Henrik Ibsen

Közzétette:

 

 

Henrik Johan Ibsen (Skien, 1828. március 20. – Christiania, ma Oslo,1906. május 23.) norvég drámaíró, színházi rendező, költő. Gyakran utalnak rá a „modern dráma” atyjaként és mint a modernizmus egyik színházi megalapozójaként.

Ibsen-by-Bergen

Ibsen 1910-ben

Serdülőkorában sok nehézséggel, időnként nyomorral kellett megküzdenie. Fiatal éveitől figyelemmel kísérte a skandináv országok politikai fejlődését. 1851-ben a bergeni Nemzeti Színház rendezője lett. A sagák és H. Hettner (1821-1882) elméleteinek (a történelmi dráma legyen lélektani dráma is, hogy a mai ember önmagára ismerjen és tanuljon a történelemből stb.) hatására romantikus hangvételű darabokat írt (Östraati Inger asszony, 1855, 1928; A solhaugi ünnep, 1856, 1966). Az a mély ellentmondás azonban, amelyet ideái és a mindennapi valóság között tapasztalt a christianiai Nemzeti Színház vezetése során (miután 1857-ben ő lett az igazgató), és darabjainak – pl. A trónkövetelők, 1864, 1913, 1966 – mérsékelt sikere arra késztette, hogy elhagyja hazáját. Olaszországba utazott (1864-1868), majd Drezdában telepedett le, végül 1891-ben visszatért Norvégiába. Idealizmusának töretlen hangoztatásáról (Brand, 1866, 1926; Peer Gynt, 1867, 1903 1867, 1941, 1961) áttért kora tragédiáinak megjelenítésére. Erre az átmenetre jellemző A császár és a galileus, 1873, 1921, 1966, jelezve ama eszme megvalósulásának kezdetét, amelyben „a Tudás fájának a Keresztfával kell egyesülnie”. A szimbolikus helyszínekkel (a tenger) és helyzetekkel (a hegy megmászása, az öngyilkosság) Ibsen ekkor már csak egyetlen problémát boncolgat: előnyben kell-e részesíteni az igazsággal szemben a hazugságot, amely lehetővé teszi a megmaradást, vagy fel kell áldozni az Életet az Eszméért? (Babaszoba, 1879, magyarul Nóra, 1892, majd Babaotthon, 1924, 1957; Kísértetek, 1881, 1898; Vadkacsa, 1884, 1898, 1928; Rosmersholm, 1886, 1910, 1957, 1966; A tenger asszonya, 1888, 1910; Hedda Gabler, 1890, 1912, 1966; Solness építőmester, 1892, 1910, 1923; Kis Eyolf, 1894, 1913; Ha mi holtak föltámadunk, 1899, 1966). Ibsen tulajdonképpeni filozófiai darabjai drámai erővel telítettek. Színművei jelentősen hatottak az európai színház fejlődésére. Magyarul még: Levelei, 1922; Összes színművei, 1923-1925; Válogatott drámái, 1957; Színművei, 1966.

Forrás: Magyar Larousse Enciklopédia (II. kötet 172. oldal) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 ISBN963 05 6421

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s