Világsiker a magyar írásfejlesztő toll

Közzétette:

 

 

Mindent az UO tollról

 

uotooll1Hamar elfárad a kezed, ha sokat kell írnod? Balkezesként mindig elmaszatolod a korábban leírtakat? Nem kell többet a segítségre várni, az új magyar világsikerrel egy-kettőre megoldódik minden problémád!


A toll kiinduló ötlete egy iskolai projekt volt, és sokak problémáját érintette. Ákosnak is voltak nehézségei írás közben a fáradó kezével. Mint mondja, másoknál sokkal súlyosabb problémákat látott ezért úgy gondolta, hogy ezt lehetne fejleszteni.

„Az ötlet már korábban megvolt, hogy valami hasonlót csinálok, de egy 2003-as iskolai feladat adta a végső lökést és így született meg maga az alapötlet. 2004-ben a TV2 és a Stratéga Alapítvány közös műsorában elég jó eredményt ért el a termék és sokan érdeklődni kezdtek iránta. Ezután 2007 végén A jövő fiatal vállalkozója díjra pályáztam, amit 2008 tavaszán meg is nyertem. Ennek köszönhetően alapítottam egy kis céget és kaptam egy kis törzstőke támogatást. Ez volt az első komolyabb lökés. Családi és saját megtakarításból még tettünk hozzá, hogy sikerüljön fejleszteni a tollat. Szakmai teszteknek vetettük alá, működött, és 2009-ben piacra került az UO toll.”

utoll

Azonnal kiderült, hogy egy hiánypótló termékről van szó. Az UO toll legnagyobb erénye az írásfejlesztésre való képesség. Tökéletesen illik a kéz formájához és mivel épp azokat az izmokat, fogásokat és mozgásokat segíti, amelyek elengedhetetlenek az íráshoz, hamarosan pozitív irányba fejlődik az íráskép. A szakma és a felhasználók egybehangzó véleménye alapján kijelenthetjük: magyar sikerről van szó. „Az első visszajelzéseket a TV2-s megjelenés után az érdeklődőktől kaptam. Azt mondták ez egy hiánypótló termék és nincs ilyen a világon még egy. Ez volt az első visszajelzés. Negatív véleményeket még nem kaptam csak azzal kapcsolatban, hogy kifogyott a tollbetét… (nevet) Volt olyan kérés, hogy a kupakot lehessen rátenni a toll végére, mert az első verzión még nem lehetett. Ezeken kívül csak pozitívat kaptunk vissza. Volt olyan diszgráfiás srác, aki folyamatosan küldte nekünk az írásképeit, hogy megmutassa hogyan változott. Látszott, hogy milyen szépen ír már, mennyit változott és milyen sokat segített neki a toll. Ezen kívül voltak olyanok, akik csak ezzel tudtak nekem levelet írni az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetből.”

A toll hatalmas segítség… Mindenkinek!

„A speciális formán keresztül egy teljesen más írásmechanizmusra kényszeríti a kezet ezáltal egy pontosabb, koncentráltabb írás történik.” – teszi hozzá Ákos, arra a kérdésre, hogy mit tud ez a toll, amitől ennyire jó lesz. Írásfejlesztő eszköz nem létezik a miénken kívül. Vannak olyan tollak, például egy nagy német gyártónak, amik ergonomikusak. Ezek az ujjakat egy helyre pozícionálja és ez az „írásfejlesztés”. Vannak olyan vastagító markolatok, amiket ráhúzhatunk a tollakra és akkor könnyebb vele írni, de kimondottan az írást fejlesztő eszközről nem tudok. Az újdonság abban van, hogy ez egy nagyon komplex, több problémára segítséget nyújtó toll.” Nincs olyan betegség, rossz szokás vagy gyengeség, amin nem lehetne javítani. Az UO toll remek eszköz lehet kisiskolások, akik most tanulnak írni, balkezeseknek, egyéb írásproblémákkal küzdőknek és felnőtteknek, akik javítanának az írásképükön. Remegő kézproblémákkal rendelkező időseknek, és rehabilitációs problémákkal rendelkezőknek is ajánlott a használata.

A toll első fogásra nem lesz olyan kényelmes, mint amivel korábban írtunk de ez ne tántorítson el senkit. Rövid idő alatt azonban az írás ugyanolyan automatikussá és kényelmessé válik, mint a hétköznapi tollakkal.

Hogyan tovább?

Ahogy Ákos mondja, nincs megállás. Már kész terveik vannak a jövőre nézve és szerencsére az írásfejlesztés területén szeretnének további segítséget nyújtani. A legújabb írásfejlesztő eszköz egy ceruza lehet, ami hamarosan megérkezhet ha minden jól alakul.  „Már megvannak az új termékek, van koncepciónk, szinte kidolgozott tervünk. Már csak a gyártást kell elindítani”.

Az UO tollban a legjobb, hogy három méretben és számos színben kapható és ha ahhoz van kedvünk még egyedi felirattal is megrendelhetjük. Ki ne akarna így szépen és könnyedén írni, nem igaz?

 

Forrás: Csontos Dóra – csaladhalo.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s