Modern amerikai indián költészet

Közzétette:

 

 

Az észak-amerikai indián költészetről az embernek általában nem a modern irodalom jut eszébe először, holott a modern amerikai irodalom igen jelentős szegmensét alkotja immár évtizedek óta. E költők javarészt immár angolul írnak, de művészetük sajátos jellegét, hangját ez nem veszi el. Épp ellenkezőleg: az észak-amerikai indián irodalom a 20. század második felében olyan, roppant érdekes kísérletek színterévé vált, melyek során hagyomány és modernség, saját és idegen, természet és civilizáció, egyén és közösség számtalan formában keveredik egymással, s hoz létre meglepő, váratlan irodalmi alkotásokat.

Michael Castro iránymutató monográfiája óta (Interpreting the Indian: Twentieth Century Poets and the Native American, 1984) többen is megpróbálták megragadni e költészet sajátosságának, egyediségének, különösségének mibenlétét. Az anyag meglehetősen bőséges, hiszen a 18. század vége óta számos indián antológia jelent meg angol nyelven, s ehhez csatlakozik a 20. század elejétől azon szerzők munkássága, akik indiánként, de az európai, illetve amerikai irodalomfogalomnak is megfelelve alkotnak, önálló szerzőként hozva létre életműveket. Igazi szakmai érdeklődés azonban csak a 60-as évek vége felé támadt az indián irodalom iránt, amikor az intellektuális közhangulat jelentős változásokon ment át. E változások általában a fennálló kulturális, esztétikai és politikai hegemónia megbontását, megkérdőjelezését célozták, kétségbe vonták a kánon és a magaskultúra szoros kapcsolatát, alternatív utakat, esztétikákat, művészi eljárásokat kerestek az irodalomban is, s mindez kedvezett az amerikai indián költészet befogadásának. Egy 1975-ös cikkben Richard Hugo egyenesen a modernség egy sajátos paradigmájaként beszél az indián költészetről, mint olyasmiről, ami új, a „mainstream” számára általában érzékelhetetlen, de legalábbis megfogalmazhatatlan módon látja és írja le a modern (és posztmodern) világot. Ezek az indián költők, sugallja Hugo, mintha úgy élnének az amerikai társadalomban, hogy közben egy másfajta, egyszerre közösségi és individuális identitás megőrzésével-felidézésével kívül is maradnak rajta, idegenként tudnak viszonyulni amerikaiságukhoz éppúgy, mint indián mivoltukhoz. Ez azonban távolról sem eredményez gyökértelenséget. Épp ellenkezőleg: az amerikai indián költők legtöbbjénél (ahogy a jelen válogatásban szereplőknél is) egészen megdöbbentő, mennyire élő tudott, tud maradni vezérfonalként, világmagyarázatként, mintaként, hagyományként az indián kultúra, s mennyire termékeny és sokszínű módon tudják a szerzők újragondolni e hagyomány elemeit az azt minden erejével tagadó és tönkretenni igyekvő modern nyugati kultúra eszköztárán és színpadán belül.

Ezt az egyszerre belül-és-kívül létet számos indián szerző is hangsúlyozza: művészetüket nem kívánják „indián irodalom” címkével ellátni, nincs külön „indián esztétika”, mondja Duane Niatum, az író mindenekelőtt író, és csak másodsorban amerikai indián, írja Jim Barnes. Ez azonban távolról sem jelenti kulturális gyökereik megtagadását, sőt: azok egyenrangúságát, a mainstreambe való magától értetődő beletartozását hangsúlyozza, autonóm szempontot jelöl.

Az észak-amerikai indián költészet eredetileg olyan sajátos, jellegzetes művészet, amely távol áll az európai és fehér amerikai hagyományos és akadémiai költészettől, és amelyben a költő nem az egyént, az individualitást, hanem a közösséget és a családot helyezi a középpontba, s ahol a költői szó (és annak esetleges szépsége) transzcendens jelentőségű, és elsődlegesen rituális célokat szolgál. Ez a költészet több évszázados hagyományokra épít.

A háború után, pontosabban 1954-től kezdve azonban végre számukra is lehetőség nyílt a továbbtanulásra, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. Ennek révén rálátásuk nyílt a világirodalom egészére a kezdetektől a jelenig. Ez lehetővé tette, hogy verseiket – ha úgy kívánják – az európai költészeti hagyományoknak és irányzatoknak megfelelően komponálják meg, vegyítve azt az észak-amerikai indián törzsi hagyománnyal és kultúrával.

Az indián költők ma is rengeteget merítenek újkori történelmükből, miközben visszanyúlnak a fehér ember előtti korokhoz, beépítve azok hagyományait jelenlegi életükbe. Modern társadalmi kérdéseket feszegetnek, hiszen e modern társadalomba immáron ők is beletartoznak. Összehasonlítják előző életüket a maival, bevonva ebbe a spirituális hitet, a természet és a föld szeretetét, a család és a humanitás fontosságát. Ezeket az érzéseket, gondolatokat, a múltbeli és a modern történelmi tényeket vonják össze verseikben, akár rímbe szedve, akár szabad versbe fonva, olyanfajta folytonosságot hozva létre ezáltal ősi és modern között, aminek megtapasztalása a nyugati művészet számára már a romantika hasonló törekvései idején is vágy lehetett csupán, nem beszélve a későbbi évszázadokról. Az autonóm modern művészet sajátosságainak – az önkifejezés, az identitáskeresés szabadságának – magától értetődő volta ily módon úgy tud érvényes maradni a mai amerikai indián költészetben, hogy közben számos indián költő politikai aktivitásként tekint művészetére is: mint küzdelemre népe önállóságáért, elismeréséért és fennmaradásáért.

Indiánnak lenni ugyanis ma már nem magától értetődő adomány. A jelenlegi meghatározás szerint bennszülött amerikainak az számít, aki legalább negyedrészben indián származású, és tagja egy törzsnek. Ahogy az indián költészet egyik kutatója fogalmazott, indiánnak lenni folyamat: attitűdök, választások, törzsi, földrajzi és nemi hovatartozás, hagyományok, történelem összetett terében vezető egyéni út. A „ki vagyok én” kérdése azonban ezeken az egyéni utakon át az indiánoknál mindig a közös hagyományok felé vezet.

Nehéz ezt európai fogalmakkal megragadni, hiszen nem az általunk megszokott közösségi vagy egyenesen nemzeti hagyományokról és azonosságtudatról van szó. Sokkal archaikusabb, az emberi létezés természetbe szőtt voltát hangsúlyozó elképzelés ez – gyakori szimbóluma az N. Scott Momaday által felelevenített Medicine Wheel, Gyógyító Kerék, melynek részei a hegyek, a nap, a hold, az emberek és gondolataik. Minden mindennel és mindenkivel összefügg, minden teremtmény értelemmel és hatalommal bír (a köveket is beleértve), s az, hogy hogyan látjuk, amit épp nézünk – ami épp a Kerék középpontjában van –, attól függ, hol foglalunk helyet ebben a körben. Ez azt is jelenti, hogy a megfigyelésnek rengeteg szintje van, és a kérdés megválaszolásához („ki vagyok én?”) meg kell tanulni sok szinten figyelni egyszerre, hiszen ha csak az előttem szaladó egeret figyelem, elmulasztom a távoli hegycsúcsokat, ha magasról nézek szét, akár a sas, nem látom a homokszemeket. Ezt jelenti az indián költészet „törzsi” jellege, természetközelisége – a hagyomány itt sokkal inkább egyfajta figyelem, sajátos viszony a világ dolgaihoz, egyéni út révén születő tudás, semmint közösségi emlékek, történelmi adatok tárháza, melyet pusztán sajátnak kellene vallani ahhoz, hogy a közösséghez tartozzunk. Ez a megközelítésmód az, ami a mai indián költők művészetét olyan érdekessé és megragadóvá teszi.

 

Forrás: Rákai Orsolya – Jelenkor, 2014, 57. évfolyam, 1. szám, 15. oldal

 

Jim Northrup
Vadrizs

Vágott dohány kavarog a tavon,
ezzel köszönjük meg létét a tónak.
Hűs víz fogadja társaságunk,
a rizsfejek támogatóan bólogatnak.
Ismét rizst aratunk, megwetch[1] Manitue.
Cédrusok simogatják meg fejünk,
az érett rizs ajánlkozik, hogy ezen a télen
sok étkezéskor lesz majd társaságunk.
Szakállas rizsszemek a kenu fenekén.
Látni, ahogy a szél átgázol a tavon,
egy sas, egy pár vízicsibe,
mindenhol mosolyog a nap.
Összejönnek a rokonok, beszélgetünk,
más tavakról, más évszakokról,
nevetgélünk és közben ujjainkkal
lemeztelenítjük a rizsszemeket,
pletykálunk, emlékezünk.
Jó érzés az előző, ennél a tónál
annak idején rizst arató
nemzedékhez tartozni.
Jó érzés kievezni a tóra és
jó érzés  partra szállni egy
kenunyi rizsrakománnyal
és évszázadnyi emlékezéssel.

 
jimnorthrup

 

*Anishinaabe költő, író, mesélő, újságíró, dokumentumfilm rendező. Születésétől a minnesotai Fond du Lac rezervátumban él  a hagyományos indián életmódnak megfelelően (sz. 1943).

 


[1]köszönöm Ojibwe nyelven

Forrás: Téglafallal szembenézni. Válogatás indián költők verseiből Gyukics Gábor fordításában (ujforras.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s