Georg Friedrich Händel

Közzétette:

Egy borbély-felcser fiaként Halléban született, és Itáliában szerzett hírnevet, mielőtt a hannoveri választófejedelem (később I. György néven angol király) karnagya lett. Még gazdája előtt Angliába ment, ahol ötven év alatt mintegy ötven operát írt. Amikor a műfaj elvesztette népszerűségét, bibliai témájú oratóriumokkal szerzett magának közönséget és népszerűséget.

Haendel

Georg Friedrich Händel 1733-ban, Balthasar Denner festménye

Georg Friedrich Händel (Halle, 1685. február 23. – London, 1759. április 14.)

Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a zeneszerzőről.

Kora gyermekkorától nagyon fogékony volt a zenére, és ez rendkívül nyugtalanította az apját, mert jogásznak szánta. Szigorúan megtiltotta neki, hogy muzsikáljon, minden hangszert eltávolított a házból, és nem engedte olyan helyre, ahol bármin is játszhatott volna. Mindez nemhogy csökkentette, inkább felszította zenei szenvedélyét. Szerzett egy kis klavikordot, becsempészte a házba, és elrejtette a padlásszobában. Azon játszott éjjelente, miután a család többi tagja elaludt.

Majdnem egy évet töltött Firenzében, onnan járta be Itália híres zenei központjait. Így jutott el Velencébe, ahol egy maszkabálon rögtön felismerték, pedig álarcban játszott a csembalón. Ott volt Scarlatti, és kijelentette, hogy ez csak a szász mester lehet, vagy az ördög. Miután így felfedezték, győzködték, hogy írjon operát. Ő nemigen látta ennek értelmét és előnyeit, ezért ellenkezett. Végül megadta magát, és három hét alatt megírta az Agrippiná-t, amely huszonhét egymást követő estén volt műsoron…

A színház majd’ minden szám végén visszhangzott az üdvrivalgástól, a Viva il caro Sassone! [Éljen a drága szász!] kiáltásoktól és a tetszésnyilvánítás más, elmondhatatlanul szélsőséges formáitól.

Amikor a szoprán Fracesca Cuzzoni nem volt hajlandó elénekelni az Ottone „Falsa Imagine” kezdetű áriáját, ezt mondta neki:

-Tisztában vagyok vele, hogy maga igazi női ördög, de meg fogja látni, hogy én meg Belzebub vagyok, a főördög.

Azzal a derekánál fogva felemelte, és közölte vele, ha még egy szót szól, kihajítja az ablakon.

Megjegyzendő, hogy Németország egyes részein valamikor ez volt az egyik módszere a bűnözők vallatásának.

Egyszer egy Gordon nevű angol énekes nem volt megelégedve azzal, ahogy kíséri. A heves szóváltást Gordon azzal zárta le, hogy közölte: ha Händel nem változtat a módszerén, ráugrik a csembalójára és darabokra töri.

– Csak szóljon, mikor lesz ez, mert meghirdetem – mondta neki Händel. – Biztosra veszem, hogy több embert érdekel az ugrása, mint az éneke.

Egyszer egy fogadóban három személyre rendelt vacsorát. Az étel csak nem jött, és ő türelmetlenségében a gazdát hívta.

– Miért várakoztatnak ilyen sokáig? – kérdezte az éhes ember ingerültségével.

– Várjuk, hogy teljes legyen a társaság – felelte a fogadós.

-Nos, akkor hozza a vacsorát prestissimo – mondta Händel –, mert a társaság én vagyok

A Messiás egyik próbájára meghívott egy nagyon muzikális hölgyet, aki elámult, hogy a kórusok és a zene milyen hűen és kifejezően szólaltatják meg a Szentírást. Ezért a próba végén megkérdezte tőle, hogy hiányos angoltudásával hogyan volt képes ilyen mélyen behatolni a szöveg szellemébe. – Hála Istennek, alig vagyok vallásos – hangzott Händel válasza.

A Messiás londoni ősbemutatóján nagy áhítattal hallgatta a művet a közönség, de amikor az énekkar rázendített a „For the Lord God omnipotent reigneth” dallamára, elragadtatásában – a királyt is beleértve – egy emberként felállt.. Azóta hagyomány Angliában, hogy e tételt [a Halleluja-kórust] állva hallgatja végig a közönség.

Egyszer Matthew Dubourg az egyik Händel-dal hegedűszólójának szabadon előadható részében hangnemről hangnemre vándorolt, egyre hosszabban, mert úgy tűnt, elfelejtette, melyikbe kell visszatérnie. Végül csak befejezte a szólamát, de ha valakinek még kétsége volt, hogy mi történt, azt nyomban eloszlatta a jelen lévő szerző hangos bekiabálása:

-Örülök, hogy hazatalált, Mr. Dubourg.

Händel idős korára megvakult. Nem sokkal később mutatták be a Sámson-t, és amikor John Beard, a tenorista nagy átéléssel így énekelt:

Teljes fogyatkozás – se Nap, se Hold –

Ragyogó délben minden fényt kiolt

A közönség soraiban többen megkönnyezték a szerzőt, aki az orgona mellett ült.

Hallgassuk meg!

Halleluja a Messiásból

Forrás: Norman Lebrecht – A komolyzene anekdotakincse (38-41. oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 2012 ISBN 978 963 07 9362 9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s