Márai Sándor emlékezete

Közzétette:

 

 

26 évvel ezelőtt hunyt el Márai Sándor író, költő.

Márai Sándor, eredeti nevén Márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.

Marai2

Az író a ’40-es évek elején

A század egyik legjelentősebb prózaírója. Szepességi szász eredetű ügyvédcsaládból származott, s egész életművében a polgársághoz való viszonyának tisztázására törekedett. Szociografikus önéletrajzi regényében (Egy polgár vallomásai, 1934) kíméletlen őszinteséggel nézett szembe a polgári világ zártságával, erkölcsi képmutatásával, haszonelvűségével, a családdal, de vallja, hogy minden buktatója, válsága ellenére is ez az egyetlen vállalható életforma, a polgárság a civilizáció és a kultúra letéteményese. Sokféle kötődése ellenére is magányos alak a magyar irodalmi életben. Az egyén jogainak elkötelezett hirdetője, a liberalizmus szószólója. 1948-ban felismerte, hogy a bolsevizmus uralomra jutása véget vet az általa vállalható életformának, s ezért emigrált. Magyarságtudata az emigrációban erősödött fel. Szinte önkínzó módon őrizte anyanyelvét, idegen földön sem hagyta, hogy az ékezet lemaradjon a nevéről (Halotti beszéd). Stiláris igényessége szinte példátlan a magyar irodalomban. Főbb művei: Vendégjáték Bolzanóban, 1940; A gyertyák csontig égnek, 1942; Sértődöttek (1947-1948; Béke Ithakában, 1952. San Gennaro vére, 1963; Ítélet Cánudosban, 1970; Naplói egy nagyszabású belső dráma kivetülései.

Forrás: Magyar Larousse Enciklopédia II. kötet (808. oldal), Akadémia Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 05 6421

Az 1951-ben megszületett Halotti beszéd című verse, a magyar líra egyik legkiemelkedőbb alkotása. A cím a legelsőként megmaradt magyar nyelvű műre és Kosztolányi költeményére is utal. A vers az emigráns magyarok körében rendkívül népszerűvé vált.

 
Márai_1940-01

Márai Sándor 1940-ben

 

Látjátok, feleim, szem’tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt

 

Három évvel később a kommunista rezsim Tamási Áronnal íratott kritikát a versről a Művelt Nép című lapban. Márai így reagált erre: „Otthon versekben, rádióüzenetekben, cikkekben válaszolnak most a Halotti beszéd című versre. Nyilván elrendelték otthon a kommunisták ezt a koncertet: így bizonyítják, hogy aki elmegy hazulról, elsorvad a honvágytól. Ez részben igaz is; de annak, hogy elmentem hazulról, a kommunisták voltak az okozói. Ha ők nincsenek, ma nincs honvágyam.”

Forrás: Wikipédia

 

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai (részlet)

 

Márai-domA Márai család egykori otthona, Kassán

 

Kétemeletes ház mindössze három akadt a városban: az, amelyben laktunk s a két honvédkaszárnya. Később megépítették a hadtestparancsnokság palotáját, az is kétemeletes volt, s villanyos felvonó is járt benne. De ez a mi házunk, a Fő-utcán, igazán nagyvárosi háznak tetszett, valóságos bérház volt, kétemeletes, széles homlokzatával, tág kapualjával, széles lépcsőivel, – szélhuzat járta ezt a lépcsőházat, a vásárosok délelőttökön át tanyáztak a lépcsőkön, halina-ködmönükben, birkabőrsapkásan, szalonnáztak, pipáztak és köpködtek – s minden emeletről hosszú ablaksor, tizenkét ablak bámult az utcára. Az első emeleti lakásokhoz, így a miénkhez is, keskeny erkélyt építettek, melynek vaskorlátját nyáron megraktuk földes ládákba ágyazott muskátlifüzérrel. („Csinosítsd városodat!” – ez volt a jelszó, s egyesület is alakult a nemes ötlet szorgalmazására, a Városszépítő Egyesület.) Nagyon szép, s főként tekintélyes ház volt; az első igazán „modern”

Ebben a városban minden ház, még az olyan is, ahol több család lakott és bért fizettek a lakók, családi háznak tetszett. Az igazi város szinte láthatatlan volt, befelé épült, az utcasorok földszintes homlokzata mögött terült el. Ha benézett a vándor a bolthajtásos kapuk egyikén, négy-öt házat látott az udvaron, amelyet teleépítettek az unokák és ükunokák; ha egyik fiú megnősült, ragasztottak neki egy új szárnyat a meglevő épületekhez. A város elrejtőzött a házak udvarain. Az emberek féltékeny, sanda óvatossággal befele éltek, idővel minden család kis, eldugott városrészt épített össze magának, apró háztömböt, melyet hivatalosan és a világ előtt csak az utcai homlokzat képviselt. Nem csoda, hogy a ház, melyben szüleim a század elején lakást vettek, ebben a környezetben valóságos felhőkarcolónak számított és hamarosan híre ment az egész megyében. Igazi, szomorú bérház volt, amilyent akkor a fővárosban már ezrével építettek: bérház, partájokkal, rácsos, hosszú

Az építész pancsolhatott kedve szerint, nem kellett takarékoskodni a hellyel, sem az anyaggal. A lépcsőházból lakószoba-méretű előszobába nyílott az ajtó, tükrösszekrény állott itt, a falon hímzett kefetartó lógott és szarvasagancs, s ez a szoba borzongatóan hideg volt télen, mert elfelejtettek fűtőtestet építeni bele; így aztán nem is fűtötték s a vendégek bundái jegesre fagytak a fogason. Tulajdonképpen ez lett volna a «főbejárat», a lépcsőházból, de itt csak a megbecsült vendégeknek nyitottak ajtót. A cselédek, a családtagok, a szülők is a folyosóról jártak be a lakásba, a konyha mellett nyílott egy kis, üveges ajtó, csengőt sem szereltek ide, kopogtatni kellett a konyhaablakon. A család barátai is erre jártak be a lakásba. A «főbejáratot», az előszobát az agancsokkal, kétszer-háromszor használtuk csak az esztendőben, apám neve napján, meg a farsangi estéken. Egyszer mint különös kegyet, születésnapi ajándékot kértem anyámtól, hogy egy hétköznapon, teljesen egyedül és csak a magam gyönyörűségére, bevonulhassak a lépcsőházi előszobán át a lakásba.

Az udvar tégla alakú volt, s rendkívüli kiterjedésű. Közepén nagyméretű poroló állott, mint valami többszemélyes akasztófa, s egy kerekeskút, mely villanyerővel hajtotta fel a vizet a lakásokba. A vízvezetéket akkor még nem ismerték a városban. Minden hajnalban s minden alkonyatkor megjelent a kút mellett a házmester felesége, Dókusné, megindította a kis villanymotort, s addig járatta, amíg a második emeleti eresz alatt elhelyezett biztonsági csőből vékony vízsugár lövellt le az udvarra, jelezve, hogy a legfelső tartály is megtelt már ivóvízzel. Ez a rendkívüli látványosság, különösen a napszállat órájában, összegyűjtötte a ház lakói közül mindazokat, akiknek méltóságát nem sértette a bámészkodás, így elsősorban a gyermekeket és a cselédeket. A villanyvilágítás akkor már a város legtöbb házában divatos volt; felváltva égették a villanylámpákat és az Auer-égős gázlángokat. De nagyon sok helyen világítottak még petróleummal is. Nagyanyám holta napjáig petróleummal töltött függőlámpát égetett, s mikor érettségire kiadtak szüleim koszt-kvártélyra a szomszéd városba, egy kántortanító házához, az esztendőt petróleumfény mellett tanultam és huszonegyeztem át; igaz, ezt már magam is korszerűtlennek éreztem és sértette önérzetemet, hogy ilyen elmaradt helyen kell tanyáznom. Gyerekkoromban a villannyal még büszkélkedtünk odahaza, de ha csak tehettük, vacsorához, vendégek nélkül, meggyújtottuk a puha-fényű, tejes színezésű gáz-égőket. A lakásban gyakran terjengett gáz-szag. Később egy elmés ember kitalált valamilyen biztonsági gáz-gyújtót, vékony platina-lemezt, melyet az Auer-harisnya fölé szereltek. Gázömlésnél ez a platina-lemez rezegni kezdett, átizzott és gépiesen felrobbantotta a gyúlékony anyagot. Apám szerette a műszaki újdonságokat s elsők egyike volt a városban, aki csillárjait ilyen biztonsági szerkezettel szereltette fel. De világítottunk petróleummal is, így különösen a cselédek, künn a konyhában; s a házmester is petróleumot égetett a lépcsőházban. A villanyt csodálták, de nem nagyon bíztak még benne.

A központi fűtés is többet zörgött és kotyogott; mint fűtött. Anyám be is állított a gyerekek tanulószobájába egy cserépkályhát, mert nem bízott ebben a gőz-csodában. Mind e századeleji varázsszerek akkoriban inkább csak megnehezítették az életet. A feltalálók a mi kárunkon tanultak. Évtized múlva már zúgott és sistergett a világ a villanytól, gőztől, robbanómotortól, de éppen gyerekkoromban fúrtak-faragtak még e találmányokon felfedezőik, s meglehetősen tökéletlen és használhatatlan volt, amit a merész újítók a jámbor hívők nyakába akasztottak. A villany pislákolt, sárga-vaksi fénnyel világított csak. A gőzfűtés mindig farkasordító hidegben akadt el, vagy mértéktelen, párás, nedves hőséggel árasztotta el a szobákat, ezért betegeskedtünk is olyan sokszor. De illett «haladni a korral». Nagyanyám például nem szívesen «haladt a korral», fával fűtött fehér porcelánkályhákat, mi hozzájártunk melegedni a gőzfűtés elől, s élveztük a parázsló bükkfa egyenletes, jószagú melegét.

Ezt a nagy udvart éles szél járta, állandó zúgás-süvöltés, mert nyitva állott az északi égtáj, a várost foghíjas karéjban övező, magas, nyáron is havas hegységek felé. A kétemeletes házfrontot az udvar két oldalán egyemeletes épületsorral folytatta az építész; s az udvar végibe építettek még egy nagyon csinos, földszintes tákolmányt, afféle «kétszobás családi házat», ez volt a házmesterlakás. Mindez messzire nyúlt és sok helyet foglalt el. Az építész, úgy látszik, maga sem bízott benne, hogy akad lakó a «bérház» minden helyiségébe, s nem is építette meg az udvarban a fölösleges emeleteket. Az egész ház az új kort hirdette, a feltörekvő és építő, vállalkozó kapitalizmus dicsőségét. Ez volt az első ház a városban, mely nem azzal a szándékkal épült, hogy lakói életük végéig ott morzsolják napjaikat a meghitt falak között – úgy tudom, nem is lakik ma senki már e házban a régiek közül, akik a század elején lakást béreltek ott. Bérház volt, partájokkal. A régi patricius családok nem szívesen vettek volna lakást ilyen házban. Le is nézték kissé a nagy ház jövevény, talajtalan lakóit.

 

Forrás: Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 1. szám · / · MÁRAI SÁNDOR: EGY POLGÁR VALLOMÁSAI

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s