Lincoln utolsó napja

A politikában egy nap hosszú idő – tartja a régi mondás. Politikát alakíthatnak, beszédeket mondhatnak, eszményeket válthatnak valóra. Sőt, ha megfelelő az időpont, elnököt is ölhetnek

Egy jellegtelen kis virginiai törvényszéki épületben 1865. április 9-én hivatalosan is befejeződött az egyik legkegyetlenebb és leghevesebb polgárháború, amit a Föld valaha is látott. Itt találkozott Robert E. Lee tábornok – az észak-virginiai Konföderációs Hadsereg vezetője – Ulysses S. Grant tábornokkal, az Unió hadseregének parancsnokával, hogy aláírják a megadási okmányokat. Az Északi Amerikai Egyesült Államok (az Unió) és a Déli Amerikai Konföderációs Államok közötti polgárháború az utóbbiak fegyverletételével végződött. Négy év vérontás után egyszersmind lezárult a vad ideológiai vita is, amely Észak-Amerika újonnan gyarmatosított területeinek berendezkedéséről szólt. A Konföderáció összeomlott: romokban hevert a déli államok infrastruktúrája. A dokumentumok aláírása után Lee távozott az appomattoxi törvényszékről, s átlovagolt az Egyesült Államok történelmébe. A háborúban játszott szerepe véget ért, hátralévő napjait a lexingtonbeli Washington Főiskola elnökeként élte le. Grant ellenben visszaindult Washingtonba, győzelmének híre gyorsabban száguldott minden gőzmozdonynál.

1865. április 14-én, pénteken reggel hét órakor Abraham Lincoln ragyogó tavaszi napra ébredt. Azonnal felkelt, majd bement a fehér házbeli irodájába, leült mahagóni íróasztalához, és munkához látott. Mázsás teher nyomta a vállát: az államügyek zűrösek és sürgetőek voltak a Konföderáció kapitulációja nyomán, s mindennél fontosabb feladatként rá hárult a nemzet megroppant egységének helyreállítása. Félórányi papírmunka után Lincoln a közelében lévő csengőzsinórért nyúlt, behívatta személyi titkárát. A titkár pillanatokon belül megjelent az irodában. Lincoln pedig rábízta Frederick Steward külügyminiszter-helyettesnek szóló üzenetét, miszerint délelőtt 11 órára hívjon össze kormánymegbeszélést. Lincoln nem tudhatta, hogy ez a megbeszélés lesz az utolsó, amelyen elnököl

Abraham Lincoln (Hodgenville mellett, Kentucky, 1809. február 12. – Washington, 1865. április 15.)

Honnan tudhatták volna Lincolnék, hová vezet a Ford Színház meglátogatása Grover helyett?

Rövid ideig még folytatta a munkát, aztán kiment az irodából, hogy megreggelizzen a családjával. Az asztalnál csatlakozott hozzá a felesége, Mary Todd Lincoln, valamint fiai, Robert és Tad. Evés közben Lincoln meghallgatta Robert fiának beszámolóját Robert E. Lee tábornok kapitulációjáról az appomattoxi törvényszéken.

Robert Lincoln az Únió hadseregének századosaként jelen volt a dokumentumok aláírásánál. Noha Marynek aznap estére jegye volt a Grover Színházba, ő inkább az Amerikai kuzinunk című sikeres komédiát szerette volna megnézni a Ford Színházban az Unió hősének, Ulysses S. Grant tábornoknak és feleségének a társaságában. Így azt kérte Lincolntól, küldjön nekik meghívót. Kulcsfontosságú pillanat volt ez az Egyesült Államok történelmének egyik meghatározó jelentőségű eseménysorában. Honnan tudhatták volna Lincolnék, hová vezet a Ford Színház meglátogatása a Grover helyett?

Reggeli után Lincoln visszatért az irodájába: Schuyler Colfax, a Képviselőház elnöke jött megbeszélni, milyen politikát szándékozik folytatni a kapitulált konföderációpárti államokkal. Ezzel kapcsolatban Lincoln azt a nézetet vallotta, hogy az érintett államoknak tevékenyen részt kell vennie az újjáépítési erőfeszítésekben, és nem kell őket súlyosan megbüntetni a háborúban való részvételükért. A Colfaxszal folytatott megbeszélés után Lincoln fogadta John P. Hale New Hampshire-i szenátort, akinek lánya, Lucy Hale, nem sokkal korábban került reflektorfénybe, miután a híres színész, John Wilkes Booth menyasszonya lett. A találkozójuk végeztével Lincoln futárért küldött azzal a megbízatással, hogy foglalja le az elnöki páholyt a Ford Színházban.

Miután délelőttjének java részét az egész országot érintő kérdésekkel töltötte, még szakított rá időt. Hogy találkozzon egy állampolgárral. És megoldja annak problémáját

Tizenegy órakor Lincoln átment a kormányirodába, s megkezdte a kabinet tervbe vett megbeszélését. A napirenden két kiemelkedően fontos kérdés szerepelt: az ország újjáépítése, és az, hogy miként álljanak hozzá az északi és déli államok megbékéléséhez. A megbeszélésen, amelyen részt vett Grant tábornok és Edwin Stanton hadügyminiszter, de távol maradt Andrew Johnson alelnök, egymástól eltérő vélemények hangzottak el. Az értekezés végére, úgy délután két óra tájt azonban a kormány-férfiak között általános egyetértés jött létre. A déli államokat a megbékélés folyamán pénzügyi támogatásban részesítik, és a Konföderáció vezetői nem kapnak további büntetést. A megbeszélés vége felé Grant tábornok odament Lincolnhoz, hogy bejelentse, a feleségével aznap este nem tudnak elmenni a színházba megnézni az Amerikai kuzinunk című darabot, mert elutaznak Washingtonból meglátogatni a gyerekeiket.

Két óra után húsz perccel Lincoln kijött a kormányirodából, s a Fehér Házon végigsétálva ebédelni ment Maryvel. Elmondta neki, hogy Grant tábornok nemet mondott a meghívásukra, s megállapodtak, hogy Edwin Stantont és a feleségét hívják meg. A délután háromig tartó ebéd végeztével Lincoln végre találkozott Andrew Johnsonnal. Az alelnök késve érkezett Lincolnhoz, miközben már zajlott a kabinet ülése. A két politikus húsz percen át tárgyalt, megbeszélték a közelmúltbeli eseményeket és a Johnson által elmulasztott értekezlet eredményeit. Johnson távozása után Lincoln nekifogott munkanapja utolsó hivatalos programjának, egy Nancy Bushrod nevű hajdani rabszolgával találkozott. A meghallgatáson Nancy férjéről volt szó, aki az Unió hadseregében szolgált, és nem kapta meg a fizetését az utóbbi néhány hónapra. Lincoln megígérte neki, hogy kézbe veszi az ügyet. Ez jellemző volt a nagy emberre. Miután délelőttjének java részét az egész országot érintő kérdésekkel töltötte, még szakított rá időt, hogy találkozzon egy állampolgárral, és megoldja annak problémáját.

Mivel késve érkeztek az elnöki páholyba, félbeszakították az előadást, s a zenekar eljátszotta a Hail to the Chief (Üdvözlet a Vezetőnek) című hivatalos elnöki indulót

A Nancyvel lezajlott találkozó után érkezett a Fehér Házba, s tudatta: Stantonék nem fogadták el az ajánlatot, hogy aznap este Lincolnékkal színházba menjenek. Lincoln ezután találkozott Maryvel, közölte vele az újságot, amikor pedig délután négykor véget ért a napi munkája, úgy döntött, kikocsizik az asszonnyal. A kocsikázás a washingtoni haditengerészeti dokkig és vissza körülbelül két órán át tartott.. Lincolnék hat óra tájban érkeztek vissza a Fehér Házba, ahol pár régi barát fogadta az elnöki házaspárt, Lincoln behívta őket az irodájába tereferélni. Hamarosan azonban üzenetet kapott, hogy elkészült a családi vacsora. Elköszönt látogatóitól, s családjával az ebédlőbe ment. A vacsoránál tudatta Mary Lincolnnal, hogy végül ketten elfogadták a színházba szóló meghívásukat: Henry Rathbone őrnagy és partnere, Clara Harris igent mondott. Az étkezés után Mary visszament a szobájába, hogy a színházra készüljön, közben Lincolnt váratlanul fölkereste egy korábbi kongresszusi képviselő, George Ashmun.

Ashmunnak nem volt megbeszélt időpontja, ennek ellenére Lincoln fogadta. Nyolc óra után pár perccel Lincoln még Ashmunnal tárgyalt, de tartva tőle, hogy elkésik az előadásról, kérte, napolják el másnap reggel kilencig a megbeszélést. Lincoln gyorsan felírta egy jegyzetlapra, hogy másnap reggel engedjék be Ashmunt, majd a rájuk várakozó kocsin elhagyta Maryvel a Fehér Házat. A kocsi végigment a Fehér Ház kavicsos feljáróján, majd a Ford Színházhoz hajtott. Az Egyesült Államok elnöke bement, hogy megnézze a színdarabot.

Mivel késve érkeztek az elnöki páholyba, félbeszakították az előadást, s a zenekar eljátszotta a Hail to the Chief (Üdvözlet a Vezetőnek) című hivatalos elnöki indulót. A több mint ezer színházlátogató lelkesen megtapsolta a nagy embert. Nem sejthették, hogy elnökük életét a páholyban egy gyilkos pisztolygolyó hamarosan kioltja.

A merénylet: balról jobbra Henry Rathbone, Clara Harris, Mary Todd Lincoln, Abraham Lincoln, és John Wilkes Booth.

Lincoln rémálma

Lincoln barátja, Ward Hill Lamon szerint az elnök három nappal az április 14-ei merénylet előtt különös álmot idézett fel, amelyet az előző héten látott. Lamon megismétli a történetet Lincolnról írt Recollection of Abraham Lincoln 1847-1865 (Emlékezés Abraham Lincolnra 1847-1865) című könyvében. Leírja, hogy Lincoln álmában a Fehér Házban az épületből jövő síró hangra riadt fel. Miután szobáról szobára haladva nem talált „látható eleven embert”, Lincoln belépett a keleti szobába, s felfedezett egy nagy ravatalt, rajta egy halotti lepelbe burkolt holttest feküdt. A ravatalt katonák és egy csoport gyászoló vette körül, ők voltak a síró hang forrásai. Lincoln beszámolt róla, hogy álmában odament a holttesthez, és megkérdezte az egyik katonát: – Ki halt meg a Fehér Házban? – Kis szünet után a katona válaszolt: – Az elnök, egy merénylő ölte meg. Az elnök álma, amelynek állítása kizárólag Lamon elbeszélésén alapul, azt mutatja, milyen nagy feszültségben élt akkoriban az elnök. Számos halálos fenyegetést kapott, és a pusztító polgárháború utáni viharos amerikai állapotok közepette erőszakos halála sok éven át nagyon is reális lehetőségnek tűnt. Lincoln sohasem tudhatta meg, milyen időszerű volt az álma, és hogy három nappal azután, hogy beszámol róla Lamonnak, tényleg merényletet követ el ellene John Wilkes Booth.