreux Jazzfesztivál – I. Díj (1971), San Sebastian Jazzfesztivál – Közönség Nagydíja (1972), „Stars of the Years” Anglia, Music Week (1976), Állami Ifjúsági Díj (1982), Sacramento Jazz Jubilee -USA,California, Fesztivál Nagydíja (1982), a Kaliforniai Parlament kitüntetése -USA, California (1982), „International Jazz Band of the Year”–USA,California (1983), LISZT FERENC DÍJ (1984), Kalifornia kormányzójának kitüntetése (1985) majd Ronald Reagan amerikai elnök (1987) és George W. Bush amerikai elnök kitüntető elismerése (2007). 1997-ben kapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét. Dr. Benkó Sándor 2004-ben megkapta a „PRO URBE” Miskolc kitüntetést, 2005-ben a „PRO URBE” Budapest kitüntetést. majd 2006-ban a legmagasabb magyar művészeti elismerést, a Kossuth Díjat. 2010-ben a Börze Award kitüntetéssel és a Louis Armstrong emlékdíjjal ismerik el a traditionális jazz művelésében elért kiemelkedő teljesítményét.
100 lemeze, 64 jelentős TV showja jelent meg itthon és a nagyvilágban. 
1963-tól 1995-ig oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosgépek Tanszékén. Doktori címét az „Elektromágneses terek numerikus szimulációja” témakörben szerezte. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Mérnök Akadémia tiszteletbeli tagja. 


Forrás: Benko Dixiland Band hivatalos honlapja

Interjú – Benkó Sándor

– Keveset lehet arról hallani, hogy mi vezette Önt erre a pályára. A színpad mellett hogyan kötött ki a katedrán?
– Pontosabban fogalmazva a kérdés így szól: hogyan kötöttem ki a színpadon a katedra mellett? A mi időnkben a legirigyeltebb szakma a villamosmérnökség volt, sok családban álmodoztak egy villamosmérnök gyerekről. Nem véletlen, hogy érettségi után erre a pályára készültem, és szerencsémre eredményeim alapján felvételi nélkül kerülhettem be a villamos karra. Komolyan vettem a tanulást, az egyetem elvégzése után meghívtak a Villamosgépek Tanszékre oktatónak. Megtisztelő feladatokat kaptam, hamarosan előadásokat bíztak rám, és kivehettem részemet az ipari megbízásokból is, amit akkor már KK–nak (külön kereset) neveztek. Jelentős részem volt a számítástechnikai ismeretek villamoskari bevezetésében, számos nagy ipari cég használta optimalizáló programjainkat.
Doktori munkámat elektromágneses terek digitális szimulációja témakörben írtam, néha még ma is beleolvasok. Szerettem oktatni, szerettem a diákjaimmal lenni. Komolyan vettem hivatásomat.
Emellett hatéves korom óta hegedültem, majd klarinétoztam.
1957-ben alapítottam zenekaromat. A Benkó Dixieland Band azóta lineáris pályán halad fölfelé. 1982-ben megnyertük a világ legnagyobb tradicionális jazz-fesztiválját Kaliforniában, a sacramentói világversenyt. Ezzel megnyílt a világ számunkra.

 

– Oktatóként is szép pályát futott be. Mi az oka, hogy már nem tanít? Hogyan emlékszik vissza a villanykaron eltöltött évekre?
– Életemnek legszebb periódusa volt. Fiatal voltam, az ember 23-tól 55 éves korig érzi legjobb erőben magát. A villamos gépek tanszékre annak idején egyszerre nyolcan kerültünk be végzés után, és egyszerre öregedtünk meg. 1995 környékén nagy leépítések zajlottak, én pedig akkor már jól kereső művész voltam.
Maradhattam volna oktató, de úgy éreztem, olyan kollégától venném el a kenyeret, akinek semmi más lehetősége nincs. 55 évesen már nehéz újrakezdenie az embernek. Erkölcsileg is úgy éreztem: helyesen döntöttem. Ekkor nyílt ki teljesen a zenész karrier.

 

– Szakmai tudását az élet más területein is kamatoztatja?
Egy mérnök elsősorban a gondolatvilágával, a szemléletével, a világról alkotott képével, a realitásával, a munkamódszereivel „Mérnök”. Az, hogy a Benkó Dixieland Band itt tart, ez nagyban annak köszönhető, hogy mérnöki módon tervezek, általában 10-15 évre előre. Minden esetben meghatározzuk munkánk célját, az elérendő kimenő jelet. Tudatosan dolgozunk közösen a célok érdekében, és tudatosan dolgozzuk fel a történelmünket is. A mérnöki tudással persze nem lehet jobban zenélni. Emellett gyakorolni is kell. Szerencsére nagyon tehetséges kollégáim vannak a zenekarban.

 

– Mit gondol, hol ér össze a „tanult műszaki” és az „érett zenész” gondolkodás, tudás? Lehet a reálszemléletet a zenébe illeszteni?
– Úgy, ahogyan az emberek többsége sejtené, nem lehet. Én egyfajta többdimenziós térlátásban élem az életemet. Elsősorban térben és nem színekben látok. Sikerült a zenét is beilleszteni az elméletembe.
Minden festőnek, zenésznek, színésznek, művésznek van valami dilije. Van, aki a bluest szép kékben látja, a jó tradicionális jazzt piros színűnek, van, aki a moll és dúr hangnemeket is más színekben érzi. Bennem térben élnek a dolgok, és ebben a térben erős zenei memóriám fejlődött ki. A humán és reál agyféltekém közti kapcsolatot a zene kiválóan trenírozza. Huszonöt órányi koncertprogramunkat praktikusan kívülről kell tudnom, ráadásul nekem mind a hét zenészem feladatait is fejből kell tudnom.
A tudományos kutatásom alapja annak idején az elektromágneses terekhez kapcsolódott. A számítástechnikának is komoly szerepe volt az életemben, és ez még ma is sok mindenre kihat.

 

– Ön mit gondol, egy műszaki értelmiséginek, közelebbről vizsgálódva szakmabelinek, mi lehet a küldetése a nagyvilágban?
– Minden embernek kétfajta küldetése van. Az egyik az, hogy „Ember” legyen. Ide tartozik fogalmaim szerint az egyéni boldogság, kiegyensúlyozottság, a család, gyerekek, unokák és minden más, ami ennek a háttere. Ebben egyfajta közösségi küldetésre is kell gondolni, ahol az ember elkötelezve tesz valamit azért, hogy „Ember” legyen, tesz valamit a társaiért, kollégáiért, a társadalomért, környezetéért, a hazájáért. Öntevékenyen alakítja pozitívan a körülötte lévő világot. A műszaki értelmiségi képes ennek megvalósítására, és ez nagyon lényeges feladat.
A másik pedig az, amire kiképezték őt. Amilyen technikai szintet örökölt az elődöktől, azt ápolja, és kötelessége jobbnak lenni, mint az elődei voltak. Jómagam igyekeztem a tanítványaimat is úgy oktatni, és úgy viselkedni velük, hogy aki kikerült a kezem közül, az lehetőleg jobb legyen, mint én. Nem bántotta a pszichémet, sőt akkor voltam boldog, ha a gyerek jobb lett. Őszintébb, egyenes, máig erős kapcsolatok születtek így. Partnerként kell kezelni a másikat, és nem úgy hozzáállni, hogy én vagyok a zseni, ő meg a hülyegyerek, akit oktatok. Ha valamit nem tudtam, bevallottam, igyekeztem nem egy fellegvárban élő oktató képét mutatni, hanem, mint a régi egyetemeken, társ szerettem volna lenni.
Ettől egyetem az egyetem, hogy innen kikerülve emberként is jobbnak, többnek kell lenni, mint ahogy bekerültél.

Géczy Attila, Szendrei Mirjam

Forrás: BME VIK Információs Portál

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s